

Lettország?Ausztria 2-1
A lettek a 28 védést bemutató Masalskis vezetésével legyőzték az osztrákokat.
A mérkőzés 3. percében Jerofejevs 2+10 perces büntetést kapott fejre irányuló támadásért, de az osztrákok nem használták ki az emberelőnyt. Aztán Ausztria a 17. percben megszerezte a vezetést, egy buli után a palánk mellett lévő Rafflhoz került a korong, aki középre tette Leblernek, ő pedig belőtte (0-1). A második játékrészben kihagytak egy újabb emberelőnyt az osztrákok, majd Lettország a 33. percben egyenlített, egy balti kontratáamdás során Starkbaum nagyon kícsúszott a helyéről, az üresen maradt kapuba pedig Darzins betalált (1-1).
A harmadik harmadban nagyon óvatos játék zajlott, a végére viszont egyértelművé vált az osztrák fölény, de gól nem esett, hosszabbításra került sor. A ráadás a 33. másodpercben eldőlt, Lettország támadásba lendült, az akciót Daugavins sikerrel fejezte be (2-1). A kiesés elleni küzdelem továbbra is kiélezett, Németország 6, Lettország 4, Franciaország és Ausztria pedig 3-3 ponttal áll. A kvartettből mindenkinek 2-2 mérkőzés van még hátra, kivéve a letteket, akik már csak 1-szer lépnek jégre, mégpedig pont a franciák ellen.
Időpont | Mérkőzés | Eredmény/Televízió |
2015. május 1., 16:15 | Kanada?Lettország | 6-1 |
2015. május 1., 16:15 | USA?Finnország | 5-1 |
2015. május 1., 20:15 | Csehország?Svédország | 5-6 b. |
2015. május 1., 20:15 | Oroszország?Norvégia | 6-2 |
2015. május 2., 12:15 | Svájc?Ausztria | 3-4 b. |
2015. május 2., 12:15 | Szlovákia?Dánia | 4-3 b. |
2015. május 2., 16:15 | Franciaország?Németország | 1-2 |
2015. május 2., 16:15 | Fehéroroszország?Szlovénia | 4-2 |
2015. május 2., 20:15 | Lettország?Csehország | 2-4 |
2015. május 2., 20:15 | Norvégia?USA | 1-2 |
2015. május 3., 12:15 | Ausztria?Svédország | 1-6 |
2015. május 3., 12:15 | Oroszország?Szlovénia | 5-3 |
2015. május 3., 16:15 | Kanada?Németország | 10-0 |
2015. május 3., 16:15 | Fehéroroszország?Szlovákia | 1-2 h. |
2015. május 3., 20:15 | Franciaország?Svájc | 1-3 |
2015. május 3., 20:15 | Dánia?Finnország | 0-3 |
2015. május 4., 16:15 | Lettország?Svédország | 1-8 |
2015. május 4., 16:15 | Oroszország?USA | 2-4 |
2015. május 4., 20:15 | Kanada?Csehország | 6-3 |
2015. május 4., 20:15 | Norvégia?Finnország | 0-5 |
2015. május 5., 16:15 | Svájc?Németország | 1-0 |
2015. május 5., 16:15 | Dánia?Fehéroroszország | 1-5 |
2015. május 5., 20:15 | Ausztria?Franciaország | 0-2 |
2015. május 5., 20:15 | Szlovákia?Szlovénia | 3-1 |
2015. május 6., 16:15 | Svájc?Lettország | 1-2 h. |
2015. május 6., 16:15 | Oroszország?Dánia | 5-2 |
2015. május 6., 20:15 | Svédország?Kanada | 4-6 |
2015. május 6., 20:15 | Szlovákia?Norvégia | 2-3 |
2015. május 7., 16:15 | Csehország?Franciaország | 5-1 |
2015. május 7., 16:15 | USA?Fehéroroszország | 2-5 |
2015. május 7., 20:15 | Svédország?Németország | 4-3 |
2015. május 7., 20:15 | Finnország?Szlovénia | 4-0 |
2015. május 8., 16:15 | Csehország?Ausztria | 4-0 |
2015. május 8., 16:15 | Szlovénia?Norvégia | 1-3 |
2015. május 8., 20:15 | Németország?Lettország | 2-1 |
2015. május 8., 20:15 | USA?Dánia | 1-0 |
2015. május 9., 12:15 | Franciaország?Kanada | 3-4 |
2015. május 9., 12:15 | Fehéroroszország?Oroszország | 0-7 |
2015. május 9., 16:15 | Ausztria?Lettország | 1-2 h. |
2015. május 9., 16:15 | Finnország?Szlovákia | 3-0 |
2015. május 9., 20:15 | Svédország?Svájc | |
2015. május 9., 20:15 | Dánia?Norvégia | |
2015. május 10., 16:15 | Németország?Csehország | Sport 1 (GER) |
2015. május 10., 16:15 | Szlovénia?USA | |
2015. május 10., 20:15 | Svájc?Kanada | |
2015. május 10., 20:15 | Szlovákia?Oroszország | Sport 2 (felv. 22:45) |
2015. május 11., 16:15 | Németország?Ausztria | Sport 1 (GER) |
2015. május 11., 16:15 | Finnország?Fehéroroszország | Sport 2 (élő) |
2015. május 11., 20:15 | Svédország?Franciaország | Sport 2 (élő) |
2015. május 11., 20:15 | Szlovénia?Dánia | |
2015. május 12., 12:15 | Kanada?Ausztria | Sport 1 (GER) |
2015. május 12., 12:15 | Norvégia?Fehéroroszország | |
2015. május 12., 16:15 | Lettország?Franciaország | |
2015. május 12., 16:15 | USA?Szlovákia | Sport 1 (GER) |
2015. május 12., 20:15 | Csehország?Svájc | Sport 1 (GER) |
2015. május 12., 20:15 | Finnország?Oroszország | Sport 2 (élő) |
2015. május 14., 15:15 | negyeddöntő | |
2015. május 14., 16:15 | negyeddöntő | Sport 2 (élő) |
2015. május 14., 19:15 | negyeddöntő | Sport 2 (élő) |
2015. május 14., 20:15 | negyeddöntő | |
2015. május 16., 15:15 | elődöntő | Sport 2 (élő) |
2015. május 16., 19:15 | elődöntő | Sport 1 (felv.) |
2015. május 17., 16:15 | bronzmérkőzés | Sport 1 (élő) |
2015. május 17., 20:45 | döntő | Sport 1 (élő) |
További lehetséges közvetítések:
CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv
A vb összes hivatalos tv-adója a világon
További cikkek
- Úgy éreztem, én vagyok itt a legbutább, de egyszersmind a legboldogabb ember
- A 17 ezres gigaarénától a tábori retróig
- Kína mellett Dánia jutott fel az A csoportba
- Kína az A csoportban, Szlovákia kiesett a divízió 1/B-be
- Komoly válságba került a norvég szövetség
- Ausztria és Kína még veretlen Sencsenben
- Megvan az elit-vb menetrendje és árazása
- Ottawában lesz a 2025-ös junior vb
- Hogyan tovább, magyar jégkorong?