Ausztria sokat nyerhet, Franciaország sokat veszíthet

 

A két csapat kedd esti mérkőzése kulcsfontosságú lehet a bennmaradás szempontjából. Szlovénia Szlovákia ellen tehet egy újabb próbát a pontgyűjtésre, míg délután Dánia Fehéroroszországgal, Svájc Németországgal játszik.

A prágai délutáni meccsen Dánia játszik Fehéroroszországgal. A dánok eddig két náluk papíron erősebb ellenfélen vannak túl, a finnektől ugyan simán kikaptak 3-0-ra, de a szlovákoktól sikerült pontot szerezniük, büntetők után kaptak csak ki. Fehéroroszország ellen sem ők a favoritok, azonban az eddig mutatott mentalitással, és különösen a kapusteljesítménnyel sokra vihetik. Erre annál is nagyobb szükségük lesz, mivel eddig ők kapták a legtöbb lövést, mindkét meccsen 40 közelébe ért a mutató, mind Galbraith, mind Dahm azonban kiválóan dolgozott. Kapus tekintetében a fehéroroszoknak sincs okuk panaszra, Lalande 93%-os teljesítménye a hatodik legjobb az egész mezőnyben. A csapat eddig nem tűnt különösebben acélosnak, vékony győzelemmel léptek túl a peches napot kifogó Szlovénián, majd hosszabbításban kaptak ki Szlovákiától egy felejthető mérkőzésen. A dánok a kiesés elől menekülnek, Lalande-ék pedig feltehetően a legjobb nyolc közé kerülésért hajtanak majd.

A másik délutáni csoportmeccsen Svájc játszik Németországgal. A helvétek a kezdeti kudarc után, amikor is kikaptak Ausztriától, vasárnap legyőzték ugyan Franciaországot, de a mutatott játék miatt a szakvezetésnek nem sok oka lehetett az örömre. Látszik, hogy sokra hivatott csapatról van szó, hiszen olykor fantasztikus megoldásokra képesek, de egy meccsen belül is mély hullámvölgyeket képesek produkálni, nincs meg a megbízható teljesítményminimum, amelyet minden körülmények között hoz a csapat, így pedig csak az ellenfélen múlik, mennyit használ ki ezekből. A németeknek papíron nem sok esélyük lesz ellenük, pláne azok után, hogy egy tízest kaptak Kanadától, ám ha vissza tudnak térni a franciák ellen mutatott hősies védekezéshez és egy kis szerencsével, a pontszerzés sem tűnik elérhetetlennek.

Sebok HUNAUT

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Este Prágában a vb eddigi két meglepetéscsapata találkozik. Ausztria az első napon legyőzte Svájcot, amivel adott egy méretes pofont a papírformának, két pontjuk máris van és a hatodik helyről, igen kedvező helyzetből várhatja a kiesés elleni harcot. Amelynek két meccs után hirtelen a franciák is résztvevői lettek. A németek elleni váratlan kudarcot nehezen dolgozták fel a játékosok, Svájc ellen is inkább a játékvezetőkkel voltak elfoglalva, ami túl sok energiát emésztett fel, a meccs legnagyobb részében nem tudtak a játékra koncentrálni. Tavaly minden sokkal jobban indult, hiszen akkor egyből legyőzték Kanadát és bár a kiscsapatok ellen akkor is szenvedtek, a többi nagyot is vagy elkapták, vagy alaposan megszorongatták. Most sokkal rosszabb pszichés állapotban várják az Ausztria elleni sorsdöntő összecsapást. Ha az osztrákok nyernek, akkor már csak valami nagy csoda folytán eshetnek ki, míg a franciák továbbra is a lettekkel lesznek holtversenyben állnak majd pont nélkül. A franciáknál a jó hír az, hogy a Svájc ellen végleges fegyelmit kapó Treille és Roussel sem kapott további eltiltást, bizonytalan ugyanakkor Stéphane Da Costa játéka, aki szintén Svájc ellen szenvedett térdsérülést. A CSZKA Moszkvában Radulov és Grigorenko sortársaként első KHL-es szezonjában 46 meccsen 62 pontig jutó csatár játékáról csak kedd délelőtt döntenek. Az osztrákok viszont csak erősödtek, amennyiben hétfőn benevezték Mario Altmannt, a 28 éves, Villachból Linzbe tartó hátvédnek ez lesz a negyedik világbajnoksága.

Magyar szempontból szintén különösen érdekesnek ígérkezik a másik esti összecsapás is, amelyen két szomszédunk, Szlovákia és Szlovénia méri össze erejét. Szlovéniának ugyan egyelőre nincs pontja ezen a világbajnokságon, hiszen Fehéroroszországtól 4-2-re, Oroszországtól 5-3-ra kapott ki, de a mutatott játék bizakodásra adhat okot, jól áll a lábán a csapat, elöl és hátul egyaránt jó teljesítményre képesek. Szlovákiának az eddig mutatottnál jobb teljesítményre lesz szüksége, ha nyerni akar. Az első meccsükön Dano büntetőjével győzték le Dániát, a másodikon hosszabbításig mentek a fehéroroszok ellen, ahol végül a duplázó Meszáros találatával nyertek. Egy győzelemmel feljöhetnek a második helyre a csoportban, ha viszont kikapnak, akkor lépéshátrányba kerülhetnek Fehéroroszországgal szemben. Szlovéniának a Dániával és Norvégiával szemben folytatott versenyfutáshoz kellenek a pontok, ebben egyelőre Dánia egy ponttal jobb a másik két csapatnál.

Hivatalos honlap
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2015. május 1., 16:15 Kanada–Lettország 6-1
2015. május 1., 16:15 USA–Finnország 5-1
2015. május 1., 20:15 Csehország–Svédország 5-6 b.
2015. május 1., 20:15 Oroszország–Norvégia 6-2
2015. május 2., 12:15 Svájc–Ausztria 3-4 b.
2015. május 2., 12:15 Szlovákia–Dánia 4-3 b.
2015. május 2., 16:15 Franciaország–Németország 1-2
2015. május 2., 16:15 Fehéroroszország–Szlovénia 4-2
2015. május 2., 20:15 Lettország–Csehország 2-4
2015. május 2., 20:15 Norvégia–USA 1-2
2015. május 3., 12:15 Ausztria–Svédország 1-6
2015. május 3., 12:15 Oroszország–Szlovénia 5-3
2015. május 3., 16:15 Kanada–Németország 10-0
2015. május 3., 16:15 Fehéroroszország–Szlovákia 1-2 h.
2015. május 3., 20:15 Franciaország–Svájc 1-3
2015. május 3., 20:15 Dánia–Finnország 0-3
2015. május 4., 16:15 Lettország–Svédország 1-8
2015. május 4., 16:15 Oroszország–USA 2-4
2015. május 4., 20:15 Kanada–Csehország 6-3
2015. május 4., 20:15 Norvégia–Finnország 0-5
2015. május 5., 16:15 Svájc–Németország Sport 1 (GER)
2015. május 5., 16:15 Dánia–Fehéroroszország
2015. május 5., 20:15 Ausztria–Franciaország
2015. május 5., 20:15 Szlovákia–Szlovénia Sport 2 (élő)
2015. május 6., 16:15 Svájc–Lettország Sport 1 (GER)
2015. május 6., 16:15 Oroszország–Dánia Sport 2 (élő)
2015. május 6., 20:15 Svédország–Kanada Sport 2 (élő)
2015. május 6., 20:15 Szlovákia–Norvégia
2015. május 7., 16:15 Csehország–Franciaország Sport 1 (GER)
2015. május 7., 16:15 USA–Fehéroroszország Sport 2 (élő)
2015. május 7., 20:15 Svédország–Németország Sport 1 (GER)
2015. május 7., 20:15 Finnország–Szlovénia
2015. május 8., 16:15 Csehország–Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 8., 16:15 Szlovénia–Norvégia
2015. május 8., 20:15 Németország–Lettország Sport 1 (GER)
2015. május 8., 20:15 USA–Dánia Sport 2 (élő)
2015. május 9., 12:15 Franciaország–Kanada Sport 1 (élő)
2015. május 9., 12:15 Fehéroroszország–Oroszország Sport 1 (GER)
2015. május 9., 16:15 Ausztria–Lettország
2015. május 9., 16:15 Finnország–Szlovákia
2015. május 9., 20:15 Svédország–Svájc
2015. május 9., 20:15 Dánia–Norvégia
2015. május 10., 16:15 Németország–Csehország Sport 1 (GER)
2015. május 10., 16:15 Szlovénia–USA
2015. május 10., 20:15 Svájc–Kanada
2015. május 10., 20:15 Szlovákia–Oroszország Sport 2 (felv. 22:45)
2015. május 11., 16:15 Németország–Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 11., 16:15 Finnország–Fehéroroszország Sport 2 (élő)
2015. május 11., 20:15 Svédország–Franciaország Sport 2 (élő)
2015. május 11., 20:15 Szlovénia–Dánia
2015. május 12., 12:15 Kanada–Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 12., 12:15 Norvégia–Fehéroroszország
2015. május 12., 16:15 Lettország–Franciaország
2015. május 12., 16:15 USA–Szlovákia Sport 1 (GER)
2015. május 12., 20:15 Csehország–Svájc Sport 1 (GER)
2015. május 12., 20:15 Finnország–Oroszország Sport 2 (élő)
2015. május 14., 15:15 negyeddöntő
2015. május 14., 16:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2015. május 14., 19:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2015. május 14., 20:15 negyeddöntő
2015. május 16., 15:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2015. május 16., 19:15 elődöntő Sport 1 (felv.)
2015. május 17., 16:15 bronzmérkőzés Sport 1 (élő)
2015. május 17., 20:45 döntő Sport 1 (élő)

További lehetséges közvetítések:

CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv

A vb összes hivatalos tv-adója a világon

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk