USA?Oroszország 4-2

   

Egy nagyon pörgős, ambiciózus és egy alig félfordulaton dadogó csapat találkozott a vb eddigi legnagyobb rangadóján. Hiába volt az oroszoknak Kovalcsukjuk és Malkinjuk, nem tartották a presztízsmeccset nagyon fontosnak.

Az amerikaiak jobban álltak bele a mérkőzésbe, az első tíz perc az övék volt, ezzel együtt egy szerencsés buli utáni szituáció kellett a vezetéshez, Lewis a buli után Bobrovszkij sisakjáról lepattanó és pörgő korongba püfölt egyet, így azt focista módra emelte a hosszú felsőbe. Az oroszok meghúzták a harmad végét, nagyon gyorsan alakították ki helyzeteiket, de nem értékesítettek egyet sem belőlük.

Panarin zsenijének volt köszönhető az egyenlítés a 24. percben, a kapu torkából, de nehéz helyzetben tette vissza a korongot Belov elé, így a bekknek már csak az üres kapuba kellett találnia, ez sikerült is. Nem egészen három percig volt 1-1 az állás, mivel egymás után két orosz kiállítást is fújtak a bírók, és Krug egy nagy lövés nyomán ki is használta az 5 a 3 elleni szituációt. A folytatásban két amerikai kiállítást sem tudtak kihasználni Malkinék, így a hajrába egygólos amerikai vezetéssel ért  a meccs.

USARUS vb

Az oroszoknál előjött a régi hiba, sokkal inkább a látványos, mintsem a hatékony megoldást választották. Ráadásul még hátrányban is ez volt a helyzet. És még az utolsó percben is, kapuslehozatal közben. Mindemellé még feltűnő volt, hogy Oroszország nagyon sok hibával játszott. A laza védekezés pedig többször is megbosszulta magát. Arcobello az 52. percben korongot szerzett Medvegyevtől, senki nem váltott ki a vert orosz bekk helyett, így az USA-csatár kapu felé húzott és a hosszú oldalra lőtt gólt. 3,5 perccel a vége előtt visszajöttek az orosz remények, Plotnyikov Anyiszimovnak szánt korongjába egy amerikai bekk ért bele, így a saját kapujába talált. Znarok levitte a kapust, de hiába alakítottak ki ziccereket, mindet túljátszották. A végén egy üres kapus amerikai góllal lezárult minden kérdés, a győzelmet jobban akaró csapat nyert. 4-2-re.

A fiatal amerikai csapat továbbra is hibátlan, legyőzte már a finneket és az oroszokat is. Oroszországban nagy potenciál van, komoly játékosok társasága, de ebbe a meccsbe nem adtak bele túl sokat.

Hivatalos honlap
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2015. május 1., 16:15 Kanada?Lettország 6-1
2015. május 1., 16:15 USA?Finnország 5-1
2015. május 1., 20:15 Csehország?Svédország 5-6 b.
2015. május 1., 20:15 Oroszország?Norvégia 6-2
2015. május 2., 12:15 Svájc?Ausztria 3-4 b.
2015. május 2., 12:15 Szlovákia?Dánia 4-3 b.
2015. május 2., 16:15 Franciaország?Németország 1-2
2015. május 2., 16:15 Fehéroroszország?Szlovénia 4-2
2015. május 2., 20:15 Lettország?Csehország 2-4
2015. május 2., 20:15 Norvégia?USA 1-2
2015. május 3., 12:15 Ausztria?Svédország 1-6
2015. május 3., 12:15 Oroszország?Szlovénia 5-3
2015. május 3., 16:15 Kanada?Németország 10-0
2015. május 3., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia 1-2
2015. május 3., 20:15 Franciaország?Svájc 1-3
2015. május 3., 20:15 Dánia?Finnország 0-3
2015. május 4., 16:15 Lettország?Svédország 1-8
2015. május 4., 16:15 Oroszország?USA 2-4
2015. május 4., 20:15 Kanada?Csehország Sport 2 (élő)
2015. május 4., 20:15 Norvégia?Finnország
2015. május 5., 16:15 Svájc?Németország Sport 1 (GER)
2015. május 5., 16:15 Dánia?Fehéroroszország
2015. május 5., 20:15 Ausztria?Franciaország
2015. május 5., 20:15 Szlovákia?Szlovénia Sport 2 (élő)
2015. május 6., 16:15 Svájc?Lettország Sport 1 (GER)
2015. május 6., 16:15 Oroszország?Dánia Sport 2 (élő)
2015. május 6., 20:15 Svédország?Kanada Sport 2 (élő)
2015. május 6., 20:15 Szlovákia?Norvégia
2015. május 7., 16:15 Csehország?Franciaország Sport 1 (GER)
2015. május 7., 16:15 USA?Fehéroroszország Sport 2 (élő)
2015. május 7., 20:15 Svédország?Németország Sport 1 (GER)
2015. május 7., 20:15 Finnország?Szlovénia
2015. május 8., 16:15 Csehország?Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 8., 16:15 Szlovénia?Norvégia
2015. május 8., 20:15 Németország?Lettország Sport 1 (GER)
2015. május 8., 20:15 USA?Dánia Sport 2 (élő)
2015. május 9., 12:15 Franciaország?Kanada Sport 1 (élő)
2015. május 9., 12:15 Fehéroroszország?Oroszország Sport 1 (GER)
2015. május 9., 16:15 Ausztria?Lettország
2015. május 9., 16:15 Finnország?Szlovákia
2015. május 9., 20:15 Svédország?Svájc
2015. május 9., 20:15 Dánia?Norvégia
2015. május 10., 16:15 Németország?Csehország Sport 1 (GER)
2015. május 10., 16:15 Szlovénia?USA
2015. május 10., 20:15 Svájc?Kanada
2015. május 10., 20:15 Szlovákia?Oroszország Sport 2 (felv. 22:45)
2015. május 11., 16:15 Németország?Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 11., 16:15 Finnország?Fehéroroszország Sport 2 (élő)
2015. május 11., 20:15 Svédország?Franciaország Sport 2 (élő)
2015. május 11., 20:15 Szlovénia?Dánia
2015. május 12., 12:15 Kanada?Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 12., 12:15 Norvégia?Fehéroroszország
2015. május 12., 16:15 Lettország?Franciaország
2015. május 12., 16:15 USA?Szlovákia Sport 1 (GER)
2015. május 12., 20:15 Csehország?Svájc Sport 1 (GER)
2015. május 12., 20:15 Finnország?Oroszország Sport 2 (élő)
2015. május 14., 15:15 negyeddöntő
2015. május 14., 16:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2015. május 14., 19:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2015. május 14., 20:15 negyeddöntő
2015. május 16., 15:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2015. május 16., 19:15 elődöntő Sport 1 (felv.)
2015. május 17., 16:15 bronzmérkőzés Sport 1 (élő)
2015. május 17., 20:45 döntő Sport 1 (élő)

További lehetséges közvetítések:

CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv

A vb összes hivatalos tv-adója a világon

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum