A csehek ellen is megmutathatja Kanada, mire képes

   

Két óriási rangadót játszanak hétfőn a csehországi vb-n. Kicsit alábbhagy a nagyüzem, hétköznap csak négy meccset játszanak, a mennyiséget azonban minőséggel pótolja a program, ráadásul ismét lesz magyar közvetítés is.

Prágában Lettország Svédországgal találkozik, az esélyek természetesen egyértelműen a háromkoronások mellett szólnak. A letteknek elég kemény a sorsolása, első nap Kanada jött szembe, aminek 6-1-es zakó lett a vége, szombaton Csehországgal szemben egy sokkal kiegyensúlyozottabb mérkőzésen szenvedtek 4-2-es vereséget, a torna negyedik napján pedig letudják Svédországot, vagyis a három legkeményebb ellenfelet. Miután a lettek célja a négy közé kerülés, viszont az élmezőnytől jelenleg elég messze vannak, ezért számukra tulajdonképpen majd csak szerdán, a Svájc elleni mérkőzéssel indul a világbajnokság érdemi része. A svédek a nyitónapon nehezen felülmúlható izgalmakat hozó meccsen győzték le büntetőkkel a házigazdákat, vasárnap pedig erőlködés nélkül léptek túl Ausztrián egy 6-1-es mérkőzésen. Reálisan nézve legalább ekkora különbség kialakítására a lettekkel szemben is képesek.

A másik délutáni meccs már sokkal izgalmasabbnak ígérkezik, két veretlen csapat, Oroszország és az USA találkozik egymással. Az oroszok tűnnek eddig meggyőzőbbnek, a norvégokat 6-2-vel, a szlovénokat 5-3-mal küldték haza. Az USA egy nagyon indiszponáltan pályára lépő Finnországot győzött le a nyitónapon 5-1-re, amitől talán el is bízták magukat, a norvégok ellen csak nagy nehezen sikerült begyűjteni a három pontot egy 2-1-es győzelemmel. Ez a meccs akár a csoportelsőségről is dönthet, ha a továbbiakban minden a papírforma szerint alakul, amire azért nem vennénk mérget. De egy orosz-USA derbi természetesen mindig egy kicsit másról szól, úgyhogy hiába sújtja elképesztő sérüléshullám Znarok mester együttesét, illetve bármennyire is szenvedett az USA Norvégia ellen, parázs meccset várhatunk negyed öttől.

A prágai esti mérkőzés még nagyobb izgalmakat tartogat, ugyanis a házigazdák Kanadával találkoznak. A németek elleni 10-0-t követően azt írtuk, ez a kanadai csapat mentálisan sokkal erősebbnek tűnik a világbajnokságokon megszokottakhoz képest, a helyzet azonban mégiscsak az, hogy eddig két gyenge ellenfelet tudtak legyőzni. Reálisan akkor lehet majd bármit is mondani az erőviszonyokról, ha velük egy súlycsoportban lévő ellenféllel szemben mérettetnek meg. Nos, hétfőn eljön az egyik ilyen mérkőzés, a csehek saját közönségük előtt amúgy is az utolsó vérükig fognak küzdeni, pláne úgy, hogy a svédektől, ha büntetőkkel is, de már kikaptak.

canada wb 2015

Ostravában skandináv rangadó lesz az esti mérkőzés, melyen Norvégia méri össze erejét Finnországgal. A norvégok egy sima és egy nagyon szoros vereségen vannak túl, előbbit az oroszokkal, utóbbit az USA-val szemben szenvedték el. A finnek sem brillíroznak eddig, az USA-val szemben például sokkal simábban kaptak ki, mint a norvégok, és a dánok ellen is leginkább arra lehetnek büszkék, hogy kapott gól nélkül hozták le a mérkőzést. Mindez arra intheti a finneket, hogy az első pillanattól kezdve a lehető legkomolyabban kell venniük ellenfelüket, különben igen kellemetlen meglepetésben lehet részük.

Hivatalos honlap
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2015. május 1., 16:15 Kanada–Lettország 6-1
2015. május 1., 16:15 USA–Finnország 5-1
2015. május 1., 20:15 Csehország–Svédország 5-6 b.
2015. május 1., 20:15 Oroszország–Norvégia 6-2
2015. május 2., 12:15 Svájc–Ausztria 3-4 b.
2015. május 2., 12:15 Szlovákia–Dánia 4-3 b.
2015. május 2., 16:15 Franciaország–Németország 1-2
2015. május 2., 16:15 Fehéroroszország–Szlovénia 4-2
2015. május 2., 20:15 Lettország–Csehország 2-4
2015. május 2., 20:15 Norvégia–USA 1-2
2015. május 3., 12:15 Ausztria–Svédország 1-6
2015. május 3., 12:15 Oroszország–Szlovénia 5-3
2015. május 3., 16:15 Kanada–Németország 10-0
2015. május 3., 16:15 Fehéroroszország–Szlovákia 1-2
2015. május 3., 20:15 Franciaország–Svájc 1-3
2015. május 3., 20:15 Dánia–Finnország 0-3
2015. május 4., 16:15 Lettország–Svédország
2015. május 4., 16:15 Oroszország–USA Sport 2 (élő)
2015. május 4., 20:15 Kanada–Csehország Sport 2 (élő)
2015. május 4., 20:15 Norvégia–Finnország
2015. május 5., 16:15 Svájc–Németország Sport 1 (GER)
2015. május 5., 16:15 Dánia–Fehéroroszország
2015. május 5., 20:15 Ausztria–Franciaország
2015. május 5., 20:15 Szlovákia–Szlovénia Sport 2 (élő)
2015. május 6., 16:15 Svájc–Lettország Sport 1 (GER)
2015. május 6., 16:15 Oroszország–Dánia Sport 2 (élő)
2015. május 6., 20:15 Svédország–Kanada Sport 2 (élő)
2015. május 6., 20:15 Szlovákia–Norvégia
2015. május 7., 16:15 Csehország–Franciaország Sport 1 (GER)
2015. május 7., 16:15 USA–Fehéroroszország Sport 2 (élő)
2015. május 7., 20:15 Svédország–Németország Sport 1 (GER)
2015. május 7., 20:15 Finnország–Szlovénia
2015. május 8., 16:15 Csehország–Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 8., 16:15 Szlovénia–Norvégia
2015. május 8., 20:15 Németország–Lettország Sport 1 (GER)
2015. május 8., 20:15 USA–Dánia Sport 2 (élő)
2015. május 9., 12:15 Franciaország–Kanada Sport 1 (élő)
2015. május 9., 12:15 Fehéroroszország–Oroszország Sport 1 (GER)
2015. május 9., 16:15 Ausztria–Lettország
2015. május 9., 16:15 Finnország–Szlovákia
2015. május 9., 20:15 Svédország–Svájc
2015. május 9., 20:15 Dánia–Norvégia
2015. május 10., 16:15 Németország–Csehország Sport 1 (GER)
2015. május 10., 16:15 Szlovénia–USA
2015. május 10., 20:15 Svájc–Kanada
2015. május 10., 20:15 Szlovákia–Oroszország Sport 2 (felv. 22:45)
2015. május 11., 16:15 Németország–Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 11., 16:15 Finnország–Fehéroroszország Sport 2 (élő)
2015. május 11., 20:15 Svédország–Franciaország Sport 2 (élő)
2015. május 11., 20:15 Szlovénia–Dánia
2015. május 12., 12:15 Kanada–Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 12., 12:15 Norvégia–Fehéroroszország
2015. május 12., 16:15 Lettország–Franciaország
2015. május 12., 16:15 USA–Szlovákia Sport 1 (GER)
2015. május 12., 20:15 Csehország–Svájc Sport 1 (GER)
2015. május 12., 20:15 Finnország–Oroszország Sport 2 (élő)
2015. május 14., 15:15 negyeddöntő
2015. május 14., 16:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2015. május 14., 19:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2015. május 14., 20:15 negyeddöntő
2015. május 16., 15:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2015. május 16., 19:15 elődöntő Sport 1 (felv.)
2015. május 17., 16:15 bronzmérkőzés Sport 1 (élő)
2015. május 17., 20:45 döntő Sport 1 (élő)

További lehetséges közvetítések:

CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv

A vb összes hivatalos tv-adója a világon

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 18., csütörtök
U20 14:15 OHCKMH 5-4 HVÉGE
U18 15:30 PEFGEP 15-2VÉGE
U20 17:40 VASSLL 5-0VÉGE
U20 17:45 ZNOMAC 4-6VÉGE
U20 18:45 UTEDHK 4-1VÉGE
január 19., péntek
ROM 17:30 BRAGAL 7-0VÉGE
ROM 17:30 STESCC 5-8VÉGE
január 20., szombat
EWHL 11:25 SAVKMH 3-2VÉGE
U18 11:30 GEPZEG 3-7VÉGE
U18 14:30 KMHMIS 4-5VÉGE
U18 16:15 KACAVS 5-2VÉGE
MK 17:15 MISUTE 4-0VÉGE
    • M4 SPORT
U20 17:15 RBSAVS 5-4VÉGE
ROM 17:30 BRAGAL 10-3VÉGE
ROM 17:30 SCCSST 15-0VÉGE
DEBL 17:45 MARGEP 2-5VÉGE
U18 18:15 UTEOKW 1-0VÉGE
U18 19:10 VASETO 5-6 HVÉGE
EBEL 19:15 RBSAVS 2-0VÉGE
U18 20:00 ZNOMAC 2-1 HVÉGE
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 0-24VÉGE
U20 14:15 ZNOAVS 3-6VÉGE
U18 14:20 MISOKW 4-5 HVÉGE
U18 14:30 RBSAVS 8-3VÉGE
U20 15:10 VASHCI 8-1VÉGE
U18 16:00 ETOVSV 2-4VÉGE
EBEL 17:30 DECAVS 3-2 HVÉGE
U20 18:00 RBSMAC 6-3VÉGE
U20 18:40 KMHUTE ÉLŐ
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 
EL 20:00 TITFTC 
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   UTEVAS 
U18   ZEGPEF 
U20   UTEOHC 
U20 17:40 VASG99 
január 26., péntek
ROM 17:30 PROSTE 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:00 MACUTE 
EL 18:30 MISDAB 
Partnerünk