Nagy Gergő az AHL-ben folytatja

   

A magyar válogatott centert behívta a Chicago Wolves, az ECHL-kiesés ellenére is tart még a szezonja.

Nagy Gergő ECHL-es klubja a Kalamazoo Wings szombaton esett ki a rájátszás első körében, a klub vasárnap közleményben tudatta, hogy igényt tart a játékosra és hozzáadta a bő kerethez. Rajta kívül egyedül a hátvéd Jake Chelios, Chris Chelios fia részesült ebben a megtiszteltetésben, aki ráadásul a szezon legnagyobb részét amúgy is a Wolvesban töltötte. Mi is írtuk, hogy kiválóan sikerült szezonon van túl Nagy Gergő, hiszen 61 meccsen 59 pontot termelt. A szezont Chicagóban kezdte, ahol újonc létére szintén helyt állt, 6 AHL-meccsen 2 pontot ért el, de olyan erős volt a keret, hogy a vezetőség úgy ítélte meg, mindenki akkor jár a legjobban, ha a csatár egy szinttel lejjebb kap sok jégidőt.

A mostani behívó természetesen még nem jelent automatikusan játéklehetőséget, meg kell küzdjön a helyéért, mindenesetre több mint örvendetes fejlemény, hogy töretlen a bizalom irányába. A Wolves nyolcadik helyen végzett az alapszakaszban, a nyugati konferencia első helyezettjével, a Utica Cometscel vívott negyeddöntő első meccse a második hosszabbításban dőlt el a hazaiak javára. De a második mérkőzésen sikerült javítani, Chicagóban 2-1-re nyert a Wolves, így összesítésben 1-1-re állnak a három győzelemig tartó párharcban. Folytatás szerdán ismét Chicagóban.

Nagy Gergo Wolves 3

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum