Japán–Olaszország 3-2

   

Fordulatos, izgalmas mérkőzésen az utolsó percekben fordította a maga javára az állást Japán válogatottja, a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését okozva. Ezzel az is eldőlt, hogy a lengyelek szombaton a feljutásért játszhatnak ellenünk.

Az első harmadban nem volt egy súlycsoportban a két csapat, az olaszok végig nyomás alatt tartották Fukufudzsi kapuját, amit kiválóan érzékeltet a 16-3-as kapura lövési arány. A japánok kerülték a fizikai kontaktust ellenfelükkel szemben, ami ízlett az olaszoknak, így egy harmad alatt majdnem másfélszer annyiszor próbálkozhattak gólszerzéssel, mint ellenünk egész meccsen. Nem dőlt el azonban a mérkőzés, mert bár felborult a pálya, csak egyetlen gólt sikerült szerezni. A 21 éves Luca Frigo élete első világbajnoki gólját 26 másodperccel az első szünet előtt lőtte egy szép támadás végén, meg is kapta a korongot ajándékba (0-1). A második játékrészre mindkét csapat egészen más szellemiségben korcsolyázott ki. Az olaszok igyekeztek tartani minimális előnyüket, míg a japánok átvették az irányítást és majdnem akkora mezőnyfölényt sikerült kialakítaniuk, mint az első húsz percben az olaszoknak. A kulcspillanatokban azonban ők is rendre hibázták, illetve az egy-egy elleni párharcokban nem tudták felvenni a versenyt ellenfelükkel. A mezőnyfölény most is a harmad végére érett góllá, 72 másodperccel a második pihenő előtt Usu lövése pattant meg egy védő ütőjén, Andreas Bernard tehetetlen volt (1-1).

A harmadik harmadra ismét felpörgette a tempót Olaszország és át is vette az irányítást. A 48. percben Joachim Ramoser küzdött nagyot a támadóharmadban, végül ugyan Ihnacak lőtt, de a kipattanót a Salzburg MHL-es juniorja verte be (1-2), akinek szintén ez volt élete első felnőtt világbajnoki találata, szapora ütemben fogytak tehát a korongok. Új elem volt az olasz válogatott játékában, hogy a gól után sem álltak le, és bár Japán érezhetően feljebb tudott jönni, maradt az olasz fölény. Japán többnyire kontrákból volt nagyon veszélyes, az egyik ilyen végén a Dániában légióskodó Janadori egyenlített négy perccel a vége előtt (2-2). Ráadásul ezzel még nem volt vége a hidegzuhanynak Olaszország számára, hiszen három perccel a vége előtt az egész meccsen kiemelkedő teljesítményt nyújtó és ellenünk is eredményes Hirano szerzett korongot a félpályánál, amivel egymaga iramodott meg és hihetetlen hidegvérrel gyönyörűen fejezte be a szólót (3-2). Olaszország pánikszerű rohamokba kezdett, az utolsó percre kapusát is lehozta, az eredmény azonban már nem változott, 3-2-re nyert Japán.

LC5A9572_resize

LC5A9636_resize

LC5A9624_resize

LC5A9630_resize

LC5A9573_resize

LC5A9623_resize

Fotó: Mudra László (MJSZ)

VB, 2015. ápr. 23., csütörtök.
Fukufudzsi: 92,3% (Ito)
K
Bernard Andreas: 88,5% (Tragust)
Kumagai, Hasiba, Ueno, Jamasita, Tanaka R.
1
Hofer, Helfer, Gander, Bernard Anton, Ramoser
Szaszaki, Minosima, Kudzsi, Tanaka G., Hirano
2
Sullivan, Marchetti, Insam, Ihnacak, DiCasmirro
Usu, Janadori, Takahasi, Obara, Nisivaki
3
Zanatta M., Egger, Frigo, Morini, Kostner
Jamada, Mitamura, Szato, Oszava, Takagi
4
Trivellato, Zanatta L., Felicetti, Andergassen, Frei
Mark Mahon
E
Stefan Mair
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 19:34 ITA Frigo Gander Bernard Anton
1-1 38:48 JPN Usu Takahasi Janadori
1-2 47:24 ITA Ramoser Ihnacak Marchetti
2-2 55:56 JPN Janadori Tanaka G. Usu
3-2 57:06 JPN Hirano
26 Kapura lövések száma 26
0 Kiállításpercek 4

A Japán–Olaszország góljai

   

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum