

Lengyelország–Ukrajna 3-2
Inkább küzdelmes, mint színvonalas, ám mindvégig roppant izgalmas találkozón nyertek a házigazdák.
Az első harmad nagy küzdelmet hozott, gólt nem és a második játékrészben is csak egyszer rezgett a háló, a lengyel válogatott emberhátrányból szerezte meg a vezetést. A játék képe alapján döntőnek tűnt, hogy Lengyelország a harmadik játékrész elején kettőre növelte előnyét, azonban a továbbiak alaposan rácáfoltak minden előzetes várakozásra. Kezdődött azzal, hogy az addig gólképtelen ukránok három perc alatt egyenlítettek, teljesen nyílttá téve az addig is meglehetősen parázs hangulatú meccset. Már-már úgy tűnt, nem csak egyenlíteni sikerül keleti szomszédainknak, ám hat perccel a vége előtt a házigazdák előnyből visszaszerezték a vezetést. Amit később már nem is engedtek ki a kezükből, bár az utolsó percre jóformán annyi esemény jutott, mint az azt megelőző 59-re összesen. Győzött tehát Lengyelország, két meccset kell nyernünk.
Fotó: Mudra László (MJSZ)
VB, 2015. ápr. 22., szerda. |
Odrobny: 89,5% (Radziszewski) | K |
Zaharcsenko: 87,5% (Napnenko) |
Pociecha, Dutka, Chmielewski, Kowalowka, Pasiut | 1 |
Navarenko, Rjabenko, Mihnov, Hnyidenko, Blahij |
Bryk, Rompkowski, Zapala, Malasinski, Kolusz | 2 |
Pobedonoszcev, Alekszjuk, Nyimenko, Donyika, Varlamov |
Wajda, Kotlorz, Laszkiewicz, Dziubinski, Galant | 3 |
Ladigin, Kuhut, Zaharov, Ljalka, Bondarev |
Kruczek, Wanacki, Baginski, Urbanowicz, Kalinowsky | 4 |
Havrik, Szkripec, Petranhovszkij, Zabludovszkij, Kuzmik |
Jacek Plachta | E |
Olekszandr Godinyuk |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 33:13 | POL | SH | Baginski | Pasiut | |
2-0 | 40:34 | POL | PP2 | Rompkowski | Bryk | Kolusz |
2-1 | 41:46 | UKR | Havrik | Zaharcsenko | ||
2-2 | 44:52 | UKR | Ljalka | |||
3-2 | 53:44 | POL | PP | Rompkowski | Zapala | Kolusz |
24 | Kapura lövések száma | 19 |
8 | Kiállításpercek | 12 |
A Lengyelország–Ukrajna góljai
További cikkek
- Munkaszüneti napot ért a lett válogatott történelmi bronzérme
- Arturs Silovs a világbajnokság MVP-je
- Rubins bombája bronzérmet ért Lettországnak
- Kanada–Németország 5-2
- Lettország–Egyesült Államok 4-3
- Szélig Viktort beiktatták az IIHF Hall of Fame-be
- Németország az első vb-aranyáért lép jégre
- Tiffels így lőtte be a fináléba Németországot
- Egyesült Államok–Németország 3-4