Sofronnal erősítve megyünk az olaszoknak

   

Az erőgyűjtés napja volt a keddi a csapatok (és a szurkolók) számára a krakkói divízió 1/A csoportos világbajnokságon. Szerda délután a megújult Olaszország ellen kell bizonyítania Rich Chernomaz gárdájának.

Ezen a találkozón már részt vehet Sofron István, aki a világ egyik legostobább szabálya, a német bajnokságban összeszedett eltiltása miatt kényszerült kihagyni a Japán és a Kazahsztán elleni összecsapást. Visszatérésével végre összeállhat a Rich Chernomaz és stábja által a vb előtt megálmodott első két sor. Miközben a mieink így eggyel többen lettek, megfogyatkozott az olasz keret. Az ukránok elleni meccsen megsérült Diego Kostner válla egyelőre rögzítőkötésben van, és a hírek szerint a magyar–olasz rangadót mindenképpen ki kell hagynia a svájci élvonalban játszó, tavaly az A csoportos vb-n is gólt szerző csatárnak. A kórházi vizsgálatok szerint törés nincs, így az olaszok reménykednek abban, hogy később még játszhat Krakkóban.

HUNJPN TO

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Van elszámolni valónk az olaszokkal, hiszen talán az ő nevükhöz fűződik a legtöbb nehezen megemészthető győzelem csapatunk ellen az utóbbi időben. Ha fogadni lehet a számszerű végeredményre, akkor csakis kis különbségre szabad tenni, hiszen az elmúlt években a két csapat mindig olyan meccseket játszik, amelyeken az első pillanattól az utolsóig nyüstölik egymást, hogy a végén aztán az olaszok örülhessenek az éppenhogy-győzelemnek. 2011 óta kétévente rendszeresen összeakadunk velük a világbajnokságokon, ahol egygólos vereségeket szenvedünk. Legutóbbi 5 csatánkból 3-at nyertek meg az olaszok túlórában, egyet a rendes játékidőben 1, a másikat ugyancsak 60 perc alatt 2 góllal. Ki ne emlékezne ezek között a két budapesti vb-meccsre, gyakorlatilag mindkettőn a feljutásunk múlt. Tétmérkőzésen legutóbb 1978-ban győztük le Olaszországot, Belgrádban a B csoportos vb-n.

Kiszámíthatatlan ellenfél következik, az olasz válogatott valós tudására ugyanis nem könnyű következtetni egy tornán mutatott korábbi teljesítményéből. Az embernek mindig az az érzése az azzurrikat figyelve, hogy mindig csak annyit adnak ki magukból, amennyi a megfelel eredmény eléréshez szükséges. Éppen ezért nem jellemző rájuk, hogy ontanák a gólokat, jégbe döngölnék az ellenfelet, aztán a végén valahogy mégis övék a győzelem, legalábbis a divízió 1/A szintjén. Éppen ezért is olyan bosszantó, amikor a lefújáskor ők örülhetnek ellenünk. Másrészt hosszú évek után új koncepció körvonalazódik az Alpok déli lejtőinél. A Made in Italy jegyében mindössze három honosított maradt, a keret magja pedig poetikusan fiatal játékosokból áll. Ők eddig a honosítottak árnyékában voltak, nem mutathatták meg, mit tudnak, alig ismerjük őket. Nem kérdés, hogy motiváltak, hiszen most országnak, világnak megmutathatják, érnek ők is annyit, mint Kanadában született honfitársaik.

Az olaszok két győzelemmel állnak két meccs után, hozzák a formájukat. A lengyeleket egy emberhátrányos góllal, az ukránokat pedig hosszabbításban verték 2-1-re. Sokat mozgó, gyors csapat vár ránk. Éppen ezért nem beszélhetünk a korábbinál gyengébb olasz válogatottról, csak akkor nyerhetünk ellenük 2009 novembere után először, ha a lehető legkomolyabban vesszük őket és jól játszunk.

Magyarország–Olaszország 4-1

   

A magyar válogatott minden idők egyik legjobb védekező játékának és hatvan percen át hihetetlen fegyelmezett hokijának köszönhetően gyakorlatilag leradírozta a jégről az olasz válogatottat. 37 év után újra megvertük Olaszországot tétmeccsen. Ezzel egyet léptünk az álmok birodalma felé, de még két magas lépcső előttünk van.

Megint jobban kezdte ellenfelünk a meccset, de ezt a kétperces periódust most Rajna Miklós vezetésével megúsztuk kapott gól nélkül, és onnan kezdve egyenrangú ellenfelek voltunk mezőnyben, majd egy-két újabb csere után átvettük az irányítást. Bár a párharcokat és a bulikat nagyjából egyenlő arányban nyertük, ötletben és sebességben ellenfelünk fölé kezdtünk nőni. Kiválóan kivédekeztük az első hátrányt, sőt 4 az 5 ellen kiállítást harcoltunk ki. És ezt a 11. percben ki is használtuk. Sarauer játszott tanárian Banham elé, akinek a távoli bombájába Kóger a kapu előtt beleszúrt, máris 1-0-ra vezettünk. A találatunk megzavarta ellenfelünket, Olaszország nem tudott támadást építeni, ellenben csakhamar eljött a második magyar találat ideje. A 18. percben a negyedik sorunk villant. Nagy Krisztián tökéletesen bulizott, Magosi Bálint pedig állítás nélkül Andreas Bernard kapujába vágta a korongot. A Vas, Ladányi párost idéző jelenettel már 2-0-ra mentünk a 18. percben. Az első harmadban mind a 22 játékosunk felelőssége teljes tudatában játszott, nagyon fegyelmezett hokit mutattunk be, keveset hibáztunk, míg ők többet a megszokottnál. Ennek is köszönhető, hogy mindössze 1 lövés ment a hivatalos statisztika szerint Rajna kapujára, míg mi hatszor annyiszor teszteltük az olasz kollégáját.

HUNITA vb 2015

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A második harmadban a magyar válogatott egyértelműen a gólszerzés igényével lépett jégre, míg az olaszok az eredménytől függetlenül a biztos védekezést választották, és a hátul kivédekezett magyar támadásokból adódó lehetőségeket igyekeztek meglovagolni. Azt kell mondani, nem csak a 3., de még a 4. magyar gól is közelebb volt, mint az olasz szépítés, játékosaink egymást múlták felül küzdeni tudásban, óriásit nyújtottak mind hátul, mind elöl, és folyamatosan levegőben lógott a harmadik magyar gól megszerzésének lehetősége. Először Vas János zárhatta volna le az idegbajos időszakot, de Kovács Csaba mérnöki centerezése után Bernard újra meccsben tartotta az olasz válogatottat. Rajna Miklós egy magyar előnyben bizonyította koncentráltságát. Két olasz szaladt el egy eladott koronggal, némi hezitálás után a magyar kapus nem mozdult ki, a döntése tökéletes volt, a vonalon megfogta a kontrát, joggal zengte a csarnok a nevét, nyerő húzás volt, kockázatos, de bejött. A momentumok továbbra is a mieink voltak, és ez jó jelnek bizonyult a folytatásra. Egyedül azt sajnálhattuk, hogy az emberelőnyben és utána kialakított számos lehetőségből egyet sem tudtunk gólra váltani. A Magosi, Nagy K., Benk sorunk emberfelettit nyújtott, a többiek pedig a maximumot adták 40 percen át, mást nem várhattunk tőlük, de ebben mindenképpen bízhattunk. Hat lövést engedélyeztünk nekik, ez mindennél többet mond, egyszerűen fantasztikus két harmad után vártuk a beteljesülést, tudva, hogy még az égvilágon semmi nem dőlt el.

A harmadik harmadban elmaradt a várt olasz rohanás, továbbra is a saját kontrajátékukat próbálták játszani, de erre nem volt vevő Rich Chernomaz és legénysége. Nagyon okosan és taktikusan játszott Magyarország, élmény volt nézni ezt a tudatos, fegyelmezett magyar hokit. Amikor pedig lehetőség adódott, támadtunk. Óriási munkát végeztünk, a védekező harmadot hosszú percekre kiiktattuk a játékból, szépen őriztük az előnyt. A 44. percben Sofron István villantotta meg tudását, a támadóharmadban visszatámadva átvitte a korongot a bal oldalra, ahonnan visszalőtte a bal felsőbe, Bernardnak esélye sem volt a hárításra, már 3-0-ra vezettünk. A következő percek megmutatták, egy pillanatig sem szabad csak 95%-ot adnunk, mert az kevés lesz ezen olasz csapat ellen. Egger révén egy tisztára játszott akció végén a 46. percben szépített ellenfelünk. Összekaptuk magunkat, visszaváltottunk, majd újra fel, és ott folytattuk, ahol kezdtük. Végig domináltunk a záró harmadban is, mindössze 4 lövést engedélyeztünk Olaszországnak, az egész meccs alatt pedig 11-et. Túlzás vagy sem, most még nem eldönthető, de minden idők egyik legjobb magyar védekezését láthattuk. Gyakorlatilag megöltük Olaszország játékát, ami nekik hatékony volt Lengyelország és Ukrajna ellen, az nagyon kevésnek bizonyult Magyarországgal szemben. Ki nem engedhettünk egy pillanatra sem és nem is tettük, az utolsó percben pedig Vas Márton emelésével üres kapura szereztük a negyedik gólunkat, 4-1-re vertük Olaszországot. Tétmérkőzésen legutóbb 1978-ban vertük őket, nevezzük ezt bátran történelmi sikernek.

Ha a feljutásra gondolunk, akkor térjünk vissza a földre, minden bizonnyal még két győzelem szükséges ehhez, és sem csütörtökön Ukrajna, sem szombaton Lengyelország nem lesz könnyű falat. Mindenesetre tény, a világbajnokság számunkra legfontosabb mérkőzését megnyertük, fantasztikus teljesítménnyel. A srácok megszolgálták a bizalmat, a helyszínen szurkoló több mint kétezer tomboló nézőnek, az odahaza a tévék előtt szorító tízezreknek és nem utolsósorban maguknak szereztek egy életre szóló élményt.

Nem hagytunk esélyt arra, hogy veszélyes helyzeteket alakítsanak ki

   

Rich Chernomaz, Stefab Mair, Rajna Miklós, Hári János, Sofron István, Banham Frank és Magosi Bálint értékelte a magyar–olasz meccset.

Rich Chernomaz (szövetségi kapitány, Magyarország): Jól kezdtünk, nagyon sok energiát vittünk a játékba, a védekezésünk pedig ellehetetlenítette az ellenfél támadásait. Ki tudtuk őket borítani az egyensúlyból, és amikor ez sikerült, akkor volt lehetőségünk arra, hogy gólokat lőjünk. A második és harmadik harmadban már kicsit passzívabbak voltunk, több lehetőséget hagytunk nekik a semleges zónában. A különbséget az jelentette, hogy míg az egyik oldalról sikeresen kihasználtunk egy előnyt, majd tovább építkeztünk, addig a másik oldalról nem hagytunk nekik esélyt arra, hogy veszélyes helyzeteket alakítsanak ki, és közel kerülhessenek hozzánk. Ez egy nagyon fontos meccs volt számunkra, jót tett a magabiztosságunknak és a hitünknek is. Csütörtökön ugyanígy szeretnénk játszani Ukrajna ellen is.

Stefan Mair (szövetségi kapitány, Olaszország): Gratulálok a magyaroknak. Úgy gondolom, az első harmadban veszítettük el ezt a mérkőzést. Voltak játékosok ma a csapatomban, akik nem tudtak váltani és reagálni arra a játékra, ahogy a magyarok kijöttek ma ellenünk. Bár a második harmad első tizenöt percében jobbak lettünk, a harmad utolsó öt perce egy káosz volt, és szerencsénk is volt, hogy nem lőttek többet. A harmadikban egész jók voltunk, nagy helyzeteink is akadtak, de azokkal nem tudtunk élni. Sajnos nem engedhetjük meg ezen a szinten, hogy ilyen első harmadot játsszunk.

Rajna Miklós (kapus, Magyarország): Nagyon jól kezdett a csapat, jól jöttünk ki a meccsre, és a taktikát betartva játszottunk, aminek kulcsszerepe van a győzelemben. Éltünk a lehetőségeinkkel, és a végén hiába tudtak kicsit ránk jönni az olaszok, vissza tudtuk őket tartani, és meg tudtuk nyerni a mérkőzést. A kettő a semminél, amit kihagytak, szerencsém is volt, de ezeknél a szituációknál kell ez, valamint az is, hogy az ellenfél egy kicsit elbénázza a dolgot. Nagyon jókor jött az a védés, de a kulcs a taktika betartása és az egység volt. Reménykedni mindig lehet, de ez főleg a szurkolók feladata. Az álmok maradnak ugyanazok, de nem szabad, hogy a következő célról levegyük a szemünket, cseréről cserére kell továbbra is haladni.

Hári János (csatár, Magyarország): Sokkal feltüzeltebben játszottunk ma, mint az előző meccsen, tényleg a győzelemért hajtottunk. Fegyelmezettek voltunk végig a védelemben, nem sok helyzetet adtunk az ellenfélnek. Úgy érzem, hogy bennünk még sok van, azon kívül, amit már megmutattunk ezen a világbajnokságon. Többet tudunk, főleg a támadásokat illetően, mert jól védekezünk, de a koronggal elöl még nem volt olyan jó a játékunk. Az olaszok ellen megtettük azt, amire szükségünk volt a győzelemhez.

Sofron István (csatár, Magyarország): Nehezen találok szavakat, főleg egy ilyen fantasztikus közönséggel való találkozás után, a székely himnuszt is elénekelték, el is érzékenyültem. Fantasztikus meccs volt, mindenki odatette magát, és külön örülök, hogy én is hozzá tudtam segíteni a csapatot a győzelemhez. Ez csak az első meccs volt nekem a vb-n, kicsit kerestem is magam, voltak momentumok, amikor valamelyest bizonytalan voltam, de egész jól sikerült a visszatérés. A legfontosabb pedig az, hogy nyertünk. Tudtuk, hogy nem nagyon szeretik ezt az ütközős hokit, és ha ezt tudjuk játszani, akkor nem nagyon adunk nekik esélyt. A meccs feléig nem is volt sok helyzetük, aztán talán egy picit mi is felengedtünk, és elkezdtük színezni a játékot. Mindenki tette ma a dolgát, Rajna Miklós nagyon jól védett, de mindenki más is beletette a 100%-át. Idáig is a feljutásért küzdöttünk, ez nem változott, de mindig a következő meccs a legfontosabb. Az ukránokat is le kell darálni ugyanezzel a játékkal.

Banham Frank (csatár, Magyarország): Jól kezdtünk, és tudtuk uralni a meccset, nyomás alatt tartottuk őket. Szerencsére az előny pedig megmaradt egészen a végéig. Amiket megbeszéltünk, azokat ma teljes mértékben be tudtuk tartani, és el is végeztük a feladatunkat. Az ukránok elleni meccs nagyon fontos lesz, legalább olyan erőbedobással kell játszanunk majd, mint ma, hogy végre tudjuk hajtani a következő feladatot, és megszerezzük mindhárom pontot Ukrajna ellen.

Magosi Bálint (csatár, Magyarország): Jó kis meccs volt, végig tartottuk magunkat a megbeszéltekhez, Rajna Miklós ihletett formában védett, mi pedig kihasználtuk a lehetőségeinket. A magam nevében azt tudom mondani a csütörtöki meccsre gondolva, hogy nem fáradtam el, de a többieken is ezt láttam. Végig 4 sorral mentünk és megyünk itt a válogatottban.

VB, 2015. ápr. 22., szerda.
Bernard Andreas: 85,7% (Tragust)
K
Rajna: 90,9% (Bálizs)
Hofer, Helfer, Gander, Bernard Anton, Ramoser
1
Metcalfe, Szirányi, Sofron, Sarauer, Kóger
Sullivan, Marchetti, Insam, Ihnacak, DiCasmirro
2
Orbán, Pozsgai, Sebők, Hári, Banham
Zanatta M., Egger, Frigo, Morini, Kostner
3
Gőz, Vas M., Kovács, Vas J., Erdély
Trivellato, Zanatta L., Felicetti, Andergassen, Frei
4
Kiss, Vincze, Benk, Nagy, Magosi
Stefan Mair
E
Rich Chernomaz
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:52 HUN PP Kóger Banham Sarauer
0-2 17:52 HUN Magosi Nagy
0-3 43:01 HUN Sofron Vas M. Kóger
1-3 45:16 ITA Egger Ihnacak Zanatta M.
1-4 59:16 HUN EN Vas M.
11 Kapura lövések száma 21
10 Kiállításpercek 8

Sírni csak a győztesnek szabad

   

A Magyarország–Olaszország képes összefoglalója.

A Magyarország–Olaszország góljai

   

Cimkék: , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 1-4VÉGE
AL 21:00 WRMFTC 2-3VÉGE
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 5-2VÉGE
AL 19:00 SZGETO 4-7VÉGE
AL 19:30 SPCLHL 4-9VÉGE
AL 20:30 IKOVAS 1-7VÉGE
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 0-3VÉGE
EL 16:30 BRADAB 5-2VÉGE
EL 17:30 GYEFHA 5-2VÉGE
EL 18:00 MISSCC 1-2VÉGE
EL 18:30 DEBBJA 3-4VÉGE
október 8., kedd
CHL 19:00 SKEAVS 
október 9., szerda
EL 18:30 FTCDAB 
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FHASCC 
EL 18:30 MISGYE