Lengyelország–Japán 2-0

   

A házigazda egy sportszerű mérkőzésen legyőzte a japán válogatottat. Odrobny shutouttal pótolta eltiltott kollégáját, Radziszewskit.

Jacek Plachta egy bátor húzással vágott neki a meccsnek, ugyanis csak egy kapust nevezett. A találkozó előtt magyar szurkolók a lelátóról éltették a jégre érkező, az összecsapást vezető Gebei Pétert. A mérkőzést a lengyelek kezdték aktívabban. Az 5. percben Chmielewski ütközött Szaszakival a palánk mellett, a csatából a japán jött ki rosszabbul, beszorult a feje a lengyel és a plexi közé, de némi ápolás után saját lábán elhagyta a jeget. A harmad közepétől átvette az irányítást Japán, egyre több és veszélyesebb akciót alakított ki. A 11. percben Kalinowski látványosan gáncsolta Szatót, így eljött a mérkőzés első emberelőnye, ami kimaradt, de lendületbe hozta az ázsiaiakat, viszont Odrobny remek formában védett. A játékrész végén tűzijáték zajlott mindkét kapu előtt egy-egy megnyomott csere nyomán.

A második húsz perc csapkodóbb, folyamatosabb játékkal indult, mint amilyennel az első véget ért. A harmad derekától viszont kialakult a japán fölény, de Odrobny továbbra is remekelt. Az 31. percben Dziubinszki nagyon buta szabálytalanságot követett el, Odrobny kezéből kiesett a bot, megpróbálta visszaadni neki, de közben játékba avatkozott, amiért kétperces büntetést kapott, amit kivédekeztek a lengyelek.

A záró harmadot jobban kezdték a lengyelek, a 43. percben emberelőnybe kerültek, ahol Zapala középre centerezett Malasinskinek, aki megszerezte a vezetést Lengyelországnak. Az 51. percben Rompowski lövésébe Kolusz beleért közvetlenül Fukufudzsi előtt átkorcsolyázva, így kétgólosra nőtt a hazaiak előnye. A japánok hajtottak az egyenlítésért, két perccel a vége előtt lehozták a kapusukat. Egy kapu előtti kavarodás után Malasinskit ápolták a jégen. A távol-keletieknek nem jött össze a szépítőgól megszerzése. Lengyelország 2-0-ra nyert egy olyan mérkőzésen, ahol mindösszesen 3 kétperces büntetést osztott ki a Gebei-Linde játékvezetői páros.

VB, 2015. ápr. 20., hétfő.
Fukufudzsi: 90,5% (Ito)
K
Odrobny: 100%
Kumagai, Hasiba, Ueno, Jamasita, Tanaka R.
1
Pociecha, Dutka, Chmielewski, Kowalowka, Pasiut
Szaszaki, Minosima, Kudzsi, Tanaka G., Hirano
2
Bryk, Rompkowski, Zapala, Malasinski, Kolusz
Usu, Janadori, Takahasi, Obara, Nisivaki
3
Wajda, Kotlorz, Laszkiewicz, Dziubinski, Galant
Jamada, Mitamura, Szato, Oszava, Takagi
4
Kruczek, Wanacki, Baginski, Urbanowicz, Kalinowsky
Mark Mahon
E
Jacek Plachta
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 42:42 POL PP Malasinski Zapala Kolusz
0-2 50:32 POL Kolusz Rompkowski Kalinowsky
26 Kapura lövések száma 21
2 Kiállításpercek 4

A Lengyelország–Japán góljai

   

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum