Csak játsszuk azt, amit a szezonban

 

Tavaly kevés lehetőséget kapott a felnőttek között a még mindig junior korú Vincze Péter. De idén bekerült a Fehérvár AV19 EBEL-keretébe, gólt is szerzett, s a szezon végére kiharcolta a felnőtt vb-szereplést is.

Elégedett a klubszezonjával?

A tavalyi évhez képest lényegesen több szerephez jutottam a felnőttcsapatban, köszönhető ez annak is, hogy a fiatalok idén nem csak a padot melegítették, hanem bedobták őket a mélyvízbe. Azaz ténylegesen játszottunk is. Mondhatni, hogy elégedett vagyok az eddigi szezonommal, de nem szabad elkényelmesedni, jövőre még többet szeretnék fejlődni és hozzátenni a csapat sikeréhez.

Decemberben a juniorvébén kiestünk. Mekkora kudarcnak érzi ezt így néhány hónap után?

A juniorvébé-szereplésünket nehéz lesz elfelejteni. Több volt ebben a csapatban, nagyon sajnálatos, hogy így jött ki a lépés.

Vincze AVSZNO

Aztán bekerült a felnőttválogatottba, ahol megállta a helyét, és a vb-felkészülés végére kiharcolta a vb-szereplést. Egy év alatt óriási lépés ez, felkészültnek érzi magát a krakkói feladatokra?

A klubomban sokat játszottam, főleg a középszakaszban és a rájátszásban. Ennek is köszönhető szerintem, hogy meg tudtam állni a helyem az edzőtáborban. Sokkal nehezebb dolga van annak, aki előtte juniorban játszott, mert nehezebb felvennie a ritmust. Felkészültnek érzem magam, jó erőben vagyok és egészséges is. Nagyon várom a kezdést.

Rich Chernomaz elmondta, hogy milyen feladat vár a fiatal csatárokra Krakkóban?

Az utolsó edzés után a szövetségi kapitány magához hívta Erdély Csanádot és engem, és azt mondta, hogy utazni fogunk a vb-re. Azt mondta, ne izguljunk, csak játsszuk azt, amit a szezonban.

Milyen volt az út, mi a program a vb-ig?

Az út gyorsan eltelt, filmeztünk, megálltunk ebédelni, majd érkezés után vacsoráztunk, ez volt a pénteki program. Szombaton délben egy jeges edzésünk lesz, délután pedig csapatépítő program, majd készülünk a Japán elleni meccsre.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum