Véget ért az árverés

   

Az 50 tételből 46 elkelt, a kapcsolódó felajánlásokkal együtt 1,4 millió forint gyűlt össze.

Véget ért a jótékonysági árverésünk. Köszönjük mindenkinek az aktív részvételt, az új tulajdonosoknak, azaz a nyerteseknek pedig gratulálunk.

Az árverés legvégén a vatera automatikus védelmi rendszere bejelzett, a jótékonyság kifejezés miatt letiltott néhány tételt, ezért ezeket külön értékesítjük, így hamarosan mind az 50 tárgy gazdára talál. Az Ambrus Attila Kerámiákról van szó, a link alatt található első négy tételt lehet elvinni egyenként 10 ezer forintos vagy annál magasabb áron. Kérjük, az érdeklődők a jegkorongblog@gmail.com címre írjanak. Két termék volt, amelyre érvényes licit érkezett, de a rendszer leállt. Ezeket – az 5.-et, és a 3 darabost – leütöttnek tekintjük, a nyerteseket emailben értesítjük.

Ahogy egyébként az összes licitgyőztesnek írunk még csütörtökön levelet, ebben tájékoztatunk mindenkit az átvétel módjáról, lehetőségeiről, illetve a fizetési módozatokról. A játékosok által felajánlott tárgyak összegyűjtése jelenleg is folyamatban van, egy kis türelmet kérünk, míg mindent megkapunk. Terveink szerint a jövő héten kezdjük eljuttatni az árverési tárgyakat az új tulajdonosokhoz.

Még egyszer köszönjük a részvételt minden kedves olvasónknak, biztosak vagyunk benne, hogy a jégkorongsport által nyújtott segítség a legjobb helyre kerül. És ne feledjék, a mérkőzésre csütörtökön 17 órakor (erdélyi idő szerint 18 órakor) kerül sor, az online közvetítés megtekintésével is a nemes célt támogatják.

A jótékonysági árverés tételei és leütései:

Lejárat Megnevezés Licit állása 8 órakor Licit vége
18:00 Tokaji Viktor A csoportos bemelegítő pólója 15 000 21 000
18:05 Becze Tihamér kesztyűje 14 000 20 000
18:10 Ladányi Balázs ütője 42 000 87 000
18:15 Majoross Gergely válogatott kesztyűje 30 000 34 000
18:20 Horváth András FTC-meze 18 000 18 000
18:25 Baróti Zsolt korcsolyája és kesztyűje 10 000 10 000
18:30 Baróti Zsolt fejvédője és sípcsontvédője 10 000
18:35 Vargyas László Székelyföld-meze 101 000 101 000
18:40 Szapporói válogatott póló a játékosok aláírásával 39 000 39 000
18:45 Zdeno Cíger Slovan-meze 11 000 16 000
18:50 Patrik Polc ütője 16 000 16 000
18:55 Patrik Polc kesztyűje 21 000 26 000
19:00 Ocskay Gábor dedikált ütője (2007, Konti’ Kupa) 51 000 81 000
19:05 Kiricsenko Progym-meze 24 000 24 000
19:10 Szuper Levente válogatott meze a HUN-FIN meccsről 46 000 46 000
19:15 Nagy Zoltán korcsolyája 10 000
19:20 Hári János ütője 31 000 71 000
19:25 Holéczy Roger vb-ütő 16 000 21 000
19:30 Moharos László bírói meze korabeli névtáblával 11 000 14 000
19:35 A csoportos ezüstgyűrű 103 000 103 000
19:40 Kiss Andrea válogatott meze 18 000 23 000
19:45 Az aranyérmes U18-as válogatott dedikált fotója 10 000
19:50 Washington Capitals-kesztyű 11 000 18 000
19:55 2015-ös Székelyföld-meze aláírva (#2 Vargyas) 42 000 42 000
20:00 Mike Vernon-mez 16 500 18 500
20:05 Hegyi Ádám FTC-ütője 10 000 10 000
20:10 Keegan Dansereau fejvédője 17 000 70 000
20:15 Az aranyérmes U20-as válogatott dedikált fotója 10 000
20:20 Kozma Zoltán kínai meze 30 000 30 000
20:25 Sofron István világbajnoki ütője 31 000 41 000
20:30 Vas János csapattársa, Tomas Divisek faütője 32 000 32 000
20:35 Frank Banham dedikálta EBEL-korong 10 000 10 000
20:40 Miskolci Jegesmedvék MOL Liga-korong 15 000 15 000
20:45 Debreceni HK MOL Liga-korong 10 000
20:50 Dab.Docler MOL Liga-korong 10 000
21:00 Vas Márton magyar válogatott meze 22 000 34 000
21:02 Sikorcin Ladislav UTE-meze 2008/09 10 000 20 000
21:04 Dubek Vladimir UTE-meze 2008/09 10 000 15 000
21:06 Holéczy Roger Bp. Stars-meze 2008/09 10 000 17 000
21:08 Peterdi Imre FTC-meze 2010/11 20 500
21:10 Fodor Csanád Bp. Stars-meze 2009/10 15 000
21:12 Fodor Csanád Vasas-meze 2010/11 12 000
21:14 Borsos Attila Dab.Docler-meze 2009/10 10 000 12 000
21:16 Borsos Attila Románia vb-meze 2007/08 14 000 15 000
22:55 Ambrus Attila Kerámia 1.
22:59 Ambrus Attila Kerámia 2.
23:03 Ambrus Attila Kerámia 3.
23:07 Ambrus Attila Kerámia 4.
23:11 Ambrus Attila Kerámia 5. 10 000 10 000
23:15 Ambrus Attila Kerámia 3 db-os készlet 15 000

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
EBJL 12:40 HKBVIC 3-4VÉGE
EBYSL 14:30 RBSHKB 6-2VÉGE
EBJL 15:00 UTEEHL 4-1VÉGE
EBJL 16:10 MACOHC 5-1VÉGE
EBYSL 17:00 DMJOLL 10-7VÉGE
EBYSL 17:10 VASMZA 7-2VÉGE
EBYSL 18:00 EHLMAC 2-4VÉGE
EBJL 18:30 MRBDMJ ÉLŐ
EBJL 18:55 VSVAVS ÉLŐ
MOL 19:00 MACGAL 8-2ÉLŐ
MOL 19:00 MISSCC 3-1ÉLŐ
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
MOL 12:30 FTCBRA 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
KHL 14:00 AllStar
    • SPORT 1 (felv.)
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
U18   TVSMIS 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk