Magyarország?Dánia 0-2

   

Első vb-felkészülési meccsén kétgólos vereséget szenvedett a magyar ifjúsági válogatott az előző évben még az A csoportban játszó Dánia ellen.

Szorosabb meccs alakult ki a debreceni jégcsarnokban, mint azt sokan előre gondolták. A magyar U18-as válogatott méltó ellenfele volt Dániának az első tesztmeccsen. Már az első harmadban sem engedtük letarolni magunkat, bár többet folyt a játék a védekező harmadunkban, azért nem ragadtunk be teljesen, így csak egygólos vezetést tudott szerezni az ellenfél. A második harmadban aztán még jobban játszottunk, és komoly gólhelyzetekig is sikerült eljutni, amik sajnos kimaradtak, viszont a dánok sem jártak több szerencsével, nem találtak fogást rajtunk.

A harmadik harmadban kicsit lassult a játék, a vége előtt hat perccel pedig gólt is kaptunk, de összességében elégedettek lehetünk a látottakkal. A 0-2-re végződő meccsen a játékosok és az edzők is felmérték a dán csapatot, mindenki pontosan fogja tudni, élesben mit kell nyújtani ahhoz, hogy sikeresek legyünk.

Pénteken az ukránok ellen a második edzőmeccset is lejátsszuk, amivel teljessé válik a felkészülés a vasárnapi startra. A végső keret hirdetése is megtörténik pénteken.

Fodor Szabolcs (edző, Magyarország): Teljesen mellékes, hogy ez egy edzőmeccs volt, minden meccsen a maximumot nyújtja a csapat. Szerintem kiadtak magukból mindent a srácok, az eredmény is jó, tökéletesen beillett ez egy edzőmeccsnek. Láttuk, hogy milyen szinten van egy olyan csapat, aki az A csoportból esett ki, és mit kell ellenük hozni, hogy felvegyük a versenyt. Voltak persze hullámvölgyek a meccsen, de összességében tudtuk tartani a lépést.

Kiss Zsombor (csatár, Magyarország): Meglepődtünk az elején kicsit, sokkal nagyobb különbségre számítottunk a csapatok között, meg voltunk talán ijedve tőlük. Szerencsére hamar rá tudtunk hangolódni a meccsre, szerintem jól mentünk. Már az első harmad is jó volt, a második pedig kitűnő, ugyanannyi lövésünk volt, még gólt is szerezhettünk volna könnyedén. A harmadikban sokat lőttek, kicsit visszavettünk, vagy elfogyott a szufla, de jó lesz ez, ha így folytatjuk tovább.

Garát Zsombor (hátvéd, Magyarország): Elégedettek lehetünk ezzel a 2-0-val egyelőre, vasárnapig még van egy kis időnk, akkor ezzel már nem fogunk megelégedni, az egészen biztos. Ez egy olyan szintű csapat volt, amely ellen eddig még nem játszottunk, egy óriási pozitívum, hogy fel tudtuk mérni a szintet. Sokan, köztük mi is, nem ilyen eredményre számítottunk, főleg nem első alkalommal, hanem rosszabbra, úgyhogy ebből a szempontból is pozitív volt a meccs, de vasárnaptól már a győzelemért fogunk menni. Természetesen nem eshetünk át a ló túloldalára, nagyon nehéz lesz, de ha mi elhisszük, és egy ilyen meccs után elhihetjük, hogy van keresnivalónk, akkor van esélyünk a győzelemre.

Április 9-én Dániával, 10-én az egy csoporttal lejjebb szereplő Ukrajnával játszunk edzőmeccset. Ezt követően hirdet 22 fős vb-csapatot a stáb.

A világbajnokság vasárnap kezdődik, elsőként a tavaly még az A csoportban szereplő Dániával játszunk.

A debreceni U18-as világbajnokságra 900 forintos egységáron kaphatók a belépők. Minden lényeges információt itt találnak meg. A jegyeket online az IBUSZ oldalán vásárolhatják meg.

A világbajnokságról az utóbbi években megszokott módon élő online közvetítés lesz, minden meccsről, a magyar meccseken kommentátorral. A stream a szövetség weboldaláról érhető majd el.

A kettes pályán szurkolói zónát alakítanak ki a szervezők, ahol kivetítőn is lehet követni a meccseket. Itt lesz a büfé és egyéb szórakozási lehetőséget is kínálnak majd, például lesz asztalihoki is.

A debreceni divízió 1/A-s U18-as vb magyar érdekeltségű mérkőzései:

2015. április 12., 16.30: Magyarország?Dánia
2015. április 14., 16.30: Magyarország?Kazahsztán
2015. április 15., 16.30: Magyarország?Fehéroroszország
2015. április 17., 16.30: Magyarország?Norvégia
2015. április 18., 16.25: Magyarország?Franciaország

Az U18-as válogatott bő vb-kerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Bors Gergely 1997 Fehérvár
Győri Boldizsár 1998 MAC
Kiss Bence 1997 Miskolc
Hátvédek:
Garát Zsombor 1997 Boston Jr. Bandits (EHL)
Sándor Flórián 1999 Fehérvár
Simotics Ferenc 1999 Sparta Praha (CZE)
Stipsicz Bence 1997 MAC
Szabó Dávid 1998 Fehérvár
Szlama Dániel 1997 Vasas
Tóth Gergely 1998 MAC
Csatárok:
Bugár Gábor 1999 MAC
Gáspár Máté 1997 Linz (AUT)
Horváth András 1997 Vasas
Horváth Bálint 1999 Troja/Ljungby (SWE)
Kiss Patrik 1998 Fehérvár
Kiss Zsombor 1997 SC Bern (SUI)
Nagy Ákos 1999 Fehérvár
Nagy Zoltán 1997 Diskos (FIN)
Péter Andor 1999 Fehérvár
Sarcia Antonio 1998 MAC
Sági Martin 1997 Linz (AUT)
Szabad Kevin 1997 Vienna Capitals (AUT)
Szita Donát 1998 Fehérvár
Török Viktor 1998 Vasas
Vizi Dániel 1997 Fehérvár


A magyar U18-as stáb, 2014/15:

Vezetőedző: Glen Williamson
Edző: Fodor Szabolcs, Mayer Péter, Ondrejcik Rastislav, Svasznek Bence
Kapusedző: Farkas Tamás
Csapatvezető: Nagy Attila
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter
Orvos: Bányai Máté

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum