Nem fordulhat elő, hogy feladjuk

   

Egy edzéssel, számtalan megbeszéléssel és keretszűkítéssel fejezte be az ifjúsági válogatott a budapesti vb-felkészülést. Szerdán utazik a csapat Debrecenbe, ahol két felkészülési meccset követően vasárnap rajtol a világbajnokság.

A budapesti tábor utolsó napján három játékostól búcsúzott Glen Williamson, Dobos Kristóf, Bukor Rajmund és Gerencsér Dominik nem tart a csapattal Debrecenbe. Most tehát 22+3 fősre csökkent a létszám, ez a gárda utazik majd a vb helyszínére. Április 9-én Dániával, 10-én az egy csoporttal lejjebb szereplő Ukrajnával játszunk edzőmeccset. Ezt követően hirdet 22 fős vb-csapatot a stáb.

Gáspár Máté összefoglalta, hogyan telt a hétfői és a keddi nap az ifiválogatottnál. “Hétfőn egy százperces jeges edzéssel kezdtünk, ahol a taktikát gyakoroltuk, főleg emberelőnyt és emberhátrányt, illetve a harmadból való kijövetelt. Ezután ebédeltünk, majd folytattuk tovább a tréninget, ismételve a reggelieket. Kedden a reggeli százperces edzésen szintén az eddigieket gyakoroltuk, próbáltuk minél jobban kivitelezni. Edzés után megtörtént a keretszűkítés, ahol két mezőnyjátékos és egy kapus búcsúzott a csapattól. Mi, akik bennmaradtunk, összepakoltunk, és holnap már utazunk is a vb-re. Debrecenben még lesz lehetőségünk fejleszteni a hiányosságokat. Két felkészülési meccset játszunk, egyet Dánia, egyet pedig Ukrajna ellen. Itt az a cél, hogy minél jobban játsszunk, és akkor magabiztosabban tudjuk kezdeni majd a vébét.”

Vizi Dániel szerint ez az együttes teljesen más, mint a tavalyi, és még biztosan csiszolódni fog vasárnapig. “Már megszülettek a sorok, a világbajnokságig az egyik legfontosabb feladat, hogy ezek még jobban összeérjenek. Pontosan kell tudnunk a szisztéma minden egyes elemét, és azt kiviteleznünk is kell majd a jégen. Az elmúlt pár napban brutális fizikai leterhelést kaptunk, a fáradtságot ki kell vinnünk a lábakból vasárnapig. Ez a csapat nagyon-nagyon más, mint a tavalyi, hiszen tavaly több volt az egyénileg többet tudó, nagy karakter, most viszont inkább az egész csapatnak van egy jellegzetes karaktere. Így sokkal jobban össze fogunk tartani. Ez az idei csapat a végsőkig fog küzdeni, olyan nem fog előfordulni, hogy mi feladjuk, és végig önfeláldozással, szenvedéllyel hokizunk majd a világbajnokságon.”

JVB_erem_02

A világbajnokság vasárnap kezdődik, elsőként a tavaly még az A csoportban szereplő Dániával játszunk.

A debreceni U18-as világbajnokságra 900 forintos egységáron kaphatók a belépők. Minden lényeges információt itt találnak meg. A jegyeket online az IBUSZ oldalán vásárolhatják meg.

A világbajnokságról az utóbbi években megszokott módon élő online közvetítés lesz, minden meccsről, a magyar meccseken kommentátorral. A stream a szövetség weboldaláról érhető majd el.

A kettes pályán szurkolói zónát alakítanak ki a szervezők, ahol kivetítőn is lehet követni a meccseket. Itt lesz a büfé és egyéb szórakozási lehetőséget is kínálnak majd, például lesz asztalihoki is.

A debreceni divízió 1/A-s U18-as vb magyar érdekeltségű mérkőzései:

2015. április 12., 16.30: Magyarország–Dánia
2015. április 14., 16.30: Magyarország–Kazahsztán
2015. április 15., 16.30: Magyarország–Fehéroroszország
2015. április 17., 16.30: Magyarország–Norvégia
2015. április 18., 16.25: Magyarország–Franciaország

Az U18-as válogatott bő vb-kerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Bors Gergely 1997 Fehérvár
Győri Boldizsár 1998 MAC
Kiss Bence 1997 Miskolc
Hátvédek:
Garát Zsombor 1997 Boston Jr. Bandits (EHL)
Sándor Flórián 1999 Fehérvár
Simotics Ferenc 1999 Sparta Praha (CZE)
Stipsicz Bence 1997 MAC
Szabó Dávid 1998 Fehérvár
Szlama Dániel 1997 Vasas
Tóth Gergely 1998 MAC
Csatárok:
Bugár Gábor 1999 MAC
Gáspár Máté 1997 Linz (AUT)
Horváth András 1997 Vasas
Horváth Bálint 1999 Troja/Ljungby (SWE)
Kiss Patrik 1998 Fehérvár
Kiss Zsombor 1997 SC Bern (SUI)
Nagy Ákos 1999 Fehérvár
Nagy Zoltán 1997 Diskos (FIN)
Péter Andor 1999 Fehérvár
Sarcia Antonio 1998 MAC
Sági Martin 1997 Linz (AUT)
Szabad Kevin 1997 Vienna Capitals (AUT)
Szita Donát 1998 Fehérvár
Török Viktor 1998 Vasas
Vizi Dániel 1997 Fehérvár


A magyar U18-as stáb, 2014/15:

Vezetőedző: Glen Williamson
Edző: Fodor Szabolcs, Mayer Péter, Ondrejcik Rastislav, Svasznek Bence
Kapusedző: Farkas Tamás
Csapatvezető: Nagy Attila
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter
Orvos: Bányai Máté

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 2-7VÉGE
U20 12:40 VSVKMH 5-0VÉGE
KK 13:30 MISCZB 4-1VÉGE
U20 14:45 G99DHK 1-3VÉGE
U20 15:50 SLLMAC 1-3VÉGE
EWHL 17:30 SKPKMH 0-4VÉGE
KK 17:30 BRATXU 4-1VÉGE
U18 18:00 ETOKMH 7-1VÉGE
U18 18:30 MACMIS 5-0VÉGE
U18 19:00 UTEVAS 3-2VÉGE
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 4-2VÉGE
U18 12:45 VSVKMH 11-0VÉGE
U20 12:50 HDJKMH 4-5VÉGE
EWHL 13:00 KMHNEH 7-0VÉGE
KK 13:30 CZBTXU 2-3 HVÉGE
KK 17:30 MISBRA INFO
EBEL 17:45 AVSEHL INFO
EL 17:50 VC2DAB INFO
EL 18:00 FTCMAC INFO
U20 18:00 VICVAS 
EL 18:30 UTETIT INFO
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U20   ZNOMAC 
EBEL 16:00 RBSAVS 
U18 17:30 SZDGEP 
U20 19:00 UTEAVS 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
EBEL 19:15 DECAVS 
október 28., szombat
U18 12:40 AVSZNO 
U18 13:10 KMHKAC 
U18 14:00 MACVIC 
U18 16:10 UTEOKR 
U18 16:40 VASOKW 
EWHL 19:00 BOZKMH 
október 29., vasárnap
U20   DHKVIC 
U20   OHCVAS 
U18 10:10 UTEOKW 
EWHL 11:30 BOZKMH 
U20 12:40 MACMIS 
U18 13:10 KMHOKR 
U18 13:40 VASVIC 
U20 15:20 UTEG99 
EL 17:00 DABVC2 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
EL 19:00 MACTIT 
   H I R D E T É S
Partnerünk