Boldogan lobogtatom a sportorvosim

“Ha ebben kell meghalni, akkor ebben halsz meg, a pályán, a csatatéren. Nekem ezzel nincs problémám. Csak nehogy hosszú sérülés legyen. Inkább legyen gyors halál.” Találtunk egy Hetényi Zoltán-interjút a vs.hu-n, amit sajnos nem mi írtunk. Simon Andrea cikkét szemlézzük, de olvassák el végig mindenképp.

Hetényi Zoltán kálváriájáról nálunk olvashattak először és folyamatosan naprakészen tájékoztattunk a válogatott kapus állapotáról. A kiváló játékos jelenleg a válogatott edzőtáborában készül, a bevezetőben írt nagyon érdekes és komplex interjú kedden jelent meg, ebből idézünk az alábbiakban.

Mint a cikkből kiderül, Hetényi Zoltán még akkor sem adta fel, amikor az orvosok azt mondták, hát, Zolikám, egyáltalán nem biztos, hogy fogsz még jégkorongozni. “Eszembe sem jutott, hogy nem gyógyulok meg, végig arra koncentráltam, hogy visszatérek. Úgy voltam vele, hogy ez egy újabb kihívás, de úgyis én nyerek.”

A diagnózis még mindig nem áll biztos lábakon: “Először epilepsziára gyanakodtak, aztán egy ázsiai vírusos betegségre, majd arra, hogy Epstein?Barr-vírusom van, negyedszerre egy autoimmun betegségre, végül egy ötödik megfejtés született: egy ritka, primer központi idegrendszeri betegségem volt, tulajdonképpen egy ritka agyvelőgyulladás, amit mostanra, úgy fest, kikezeltek. Remélem, tényleg vége van. De volt már ilyen, hogy teljes elszántsággal edzettem újra, aztán egy ebédet követően megint rosszul lettem.”

Mi volt a legrosszabb az elmúlt egy évben? “? azt viseltem nehezen, hogy a neurológián voltam, rácsos ablakokkal egy olyan osztályon, ahova az idős embereket nagyjából meghalni hozzák. Ezzel gyötörtem magam, hogy mi a szöszt keresek én itt ilyen fiatalon, akkor már inkább lennék a túloldalon, a pszichiátrián.”

S mi a legjobb a kapusposztban? “A felelősséget, ami ezzel jár. A kapus a csapat nyolcvan százaléka, ha neki jól megy, azzal meccset lehet nyerni. Mindig hoznia kell magát, hiszen az, ha az egyik csatárnak nem megy, nem akkora baj, mert van még legalább 11 másik, aki gólt szerezhet. A kapus a bástya, a csapat támasza hátul, aki folyamatosan jégen van, szent és sérthetetlen. Szeretem azt is, hogy védenek a társaim, és hogy ha az ellenfél rám üt, vagy a félkörön belülre jön, akkor szét lesz verve.”

Kercsó Árpádról: “De azért arra is emlékszem, amikor kilencéves koromban Kercsó Árpi bá’ egy év után azzal állított be nem túl jó mezőnyjátékosként a kapuba, hogy hátha ott több szerencsém lesz! Nélküle belőlem senki nem lett volna, ő nagyon ért ahhoz, hogyan kell felépíteni egy játékost. Elég csak megnézni az elmúlt 20 év válogatottjait, mindegyik játékosban benne van a munkája.”

Mi az erőssége? “A lábmunkám a jégen. Jól mozdulok ki, jól fedem le a jég felszínét, gyorsak és erősek a lábaim. Legalábbis azok voltak. De több tehetség jó lett volna. Ami van, abból próbálok gazdálkodni. Lehet, ha sikerül kihoznom a maximumot, majd azt mondják, zseni vagyok.”

?Pár hónapja még azt hittem, soha többé nem jégkorongozhatok, ehhez képest most itt vagyok a válogatottban. És valószínűleg nem én utazom majd a vb-re, de boldog vagyok, hogy a két kapustársamat segíthetem, hogy megint hallgatom a zrikákat. (…) Hokijátékos vagyok, aki újra edzésre jár, és aki később meccseket is játszik. Boldogan lobogtatom a sportorvosim.”

Fotó: Mudra László (MJSZ)