

Hetényi Zoltán kemény nyara
A Fehérvár első jeges edzésén részt vett Hetényi Zoltán is. Ez szinte csoda. A kapus és a csapat eddig nem kívánt beszélni arról, hogy milyen kálváriát járt az elmúlt hónapokban a legutóbbi szezonban és a világbajnokságon végig kiválóan teljesítő kapus.
“Nem sokkal azután, hogy hazajöttünk a dél-koreai világbajnokságról, egy cseppfertőzés útján terjedő vírus támadta meg az agyamat ? kezdett bele a hosszú történetbe Hetényi Zoltán az első jeges edzés utáni este. ? A szezon végi leállás közben jött ez, ilyenkor amúgy is sérülékenyebbek a sportolók, gyengébb a szervezetünk. Könnyen lehet, hogy Szöulban kaptam el valamit, de az orvosok szerint Magyarországon is összeszedhettem.
Fotó: Mudra László (MJSZ)
Szó szerint földre vitt a vírus, kétszer is elvesztettem az eszméletem, nem tudtam beszélni, járni. A székesfehérvári kórházban három hétig feküdtem, igazából semmit nem találtak. Ezután kerültem fel Budapestre a SOTE klinikájára, ahol az ország egyik legjobb specialistája kezelt, itt diagnosztizálták a vírusos agyvelőgyulladást.
Nehéz időszakot éltem át, nagyon rosszul éreztem magam, s közben volt olyan időszak, amikor benne volt a pakliban, hogy a pályafutásom is véget ér ezzel. Erős gyógyszeres gyógykezelést kaptam, folyamatosan javult a közérzetem, végül javult állapotban engedtek ki. Az orvosok azt mondták, sportolhatok, de nem erőltethetem meg magam, tehát nem emelhetek nagy súlyt és nem futhatok túl sokat.
Napról napra jobban vagyok, érzem, hogy folyamatosan érem utol magam. Máshogy megyek most edzésre, mint eddig, örömmel tölt el, hogy egyáltalán a csapattársaim között lehetek, mozoghatok, és figyelek arra, hogy mennyit enged a szervezetem, mert ezt én érzem igazán. Szerencsére egyre többet dolgozhatok, jól esik a munka. Eltökélt vagyok, szeretnék a szezonrajtra teljes értékű játékos lenni. Egyre többet bírok el, úgy érzem, ezt a problémát is megoldom, mihamarabb vissza tudok térni a normális kerékvágásba.
Nagyon rosszkor jött ez a vírus, éppen terveztem a nyári felkészülésemet, feltett szándékom volt, hogy még több izmot szedek fel, mint korábban a felkészülés alatt. Ez meghiúsult, de most már jó állapotban vagyok, tiszta a betegség alatt sokat zúgó fejem.
A családom végig mellett állt, öcsém, Péter, aki nem csak a csapatban társam, többször a kórház előtt aludt a kocsijában, hogy minél több időt tölthessen velem. Jól esett, hogy Ocskay Gábor is mindvégig támogatott és biztatott, meglátogatott Budapesten is. Ezekben a hetekben pedig nagyon sokat köszönhetek Horváth Hajnalkának, akivel a rehabilitációt végzem.
Szóval nagyon kemény időszakon vagyok túl, de most már a boldogság tölt el, mert elsősorban arra gondolok, hogy túl vagyok a nehezén.”
További cikkek
- Pazar harmadik harmaddal nyert a Volán
- Éreztem, hogy ezt már nem engedjük ki a kezünkből
- Hydro Fehérvár AV19–Innsbruck 5-3
- Hullámvasutazó Innsbruck látogat a Raktár utcába
- Hat hátvéddel nagyot mentünk mint csapat
- Bombagólokkal fordított a Fehérvár
- Hydro Fehérvár AV19–Villach 3-2
- Ünnepi AI-mezben fogadja a Fehérvár a Villachot
- Marcel Rodman a Villach vezetőedzője