1-3-ról lett francia bajnok a Gap

 

Luciano Basile csapata megcsinálta, amiben talán még a szurkolók legtöbbje sem igazán bízott és az Epinal mindhárom meccslabdáját hárította. A kanadai olasz szakember egymást követő évben másodszor lett bajnok, két különböző csapattal.

A mindent eldöntő hetedik összecsapáson már egyértelműen a hazai pályán játszó alpesi csapatnál volt a pszichés előny, amit gyorsan gólokra is tudtak konvertálni, így az első szünetre 2-0-s állással mentek a csapatok. A 30. percben emberelőnyben lőtt góllal egyre zárkózott az Epinal, de a harmad vége előtt a Gap visszaállította a kétfás különbséget. A záró húsz percet ismét a vendégek kezdték jobban, ezúttal emberhátrányban csökkentették a különbséget, ám éppen a hátrány leteltének pillanatában lőtt góllal a hazaiak ismét megléptek tőlük. A meccs hátralévő részében az Epinalnak sokáig nem sikerült gólt szereznie, így viszonylag korán lehozták a kapust, amiből viszont a Gap el is döntötte a meccset. Az 5-3-as végeredmény az utolsó percben alakult, amikor a vendégek még kozmetikázni tudtak az eredményen, de ennek már nem volt különösebb jelentősége. Magyar vonatkozású részlet, hogy a meccsen a hazai csapatban két asszisztig jutott a korábban Ferencvárost is megjárt Dominik Kramar.

Gap FRA bajnok 2015

A tavalyi holtszezonban azzal a céllal érkezett Szélig Viktor egykori edzője a Brianconból, hogy a másik alpesi kisvárost is tegye fel a francia hoki térképére. Négyéves szerződést kapott, amelyből az elsőt kísérletezésnek szánták, ámbár a Docler-kupán elért első helyük és a mutatott játék is jelezte, van potenciál a csapatban. Akkor készült tanulságos interjúnkat itt olvashatják. A francia bajnokságban már szezon közben látszott, hogy sokra viheti a csapat, végül harmadik helyen zárták az alapszakaszt. A rájátszás első körében 3-2-re verték az Amiens-t, majd az elődöntőben a Dijont múlták felül 4-1 arányban, hogy aztán a döntőben 1-3-as összesített állás után szerezzenek három győzelmet, 37 év után begyűjtve ezzel második bajnoki címüket. Két egymást követő évben két különböző csapattal Basile előtt még senki nem tudott bajnokságot nyerni az edzők közül.

Kvalifikáció
Briancon (5.)?Brest (12.) 3-2
9-5 0-1 2-1 1-4 3-2
Chamonix (6.)?Dijon (11.) 0-3
3-4 3-4 2-3
Amiens (7.)?HCMAG (10.) 3-0
2-1 4-0 6-3
Epinal (8.)?Strasbourg (9.) 3-2
4-2 3-4 6-2 1-2 6-2
Negyeddöntők
Grenoble (1.)?Dijon (11.) 2-3
3-2 2-1 1-3 2-6 2-3
Rouen (2.)?Epinal (8.) 1-3
3-0 2-3 4-5 1-2
Gap (3.)?Amiens (7.) 3-2
6-2 3-1 3-4 1-3 3-0
Angers (4.)?Briancon (5.) 3-0
3-2 2-1 2-1
Elődöntők
Gap (3.)?Dijon (11.) 4-1
4-1 3-2 0-3 6-2 1-0
Angers (4.)?Epinal (8.) 3-4
2-0 4-1 9-1 2-3 5-1 1-5 1-4
Döntő
Gap (3.)?Epinal (8.) 4-3
2-3 9-0 2-8 2-3 3-1 4-2 5-3

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum