Készülünk a munka érdemi részére
Szombaton két jeges és egy száraz edzéssel folytatódott a magyar válogatott vb-felkészülése. A 32 fős keretet kettéosztották az edzők, így gyakoroltak ezúttal.
A Miskolccal idén három aranyérmet begyűjtő Tóth Adrián hosszú idő után küzdötte vissza magát a válogatott keretébe. Vele beszélgettünk a vacsora után.
Hihetetlen szezonon van túl, és a kemény munka eredményeképpen visszakerült a keretbe. Így teljes a szezonja?
Idáig nincs panasz erre az évre, és ez a válogatottbeli meghívás már csak egy extra. Örülök annak, hogy megpróbálhatok bekerülni a vb-keretbe.
Milyen volt az első két nap a táborban?
A Magyar Kupa óta nem volt sok edzésünk, úgyhogy nem volt egyszerű visszazökkenni, de úgy érzem, hogy vasárnap már könnyebben fog menni a munka.
Az edzők elbeszélgettek a játékosokkal, kapott valamilyen speciális feladatot?
Igazából semmilyen extra instrukciót nem kaptam. Csak annyit mondtak, hogy próbáljam meg ugyanazt a játékot játszani, amit egész évben Miskolcon.
Alakulnak valamelyest a sorok, vagy még korai bármi ilyenről beszélni a szerdai meccs előtt?
A sorok még nincsenek meg, igazából sok 1 az 1 és 2 a 2 elleni gyakorlás volt szombaton szinte végig.
Az edzőtábor első két napjának feladatát Rich Chernomaz szövetségi kapitány foglalta össze a Sportklub Tv-nek adott nyilatkozatában: “A játékosok nagy része pihenéssel töltötte az utóbbi pár napot, mi pedig azt szerettük volna, hogy újra jégen legyenek, és visszarázódjanak abba a ritmusba, amiben a szezon vége előtt voltak. Ennek pedig a legjobb módja, ha hagyjuk őket játszani egymás ellen. Így készülünk a munka érdemi részére. A következő napokban állunk neki a játékrendszerünk kialakítását elősegítő gyakorlatoknak.”
Frank Banham először vett részt a magyar válogatott edzésén pénteken, érthetően érzi küönlegesen magát: “Jól érzem magam, nagyon izgalmas volt ez a nap, olyan volt, mintha megint 20 éves lennék. Ez egy teljesen új élmény számomra, készen állok a kihívásokra, nagyon izgatott vagyok, hogy részese lehetek ennek.”
A magyar válogatott bő játékoskerete a krakkói világbajnokságra:
Név | Szül. év | Csapat |
Kapusok: | ||
Bálizs Bence | 1990 | Miskolci Jegesmedvék |
Hetényi Zoltán | 1988 | Fehérvár |
Rajna Miklós | 1991 | Fehérvár |
Védők: | ||
Gőz Balázs | 1992 | Miskolci Jegesmedvék |
Gröschl Tamás | 1980 | Dab.Docler |
Kiss Dániel | 1991 | UTE |
Mestyán István | 1989 | Dab.Docler |
Orbán Attila | 1990 | Fehérvár |
Pozsgai Tamás | 1988 | Dab.Docler |
Reiter Attila | 1994 | Fehérvár |
Szirányi Bence | 1988 | Fehérvár |
Tokaji Viktor | 1977 | Fehérvár |
Varga Arnold | 1992 | Fehérvár |
Vas Márton | 1980 | Löwen Frankfurt (GER-2.) |
Támadók: | ||
Azari Zsolt | 1986 | Dab.Docler |
Frank Banham | 1975 | Fehérvár |
Bartalis István | 1990 | Fehérvár |
Benk András | 1987 | Fehérvár |
Berta Ákos | 1987 | Debreceni HK |
Erdély Csanád | 1996 | Fehérvár |
Hajós Roland | 1990 | Miskolc |
Hári János | 1992 | MODO (SWE) |
Kovács Csaba | 1984 | Fehérvár |
Kóger Dániel | 1989 | Fehérvár |
Magosi Bálint | 1989 | Fehérvár |
Metcalfe Tyler | 1984 | Miskolci Jegesmedvék |
Nagy Gergő | 1989 | Chicago Wolves (AHL) |
Nagy Krisztián | 1994 | Miskolci Jegesmedvék |
Andrew Sarauer | 1984 | Fehérvár |
Sárpátki Tamás | 1994 | Fehérvár |
Sebők Balázs | 1994 | Karpat (FIN) |
Sikorcin Ladislav | 1985 | Fehérvár |
Sofron István | 1988 | Krefeld Pinguine (GER) |
Tóth Adrián | 1990 | Miskolc |
Vas János | 1984 | Slavia Praha (CZE) |
Vincze Péter | 1995 | Fehérvár |
A felnőtt válogatott stábja, 2014/15:
Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edzők: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő, Tóth-Bagi Zoltán
Fizioterapeuta: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelésmenedzser: Nagy József
A vb-felkészülés programja:
2015. április 8., szerda, 18:00, Ausztria?Magyarország (Bécs) ORF Sport+, laola1.tv (élő)
2015. április 10., péntek, 19:00, Magyarország?Ausztria (Tüskecsarnok) Sport 2 (élő)
2015. április 12., vasárnap, 17:00, Magyarország?Szlovénia (Tüskecsarnok) Sport 1 (élő)
A Tüskecsarnok új helyszínként mutatkozik be a magyar válogatott történetében. A jegyeket 1990, 2990 és 3990 forintos áron értékesíti az IBUSZ. Az irodák mellett online is megvehetik a belépőket, ide kattintva.
Fontos információ:
?A világ leglelkesebb törzs-szurkolótábora dobokkal, zászlókkal és töretlen lelkesedéssel, állva biztatja a magyar válogatottat. Ezért számukra tartjuk fent az ?A?, ?B? és ?P? jelzésű szektorokat. Kérjük ezért, hogy aki szolidabb formában és ülve kívánja végigkísérni a mérkőzést, ne a fenti szektorokba váltsa meg jegyét! A vendégcsapatok szurkolóinak a ?J? jelzésű szektort javasoljuk.?
További cikkek
- Ukrajna nélkül rendezik a Sárközy Tamás Emléktornát
- Ausztria ismét elviszi Bécsbe a kanadai válogatottat
- Garát Zsombor nem tér vissza az ECHL-be
- Nem pont így terveztem az OST előtti szezont, de sajnos az élet közbeszólt
- Benk András: A legjobb vezetési stratégia a példamutatás
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Benk András visszavonult
- Nagyobb a bizalom az edzőben a játékosok felől és az edző is jobban bízik bennünk
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t