Ennél izgalmasabb nem lehetne a Ligue Magnus döntője

 

Hiába vezetett összesítésben már 3-1-re az Epinal a Gap ellen, Luciano Basilét nem véletlenül választották meg negyedik alkalommal is a liga legjobb edzőjének.

Csapata kiharcolta a mindent eldöntő hetedik mérkőzést, amelyet ráadásul hazai pályán játszik.

Pedig jól kezdett az Epinal, hiszen a hazai nézők legnagyobb örömére a 10. percben megszerezték a vezetést. A Gap azonban összeszedte magát és két perc múlva emberelőnyből egyenlített. A második harmadban fordult a kocka, előbb a Gap vette át a vezetést, majd az Epinal egyenlített. A döntés tehát a harmadik harmadra maradt, amelynek a 8. percében a Gap másodszor is megszerezte a vezetést. Erre már nem tudott válaszolni a hazai csapat, a végén még lehozták a kapust, de gólt ebből is a vendégek szereztek, beállítva a 4-2-es végeredményt. Szinte teljesen reménytelen helyzetből hozta vissza az esélyeit tehát a Gap, a mindent eldöntő hetedik meccsre vasárnap, hazai pályáján kerül sor. A lélektani előny immár náluk van, de az Epinal is okozott már számtalan meglepetést ebben a szezonban, bármi előfordulhat, csak az biztos, hogy az egyik fél a nap végén bajnok lesz.

Szintén a francia bajnoksághoz kapcsolódó hír, hogy Edo Terglav elhagyja Briancont. A fiatal szlovén első feladata nem volt a legegyszerűbb, hiszen a bajnokságot nyert csapatot kellett újraépítenie. Nagyon nehezen kezdődött a szezon, de sikerült ütőképes csapatot kovácsolnia a francia Alpokban. Végül a rájátszás első körében véreztek el az Angers-val szemben. Meg nem erősített információk szerint Terglav a Grenoble-ban folytathatja pályafutását.

Kvalifikáció
Briancon (5.)–Brest (12.) 3-2
9-5 0-1 2-1 1-4 3-2
Chamonix (6.)–Dijon (11.) 0-3
3-4 3-4 2-3
Amiens (7.)–HCMAG (10.) 3-0
2-1 4-0 6-3
Epinal (8.)–Strasbourg (9.) 3-2
4-2 3-4 6-2 1-2 6-2
Negyeddöntők
Grenoble (1.)–Dijon (11.) 2-3
3-2 2-1 1-3 2-6 2-3
Rouen (2.)–Epinal (8.) 1-3
3-0 2-3 4-5 1-2
Gap (3.)–Amiens (7.) 3-2
6-2 3-1 3-4 1-3 3-0
Angers (4.)–Briancon (5.) 3-0
3-2 2-1 2-1
Elődöntők
Gap (3.)–Dijon (11.) 4-1
4-1 3-2 0-3 6-2 1-0
Angers (4.)–Epinal (8.) 3-4
2-0 4-1 9-1 2-3 5-1 1-5 1-4
Döntő
Gap (3.)–Epinal (8.) 3-3
2-3 9-0 2-8 2-3 3-1 4-2 04. 05.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20 19:30 HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk