

Tony Hand visszavonult
A skót csatár 47 évesen akasztja szögre korcsolyáját.
Tony Hand 1981-ben, 14 évesen kezdte pályafutása érdemi részét a Murrayfield Racersben. Azóta lehúzott 34 szezont, a harmad évszázadnyi pályafutásról az IIHF részletesen beszámolt. 1986-ban az Edmonton draftolta, a WHL-ben 3 meccsen 4+4 ponttal zárt, de honvágya támadt és hazatért.
Hand 1989-ben lépett először jégre Nagy-Britannia színeiben a D csoportos világbajnokságon, ahol 4 meccsen 6+12 ponttal zárt, innen csakhamar az A csoporti repítették a briteket a tengerentúlról érkező játékosok. Hand pályafutását olyan óriási számadatok jelzik, minthogy a BHL keretein belül 1983 és 1996 között 542 mérkőzésen 940 gólt lőtt és 1485 gólpasszt osztott ki.
10 világbajnokságon képviselte hazáját, utoljára 2007-ben lépett jégre. 2006 óta a Manchester Phoenix játékos-edzője, 2012-ben és 2013-ban pedig a brit szövetségi kapitányi feladatokat is ő látta el, de a budapesti kudarc után lemondott. 2015 tavaszán a brit másodosztályban pont per meccs átlag felett teljesítve fejezte be játékos-pályafutását.