Mindenkinek rá kell tennie még egy lapáttal
Negyeddöntőbe már háromszor jutott, de tovább még sosem lépett a Fehérvár az EBEL-ben. Ezúttal is nagyon nehéz lesz, és még esélyesnek is tartják Rob Pallin csapatát a liga egyik krőzusával szemben.
Nyolcadik éve játszik a Fehérvár az EBEL-ben, és ez idő alatt negyedszer jutott a rájátszásba. Utoljára 2014-ben, a Bolzano ellen, 4-0 arányú összesítéssel búcsúzott a csapat. Előtte 2012-ben az Olimpija Ljubljana elleni emlékezetes párharcot vívták meg a nyolc között, de akkor sem járt sikerrel, ahogy a Volán playofftörténetének első csatájában, a Vienna Capitals ellen sem.
12 vereség áll eddig 3 győzelemmel szemben a kieséses szakaszban, de az elmúlt hetekben látottak alapján most egész jó esély mutatkozik arra, hogy első alkalommal túlélje a negyeddöntőt Rob Pallin társulata.
A szezonban hatszor játszott a Fehérvár a Viennával, és végül döntetlenre hozta ki a párosmeccset, 3-3 győzelem született. Mi több, a középszakaszban klasszisokkal jobb formát mutató Fehérvár mindkét meccset megnyerte, ezzel időtlen idők után aratott győzelmet Bécsben.
Jól kezdte a szezont a Capitals, de a végére mély gödörbe került. Nem sok edzőt buktatott még a Fehérvár az EBEL-ben, de most ez is megtörtént, a teljesen leült Vienna Volán elleni bécsi veresége a bajnoki címvédő tréner, Tom Pokel edző állásába került. A Pokel helyére érkező Jim Boni sem hozta meg eddig a megváltást, és azt reméljük, ez ezután is így lesz. Nem is könnyű persze ilyenkor bármit is csinálni, de ne feledjük, ha komoly tervei vannak a rutinos edzőnek, azok nyilván a rájátszásra vonatkoznak.
Hetek óta heti 3 meccset játszanak a csapatok, így az edzéseken nincs lehetőség a játék csiszolására. Boninak így leginkább az marad, hogy megpróbálja motiválni a játékosokat. Ha a magyar szurkolókon múlik, ez nem fog neki sikerülni. Szokatlanul sok gólt kapott a középszakaszban a Capitals, és nagyon rosszkor jött Fraser sérülése is. Ha a légiós hátvéd nem tud visszatérni, akkor nagyon vékonyak lesznek hátul, hiszen mindössze hat védője maradt a csapatnak.
Sokkal örömtelibb a helyzet Fehérváron. Felszabadult középszakaszon van túl a csapat, végre megengedhette magának az edző, hogy rotációs rendszerben mindenki egy kis pihenőhöz jusson. Pallin és Sille Tamás folyamatosan négy sorral űzte-hajtotta az ellenfeleket, legnagyobb örömünkre a fiatal játékosok nem panaszkodhatnak, elegendő jégidőhöz jutottak. A lelki tehertétel nélküli játék meg is hozta a gyümölcsét, minden sor gólokkal járult hozzá a győzelmekhez. Nemcsak Banham, Sarauer és Marino, hanem Kovács Csaba, Bartalis, Kóger vagy éppen a fiatal játékosok, Németh, Vincze, Sárpátki is képesek voltak a gólszerzésre. Ráadásul a középszakaszra a védelem is összeállni látszott, a döcögősen induló, ám később belejövő és a kapitányságig emelkedő Wehrs vagy Orbán is élete formájában játszik. A legfontosabb: a sérülésekkel terhelt szezon végére mindenki egészséges lett, hiányzó nélkül várja a Volán a playoffot.
Önbizalomtól duzzadó, felszabadult csapat vár tehát egy gödörben leledzőt péntek este a Raktár utcában. Ráadásul a hazai pálya előnye is a jobb formában lévőt segíti ezúttal. Nem is véletlen, hogy a nyolcéves EBEL-tagság során talán először a hockeyfans.at portál ezúttal a mieinket tartja esélyesebbnek a továbbjutásra. Tudjuk persze, hogy az esélyeket nem lesz egyszerű eredményekre váltani, de egy ilyen idény után felszabadultan lehet játszani, nincs senkinek veszíteni valója. Az elmúlt hónapok során kiderült, hogy Rob Pallin remek pedagógus, nyilván megpróbálja játékosaiban tudatosítani azt, hogy akkor járnak a legjobban, ha kiélvezik a playoff minden pillanatát, és örömmel jégkorongoznak. Kulcskérdés lesz, hogy ne a magyar csapat játékosai ne görcsöljenek a tét miatt. Már csak azért se, mert a sorozatban igazi veszíteni valója a Viennának van.
A mérkőzést a Sportklub Tv élőben közvetíti. Ide tényleg minden kell!
“Hosszú sorozatot várok, szoros meccsekkel – latolgatta az esélyeket Rob Pallin, a Fehérvár AV19 vezetőedzője, akivel kicsit bővebb anyagot itt olvashatnak. – A Capitalsnak remek védelme van. A két csapat között a speciális egységek játéka dönthet. Emellett nagyon fontos lesz, hogy a kapusok jó teljesítményt nyújtsanak. Mindannyian nagyon örülünk, hogy a playoffba kerültünk, négy sorral szeretnénk játszani. Mindenkinek rá kell tennie még egy lapáttal az eddigi teljesítményére. ”
“A Fehérvár támadójátéka nagyon erős – mondja Matt Zaba, a bécsiek kapusa. – Erre fel kell készülnünk. Biztosan megpróbálják, hogy az erősségeikkel élni tudjanak. Pénteken azonban semmi veszíteni valónk nincs, és ez bennünket erősít majd.”
Fehérvár–Vienna Capitals 4-3
A Volán megérdemelten, a harmadik harmadban kicsit kiengedve legyőzte a bécsieket a negyeddöntő első mérkőzésén. Sarauer 4 gólpasszt osztott ki.
A találkozót egyértelműen jobban kezdte a Fehérvár, ami a 6. percében érett góllá, Sarauer passzát Banham váltotta gólra (1-0). Nem kellett sokat várni a következő találatra, Sarauer megkerülte a kaput, Kóger elé tálalt, akinek a lövése átjutott a vendégek kapusán, Zabán (2-0). Az első harmad végén Bois verekedni akart, ledobta a kesztyűit, ám nem akadt partnere, a 10 perces fegyelmi büntetést viszont járt érte.
A 24. percben újabb Sarauer-villanás vezetett eredményre, ugyanis megismétlődött a második Fehérvár-gól forgatókönyve, azaz a hazaiak 55-ös játékosának passzából Kóger talált be (3-0). A második játékrész második felében egyre inkább fogyott a bécsiek türelme, ezt több szabálytalanságuk is jelezte. A vendégek fegyelmezetlensége fehérvári kettős emberelőnyhöz vezetett, amit Banham révén ki is használt (4-0).
Az utolsó harmadban leginkább levezettünk. A záró játékrész 40. másodpercében szépítettek a bécsiek, majd az 55. és az 59. percben is betaláltak Engstrand kapujába. Bár a végére felzárkóztak 1 gólra az osztrákok, nem forgott komoly veszélyben a győzelem, de jelezte, legközelebb és azután 60 percnyi fegyelem kell mindig. A Fehérvár 4-3-ra nyert, így behúzta a negyeddöntő első mérkőzését. Folytatás vasárnap Bécsben.
Nyertünk, a továbbjutáshoz azonban négy győzelem kell
Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár): Tipikus playoffmérkőzés volt, az ilyenekre jellemző jelenetsorokkal, és egy frusztráló harmadik harmaddal. Nyertünk, a továbbjutáshoz azonban négy győzelem kell, úgyhogy máris a vasárnapi találkozóra fókuszálunk.
Jim Boni (vezetőedző, Vienna Capitals): A hazaiak jó játékerőt képviselnek és a kapu előtt is igen hatékonyak voltak. Az első két harmadban nem voltunk fejben jelen, a harmadik játékrészre érkeztünk meg a rájátszásba. Arra kell építenünk a folytatásban, amit ekkor láttam a csapatomtól.
Forrás: albavolanhockey.hu
EBEL, 3397 néző. Játékvezetők: Dremelj, Hofstätter, Rakovic. |
Engstrand: 90,3% (Rajna) | K |
Zaba: 84,0% (Kickert) |
Orbán, Boivin, Benk, Sikorcin, Marino | 1 |
Iberer, Carson, Magowan, Bois, Fischer |
Ejdepalm, Varga, Kovács, Bartalis, Vincze | 2 |
Fraser, Lakos, Ferland, MacArthur, Foucault |
Wehrs, Szirányi, Kóger, Sarauer, Banham | 3 |
Klimbacher, Peter, Nödl, Watkins, Rotter |
Tokaji, Hetényi P., Németh, Erdély, Magosi | 4 |
Hackl, Grosslercher, Puschnik, Schiechl, Hartl |
Rob Pallin, Sille Tamás | E |
Jim Boni, Phil Horsky |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 06:38 | FHA | Banham | Sarauer | Kóger | |
2-0 | 09:51 | FHA | Kóger | Sarauer | Banham | |
3-0 | 23:38 | FHA | Kóger | Sarauer | Wehrs | |
4-0 | 36:57 | FHA | PP2 | Banham | Wehrs | Sarauer |
4-1 | 40:40 | VIC | Fraser | Ferland | MacArthur | |
4-2 | 54:04 | VIC | PP | Iberer | Magowan | Carson |
4-3 | 58:52 | VIC | Magowan |
25 | Kapura lövések száma | 31 |
12 | Kiállításpercek | 26 |
A Fehérvár–Vienna Capitals képes összefoglalója
A Fehérvár–Vienna Capitals góljai
További cikkek
- Nincs már nyeretlen, de veretlen sem az ICEHL-ben
- Hydro Fehérvár AV19–Bolzano 0-3
- A Bolzano egy 8-2-es vereség után érkezik az Alba Arénába
- Nem tud hibázni a Graz az ICEHL-ben: ötből öt
- Vienna Capitals–Hydro Fehérvár AV19 1-4
- Ezúttal Bécsben arathat pénteki győzelmet a Fehérvár
- Még mindig három veretlen csapat van az ICEHL-ben
- Red Bull Salzburg–Hydro Fehérvár AV19 3-1
- Vasárnap már 15 órakor jégre lép a Fehérvár