Miskolc idén nem rendez Magyar Kupát

   

Székesfehérvár lehet az MK-döntő házigazdája, tájékoztatta Egri István klubvezető a helyi médiumot.

Ha ezt még nem is véste kőbe az MJSZ, az már biztos, hogy a Final Four nem Miskolcon lesz, adta hírül a boon.hu. Azt már korábban megírtuk, melyik hét csapat adja a kupa mezőnyét és hogy milyen lebonyolítási forma szerint alakul ki a végső négyes mezőnye. Egri István, a Miskolci Jegesmedvék első embere a borsodi online újságnak a következőket nyilatkozta: “Még nem született meg az országos szövetség döntése a finálé helyszínéről, de bizonyos, hogy Székesfehérvárott lesz, hiszen egyedül a Fehérvár AV19 pályázott. Mi azért nem kandidáltunk, mert ehhez nem volt pénzünk. Másfél millió forint volt a pályázati díj, aztán ehhez a költséghez siker esetén hozzá kellett volna tenni a több csapat elszállásoltatásának és az étkeztetésének költségét, továbbá az egyéb járulékos kiadásokat, gondolok a zsűri tagjaira és a játékvezetőkre, a döntő minket érintő rezsiköltségére, a biztonsági személyzet bérére és így tovább, vég nélkül. Ráadásul segítséget és támogatást a kupadöntőhöz senkitől nem remélhettünk, így nem tettük fel a kezünket, jóllehet a sportágat szerető szurkolók bizonyára örömmel fogadták volna a jégcsarnokbeli meccseket.”

Az már korábban kiderült, hogy a címvédő Dunaújváros sem indul a rendezési jogért.

magyar_kupa_uj

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 LHLIKO 
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 SCCFHA 
EL 17:30 SCCFHA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FTCDEB 
EL 18:30 FTCDEB 
ICEHL 19:15 KACAVS 
ICEHL 19:15 KACAVS 
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB