A Fehérvár és a MAC is nevezett a Magyar Kupára

 

Hétcsapatos lesz az idei kupaküzdelem.

Lezárult a Magyar Kupa-nevezés.Korábban írtunk a lebonyolításról, és jeleztük, hogy ismét lesz kupadöntő, nem pedig körmeccses végjátékot tartanak. A selejtezőket követően Final Fourt rendezhet az, aki megnyeri az MJSZ-hez benyújtott pályázatot.

“A selejtezők kezdetére a MOL Liga-alapszakaszt/negyeddöntőt követően, 2015. február 14. után kerül sor, a játéknapok pedig várhatóan hétköznap leszek. A selejtezők során egy fordulót játszanak a csapatok, mely után a tabella alapján jutnak be a csapatok a Final Fourba. A MOL Liga döntőjébe jutott magyar csapat(ok) kiemelt(ek), az elődöntőből kiesett magyar csapat(ok) a selejtezőben csatlakoznak, az EBEL rájátszásba bejutó Fehérvár AV19 hasonlóképpen kiemelt” ? áll az icehockey.hu aktuális hírében. “A négyes torna lebonyolítása: sorsolás után az elődöntőket követően a két győztes játssza a döntőt, a két vesztes csapat pedig a harmadik helyért játszik. A Final Four tervezett időpontja: 2015. március 27-28. vagy 28-29., a helyszínről pedig február 20-ig dönt az MJSZ.”

A Magyar Kupában induló csapatok:

Dab.Docler
Debrecen
Fehérvár AV19
Ferencvárosi TC
MAC Budapest
Miskolci Jegesmedvék
UTE

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum