Újra lesz kupadöntő a Magyar Kupában

   

Péntekig tart a Magyar Kupa nevezési határideje, szerencsére újra kupaszabályok szerint rendezik a négyes döntőt.

A kiírás értelmében a selejtezőket követően Final Four kerül megrendezésre, a lebonyolításra pályázatot kell benyújtani. A négyes döntő tervezett időpontja: 2015. március 27?28. vagy 28?29.

Az előzetes várakozások szerint az 5 magyarországi MOL Liga-csapaton ? DAB, Debrecen, FTC, Miskolc, UTE ? kívül a Fehérvár AV19 is nevez. A kérdés az, hogy alsóbb osztályú amatőr vagy utánpótlás-nevelő egyesület indul-e idén, a legnagyobb eséllyel a MAC, a Vasas és a Szeged nevezésére tekintenek a szervezők.

magyar_kupa_uj

A selejtezőket egy fordulóban, 3-2-1-0 pontos rendszerben írják majd ki, a nevezések után. Az alacsonyabb osztályú csapat otthon fogadja a magasabb osztályút, a többi esetben sorsolás dönt. A Final Fourba a selejtező tabellája alapján jutnak a csapatok, a MOL Liga döntőjébe jutott magyar csapat(ok) kiemelt(ek), az elődöntőből kiesett magyar csapat(ok) a selejtezőbe csatlakoznak. Amennyiben a Fehérvár AV19 benevez, az EBEL-rájátszásba jutás miatt kiemelt lesz. A selejtezőket két héten belül megkezdhetik az érdekelt csapatok, várhatóan hétköznap játszanak majd.

Szerencsére a Final Fourban visszatérünk a kuparendszerhez, tehát nem körmérkőzés dönt, hanem a két elődöntő győztese játssza a kupadöntőt a kupahétvége utolsó meccseként. Előtte a bronzmérkőzésre kerül sor. A helyszínt még nem jelölte ki az MJSZ.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum