

A Miskolc Debrecenben fejezi be az alapszakaszt
A rájátszásba első helyen jutó csapat a ligaújonchoz látogat, ha minden jól alakul, akkor a tét nélküliség ellenére közönségszórakoztató játékra lehet számítani, két gyors és kombinatív csapattól.
A MOL Liga utolsó fordulójában az alapszakasz győztese Debrecenbe utazik. Ha a hajdúságiak legutóbbi, DAB elleni mérkőzését vesszük alapul, akkor jó iramú, pörgős meccsre lehet számítani. Persze a dunaújvárosiak partnerek voltak a szinte ütközés nélküli játékban, ami a szezon egyik leggyorsabb lefolyású meccsét eredményezte. A Jegesmedvéktől alapesetben ugyanez kevésbé várható el, de a rájátszás közeledtével, illetve az elsőség megünneplése után talán ők sem akarják feleslegesen kockáztatni az esetleges sérüléseket. Ha így lesz, akkor közönségszórakoztató, kombinatív játékot láthatnak majd a nézők, ahol a vendégeknél nagyobb szerepet kapnak az eddig háttérbe szorult játékosok is.
A debreceni csapat egyik legnagyobb erőssége az emberelőnyös játék, a Hári Norberttel megerősített orosz sor és a Ladányi által vezetett első sor is jól tudja járatni a korongot, két percen keresztül folyamatosan tudnak nyomást gyakorolni az ellenfelekre. Persze ebben a tekintetben a Miskolcot sem kell félteni, ők 5-5 elleni játékban is képesek ugyanerre. Ráadásul van miért visszavágni a debrecenieknek, hiszen a szomszédvár azon kevés csapat egyike, amelynek a Népkertben sikerült nyernie, december 9-én 4-2-re nyertek Könczeiék. Debrecenben eddig mindig szoros küzdelem döntött, mindkétszer a Miskolc javára, egyszer 2-1-re, egyszer 3-1-re nyertek a borsodiak.
Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): Erre a mérkőzésre nem a szokásos kerettel megyünk. A válogatottba behívott hét játékosból csak Dósa és Vojtkó fog jégre lépni, nekik ugyanis szükségük van a minél több jégidőre. A légiósok közül is pihenni fog néhány, mert már régóta küszködtek kisebb-nagyobb sérüléssel, betegséggel, rájuk fér egy kis szünet. Ezt a mérkőzést arra használom fel, hogy lássam, kik azok a játékosok a hátsó sorokból, akik ha megkapják a lehetőséget, a több jégidőt, akkor élni is tudnak vele. Conor O’Donnell érkezésével ugyanis tovább nő a variációs lehetőségek száma, és tudni szeretném, hogy azok közül, akik eddig valamivel kevesebbet játszottak, kik tudnak előrébb lépni. Biztos vagyok benne, hogy mindenkiben él a bizonyítási vágy, és látni akarom ilyen körülmények között a teljesítményüket. O’Donnellről egyébként tudni kell, hogy régóta képben van nálunk, az ügynökével hosszabb ideje tárgyaltunk, és most sikerült nyélbe ütnünk az üzletet. Alaposan leinformáltuk, és a róla kialakult kép nagyon pozitív volt. Mind a személyisége, mind a hokitudása olyan, amely jól illeszkedik a mi csapatunkba. Nagyon sokoldalú játékos, képes befejezni a támadásokat, de jól is szervezi azokat. Erős az előre- és a hátrajátékban is. Látnom kell élőben a jégen, beszélnem kell vele, hogy megtaláljam a legjobb helyet számára. Több elképzelés is van a fejemben, majd meglátjuk, melyik lesz a legjobb.
Debrecen–Miskolc 2-1
A debreceniek Ladányi Balázs duplájával legyőzték a három sorral felálló, több kulcsemberét nélkülöző Jegesmedvéket.
A mérkőzés kiegyenlített, de óvatos játékkal kezdődött, egyik csapat sem kockáztatott feleslegesen. Az 6. percben megszületett az első gól, Könczei passzát Ladányi Balázs lőtte be (1-0). A harmad közepén Berta rávágott Becze kezére, ezért kétperces büntetést kapott. Az emberhátrányt jól ölték a hazaiak. A kiegészülés után a debreceniek támadtak többet, ami eredményre vezetett, Ladányi lövése Duschek lábai között utat találtak a kapuba (2-0). A barátságos hangulatban zajló találkozón 12 másodperccel az első játékrész vége előtt Popovicsot kiküldték durva játékért.
A második harmad debreceni emberelőnnyel indult, ami kimaradt. A szünet után a miskolciak aktívabbá váltak, viszont nem tudtak dominálni. A játékrész közepén Csíki kemény ütközést osztott ki miskolciak, a játékvezetők szabálytalannak vélték. A Jegesmedvék emberelőnybe kerültek, járatták a korongot, eredménytelenül. A folytatásban a vendégek próbáltak szépíteni, de Borogyin rendre védett.
A záró húsz percben a Miskolc továbbra is hajtott a szépítésért, jóval többet birtokolta a korongot, a Debrecen kontrákra épített. Az 55. percben Csíki kisbüntetést kapott, a Jegesmedvék 5 a 4 ellen játszhattak, Jevgenyij Muhin időt kért. A Miskolc nem alkotott maradandót az előnyben, másfél perccel a vége előtt Duschek lekorcsolyázott, majd Tóth Adrián szépített, ezzel elrontva Borogyin shutoutját (2-1). Egyenlíteniük viszont nem sikerült a vendégeknek, a Debrecen 2-1-ra nyert, története során először verte hazai jégen a Jegesmedvéket.
Jevgenyij Muhin (DHK): “Az utolsó két forduló során fejben már a rájátszásra készült a csapat, ezért nagyon fontosak voltak számunkra az alapszakaszt lezáró mérkőzések. A mai meccs előtt a fiúkkal megbeszéltük, mit kell játszani az ellen a csapat ellen, akik remek védekezésüknek köszönhetően a legkevesebb gólt kapják. Köszönettel tartozom a játékosaimnak, akik az 1. harmadban azt játszották, amit előzetesen megbeszéltünk. A másodikban egy kicsit kiengedtünk, de tartani tudtuk az eredményt. Az utolsó játékrészben pedig egy feladatunk volt, győztesen befejezni a mérkőzést. Következik a rájátszás, ami egy teljesen más műfaj, de igyekszünk rá a lehető legjobban felkészülni. Azt azonban látni kell, hogy nagyon nehéz meccsek várnak ránk.”
Majoross Gergely (MJJSE): “Furcsa összeállításban érkeztünk erre a mérkőzésre és sok kérdésre vártam választ azoktól a játékosoktól, akik ma bizalmat kaptak. Az első harmadban ért néhány kellemetlen meglepetés, a második játékrésztől azonban összeálltak a dolgok. Sokat támadtunk, lőttünk, de a befejezések nem sikerültek. Így a hazaiak egyik kiváló csatára, kiváló teljesítményével a DHK javára döntötte el a mérkőzést.”
Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 437 néző. Játékvezetők: Halassy, Haszonits, Soltész, Sipos. |
Borogyin: 97,1% (Tőke) | K |
Duschek: 91,7% (Kiss) |
Jemeljanov, Csíki, Ladányi, Hári, Könczei | 1 |
Boyle, Becze, Szilágyi, Cohen, Miskolczi |
Szagyikov, Voronov, Berta, Kaszkov, Sijka | 2 |
Láda B., Vojtkó, Roczanov, Nagy, Tóth |
Prakab, Tőkési, Kuriljuk, Dancsfalvi, Vaszjunyin | 3 |
Láda P., Dósa, Popovics, Ritó, Fliszár |
Wéber, Okos, Barabás | 4 |
|
Muhin Jevgenyij, Razov Igor | E |
Majoross Gergely, Eerme Mart |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 05:19 | DHK | Ladányi | Könczei | Csíki | |
2-0 | 12:57 | DHK | Ladányi | Berta | Könczei | |
2-1 | 58:44 | MIS | Tóth | Becze | Láda B. |
24 | Kapura lövések száma | 35 |
6 | Kiállításpercek | 2 |
A Debrecen–Miskolc galériája
A Debrecen–Miskolc góljai
További cikkek
- Revansért utaznak a Jegesmedvék Székesfehérvárra
- Mozer korongszerzése győztes gólt hozott
- Az ellenfél megérdemelt volna legalább egy pontot
- Dunaújvárosi Acélbikák–BJAHC 2-4
- Seregély jó ütemben érkezett a debreceni kapu elé
- Így döntötte el Brady a derbit
- Ezúttal Jászberényben matinézik a DAB és a BJAHC
- A második harmadban eldönthettük volna a meccset
- Meg kell találnunk az utat a gólszerzésre