15 csíki játékossal küzd meg Hurtaj vezetőedzőként

   

Gyakorlatilag tét nélküli meccsre kerül sor Csíkszeredában szombaton. A címvédő Érsekújvár a minimális létszámmal kiálló HSC ellen lép jégre. Lubomir Hurtaj először tér vissza edzőként Csíkszeredába.

Több játékosát is kölcsönadja a HSC Csíkszereda a Progymnek, írtuk legutóbb a csíkiakról. Még ha az ügy húzódik is, az első sorból Nagy István kivételével senki nem maradt meg, és ugyanígy kiürült a harmadik sor is. Nem lesz könnyű dolga tehát a javarészt fiatalokkal felálló HSC-nek, ráadásul még a két hátvédpárnak és a három csatársornak a várhatóan négy sorral érkező ellenfél meccs végére sokkal pihentebben maradt játékosaival is fel kellene vennie a versenyt. Ugyanakkor, láttuk azt is, hogy a MOL Liga-rájátszásból már kiesett, és az utolsó helynél előbbre végezni nem tudó csapat játékosaiban nagyon komoly az önbecsülés, és egyáltalán nem kívánják eljátszani az áldozati bárány szerepét.

HSCNZA 2

Fotó: Pál Zoltán

Éppen ezért nem lesz könnyű dolga a 3. helyen 5 pont előnnyel álló címvédőnek sem. Az Érsekújvárnak két pontra van szüksége ahhoz, hogy a harmadik helyen végezzen az alapszakaszban a Brassó előtt, és mivel vasárnap éppen Brassóban játszik, ezért sokkal egyszerűbb lenne ezt a kérdést szombaton lezárni. Nem veheti tehát félvállról a meccset a rájátszásra készülő címvédő. Ha valaki, hát a Zámky edzője mindenképpen jól ismerheti az ellenfelet, hiszen több szezont töltött el a HSC-ben játékosként. Lubomir Hurtaj, a csíki szurkolók korábbi kedvence ezúttal első alkalommal vezetőedzőként tér vissza a Székelyföldre.

“Még nem tudom, hogy milyen sorokat tudunk kialakítani – nyilatkozta a HSC előzetesében Christer Dreberg, a csapat svéd mestere. – A lehetőségekhez mérten megpróbálunk maximális erőbedobással küzdeni a két találkozón. Szeretnénk bravúrt elérni, de ez nem lesz egyszerű”

“Nagyon nehéz dolgunk volt legutóbb Csíkszeredában – mondja Lubomir Hurtaj, a Nové Zámky edzője. – Nagyon fegyelmezett játékra és jó kapusteljesítményre volt szükségünk a sikerhez. A HSC-nek már nincs veszteni valója, akik lehetőséget kapnak, azok pedig bizonyítani akarnak, így egyáltalán nem lehet félvállról venni a meccset.”

HSC Csíkszereda–Érsekújvár 2-11

   

A HC Nové Zámky nagyarányú győzelemmel biztosította be alapszakaszbeli 3. helyét. Utoljára 2012. január 8-án szerzett 11 gólt egy MOL Liga-csapat egy mérkőzésen.

A mérkőzés alacsony iramú játékkal indult, főleg az érsekújváriak támadtak. A 6. percben emberelőnybe kerültek a vendégek, felgyorsították a játékot, Kozuch hiába védett többször is, a kiegészülés után pár másodperccel Marek Dubec lövésénél tehetetlen volt (0-1). A folytatásban némileg felpörögtek a csapatok, a 11. percben Kowalczyk kapura csúsztatott korongja jutott át Kozuch mamutja alatt (0-2). Egy perccel később Frolík kapuvasat lőtt, majd a HSC emberelőnyben játszhatott, ám ezt rengeteg pontatlan passzal tette. Megbosszulta magát, a büntetőpadról visszatérő Miroslav Stefanka belőtte a harmadik érsekújvári gólt Weissmann kapuvasa után (0-3). A 17. percben Baron kapott kisbüntetést, az Érsekújvár pedig Kowalczyk révén emberhátrányos gólt lőtt (0-4). Majdnem született még egy 4 az 5-re esett gól, ám ehelyett Heffernan egy szép lövőcsel után szépített (1-4). 17 másodperccel a harmad vége előtt kiállították Bíró Gergelyt.

A második harmadban már Ilyés Norbert állt a HSC kapujában. Az áthúzódó érsekújvári emberelőnyt a vezetésével kivédekezték a csíkszeredaiak, a 24. percben viszont Brandis betalált (1-5). Néhány perccel később Podstavek ziccerét bravúrral védte Ilyés, ám a harmad közepén Marek Dubec és Faith góljánál kiszolgáltatott helyzetbe került (1-7). A 33. percben Bíró Mátyás passzolt a kapu előtt érkező Mihály Edének, aki szépített (2-7). Hiába, egy percen belül Siska korcsolyázott zavartalanul, majd Ilyés válla fölött belőtte a korongot (2-8).

A 43. percben 2 gólt lőtt a HC Nové Zámky, előbb Durco, majd 20 másodpercre rá Tábi talált be (2-10). A csíkszeredaiak küzdöttek, amennyire erejükből tellett, ám a harmad közepén Podstavek betalált (2-11). A HC Nové Zámky 11-2-re nyert, amivel bebiztosította 3. helyét a MOL Liga alapszakaszában.

Christer Dreberg (vezetőedző, HSC Csíkszereda): “A mérkőzés előzményeit gondolom mindenki ismeri. Két és fél sorral nem lehet az Érsekújvár ellen felvenni a versenyt, amely az egyik leggólerősebb csapat a ligában.”

Lubomir Hurtaj (vezetőedző, Érsekújvár): “Nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy hoztuk a győzelmet. A cél a három pont megszerzése volt. Továbbá szeretném megjegyezni, hogy nagyot csalódtam a Sportklubban. Ezt a bajnokságot nem így kellett volna befejezniük. Nem voltak sportszerűek a MOL Ligával, de legfőképp a szurkolókkal, illetve klub hagyományaival szemben.”

MOL Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 500 néző. Játékvezetők: Butucel, Mathe, Feher, Peter.
Kozuch: 80,0% (Ilyés: 78,8%)
K
Cikánek: 93,5% (Krajcovic)
Nagy, Gecse, Mihály, Bíró M., Bíró T.
1
Huba, Durco, Frolík, Weissmann, Faith
Papp, Bíró O., Salonen, Heffernan, Bíró G.
2
Kowalczyk, Siska, Podstavek, Stefanka O., Caladi
Geréb, Rokaly, Moldován
3
Baron, Hrudík, Brandis, Dubec Marek, Stefanka M.
4
Král, Tábi
Dreberg Christer, Gál Sándor
E
Hurtaj Lubomir, Udvardy Peter
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 07:32 NZÁ Dubec Marek Weissmann Faith
0-2 10:28 NZÁ Kowalczyk Caladi Stefanka M.
0-3 14:19 NZÁ Stefanka M. Weissmann
0-4 17:22 NZÁ SH Kowalczyk Brandis Stefanka M.
1-4 18:37 SCC Heffernan Salonen Nagy
1-5 23:14 NZÁ Brandis Baron
1-6 27:36 NZÁ Dubec Marek Hrudík Brandis
1-7 28:56 NZÁ Faith
2-7 32:43 SCC Mihály Bíró G. Bíró M.
2-8 33:21 NZÁ Siska Stefanka O. Podstavek
2-9 42:07 NZÁ Durco Dubec Marek Faith
2-10 42:27 NZÁ PP Tábi Stefanka M. Hrudík
2-11 50:52 NZÁ Podstavek Stefanka O. Caladi
31 Kapura lövések száma 53
8 Kiállításpercek 10

A HSC–Érsekújvár képes összefoglalója

 

A HSC–Érsekújvár 13 gólja videón

   

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 26., péntek
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk