Fordulópont lehet a HSC elleni meccs

   

Ha a Ferencváros hétfőn nyerni tud, azzal ismét lépéskényszerbe hozhatja a lilákat. A HSC azonban Dunaújvárosban jelezte, hiba lenne őt leírni.

Újabb forduló ment le a MOL Ligában, már csak három meccs van az alapszakasz végéig és bár a Ferencváros vasárnap legyőzte a Debrecent, a különbség nem csökkent az UTE-hoz képest. Szakács Ferenc tanítványai nem tehetnek mást, továbbra is 110%-ot kell kiadniuk magukból és várják, hogy az egyébként szintén magas hőfokon égő UTE hibázzon. Elomóék vasárnap az Érsekújvárt győzték le, de most idegenbeli meccsek jönnek, kedden a Debrecen, pénteken a Miskolc, ezek bármelyikén legalább akkora bravúr a pontszerzés, mint a vasárnapi győzelem volt. Ezzel szemben a Fradi hétfőn fogadja a HSC-t, majd szombaton játszik Brassóban, vasárnap Csíkszeredában. Újabb kulcsfontosságú mérkőzés következik tehát a rájátszásért vívott párharc szempontjából, hiszen ha nem nyernek a házigazdák, akkor a liláknak elég lesz egyetlen pontot szereznie a következő három nagyon kemény meccsen a Debrecen, a Miskolc és a Dab.Docler ellen. Ha nyernek a zöldek, akkor viszont ismét az UTE kerül lépéskényszerbe és legalább négy pontot kell majd összekaparnia a biztos továbbjutáshoz.

A HSC nagyon érdekes ellenfélnek ígérkezik. Sokan leírták már az erdélyi csapatot, azonban hazai pályán az UTE-t, majd idegenben a DAB-ot is legyőzte az idei szezon legnagyobb fordítását produkálva, az utolsó 77 másodpercben három gólt szerezve. Nagy hiba lenne tehát, ha a Fradi könnyű mérkőzésre számítana, a HSC világosan értésére adta mindenkinek: becsülettel végig fogja harcolni az alapszakasz számára immár tét nélküli végét is. Az más kérdés, hogy az esélytelenek nyugalmával teheti mindezt, hiszen a Dab.Docler elleni szombati siker volt a HSC első hárompontos idegenbeli győzelme, ezen kívül is mindössze egy hosszabbításos sikert értek el Spadyék. Azt viszont éppen Pesterzsébeten aratták. Sokszor írtuk már, hogy a Fradi a nagy csapatok ellen gyakran várakozáson felül teljesített, míg a gyengébb ellenfelekkel szemben fontos pontokat hullajtott el. A HSC-vel szemben teljesen egál a mérlege, egy-egy hosszabbításos és rendes játékidős győzelmet könyvelhet el mindkét csapat, ráadásul mindketten győzni tudtak már a másik otthonában.

A hétvége meccsei, illetve a rájátszásért folytatott kiélezett küzdelem tapasztalatai általában arra hívják fel a figyelmet, hogy az érzelmi többlet mennyire fontos faktora a sikernek. Az UTE és a Fradi most már meccsek óta nyer akár a legjobb csapatok ellen is, és ha nem, többnyire akkor is teljesen egyenlő ellenfele tud lenni bárkinek. Nagy kérdés, hogy mennyi ideig sikerül fenntartani ezt az érzelmi pluszt a csapatoknál, mert ez hétfőn is döntő tényező lehet. Korábban már hírt adtunk arról, hogy a Cracovia szemet vetett a HSC két légiósára, Spadyra és Salonenre. Meg nem erősített lengyel hírforrások szerint Spady a Fradi ellen játszik utoljára szeredai mezben, a mérkőzés után utazik Krakkóba, a szezont ott fejezi be, Salonennel azonban nem sikerült megállapodni.

Ferencváros–HSC Csíkszereda 5-4

   

Hiba lenne leírni a HSC-t, jeleztük már előzetesünkben is, és a MOL Liga utolsó helyén végző csíkiak alá is támasztották mindezt hétfő esti játékukkal. A Ferencváros nem tudott három pontot szerezni, így kedden este Debrecenben egy rendes játékidős újpesti győzelem is elég lehet a liláknak a rájátszásba jutáshoz.

Hajtós, férfias, jó iramú játékkal vetették bele magukat a felek a meccsbe. Mindkét kapu előtt alakultak ki kisebb-nagyobb helyzetek, ám igazán akut gólveszélyről eleinte nem beszélhettünk egészen a 9. percig, amikor Novak vitte be a korongot a kapu elé, és középről Ruczuj alatt a hálóba lőtt. Jó öt perc kellett, hogy magához térjen a HSC a sokkból, de amikor ez megtörtént, annak hamarosan egy ferencvárosi kiállítás lett az eredménye. Ebből és a következős csíki előnyből sem lett azonban gól, kiegyenlített 20 perc után egygólos hazai vezetéssel vonultak pihenni a csapatok.

A második harmad elején aztán nagy lendülettel kezdett a Szereda. Alig telt el egy perc, amikor Heffernan vitte fel a pakkot, visszapasszolt Bíró Gergőnek, aki nagy gólt lőtt. Lendületben maradt a HSC, ám csak egy szerencsés gólnak köszönhetően szerezte meg a vezetést. ismét Heffernan vitte fel a korongot, ezúttal maga vállalkozott lövésre, és a korong Marton mamutjai között csorgott be a hálóba. Nem sokat kellett várni a válaszra sem. Két Ruczuj-védést követően Novak és Moravec hozta össze az újabb találatot, amellyel egyenlő lett az állás. A cseh csatár kerülte meg a kaput, lövésébe a hátvéd tette bele az ütőjét, ez becsapta Ruczujt, aki nem védhetett. 7 perc telt el ekkor a harmadból, és úgy tűnt, kiszakadt a gólzsák. A 30. percben ugyanis Spady lőtt távolról, a kék vonal közeléből, és marton ismét nem állt a helyzet magaslatán, csak bekísérni tudta a lövést. Kapust cserélt a Ferencváros, és pontosan egy perc múlva egyenlített is. Előbb azonban még egy büntetőt is kiharcolt a hazai csapat, de ezt Papp Csaba kihagyta. Nem úgy pár másodperc múlva Moravec a saját lövőhelyzetét. A hátvéd a kék vonaltól bombázott elemi erővel a keresztvas alá, Ruczujnak esélye sem volt. A heveny gólváltást követően a csapatok rendezték soraikat, folytatódott a nagy iramú, változatos mérkőzés, de igyekeztek jobban figyelni  a védekezésre. Ez az utolsó pillanatokig sikerült. Ekkor az éppen emberelőnyben játszó Szereda volt figyelmetlen, elvesztette a korongot, amellyel Kiss Ákos léphetett ki, és remekül lőtt a hálóba.

A szünet után a Szereda lépett fel támadólag, és a 42. percben a hálóba is jutott a korong, ám a szlovák játékvezetők kisles miatt nem adták meg a találatot. Kevés játékmegszakítással tarkított, élvezetes, lüktető játék alakult ki, egyik csapat sem tudott komolyabb és tartós fölényt kialakítani. Az 54. percben aztán a kevés játékmegszakítás egyike után a HSC hozott el egy bulit, a korong Mihály Edéhez került, aki egyből bombázott a hálóba. Ismét egyenlő lett az állás. Rákapcsolt az FTC, hiszen a pontvesztés nem lett volna jó neki. Az 58. percben a mezőnyfölény kiállítássá érett, Trancát küldték ki, de nem sikerült élni a lehetőséggel, ahogy a HSC sem tudott élni az utolsó percben kapott és így a hosszabbításra is áthúzódó előnnyel. Ezt sikerült kibekkelni, ahogy a HSC többi lehetőségét is, ugyanis a túlórában inkább a vendégek voltak akítvabbak. De gól híján következhettek a büntetők, amelyeket hazai részről rafaj és Kiss Ákos lőtt be biztosan, miközben a másik oldalon csak Molnár Zsombor járt sikerrel.

A megszerzett két pont azt jelenti, hogy a Ferencvárosnak megmaradt az esélye a rájátszásra, ám az Újpestnek a hátralevő 3 mérkőzésén 3 pont is elegendő lehet az áhított továbbjutásra. A HSC Csíkszereda megmutatta, hogy jóval többre hivatott csapat, mint amit az eredményei mutattak ebben a szezonban.

Szakács Ferenc, vezetőedző, Ferencváros: “Nem két pontot nyertünk, hanem egy fontosat veszítettünk. Mostantól a többi csapatra vagyunk utalva, remélem, ugyanolyan becsületesen küzdenek majd, mint ezúttal a Csíkszereda. Kicsit fáradtan mozogtunk, hiszen vasárnap nagy meccset játszottunk a Debrecennel, és a nyomás is nagy rajtunk, míg a HSC friss volt és az utolsó percig küzdött, igazán sportszerű csapat!”

Christer Dreberg, vezetőedző, Csíkszereda: “Nagyon izgalmas volt! A hosszabbításban megnyerhettük volna a meccset, amikor emberelőnybe kerültünk, de nem adódtak nagy helyzeteink, pedig csak egy hátvéddel és három csatárral álltunk fel. A szétlövés pedig olyan, mint a lottó, és a Fradi két remek lövéssel győzött, hiszen mi csak egyszer találtunk be, a másik két próbálkozásunknál pedig láttam már jobbat… Szoros meccs volt, mi is nyerhettünk volna.”

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 150 néző. Játékvezetők: Stano, Novak, Soltész, Vas.
Marton: 88,9% (Budai: 88,2%)
K
Ruczuj: 86,8% (Kozuch)
Moravec, Guren, Dubek, Novák, Rafaj
1
Spady, Nagy, Sátek, Molnár Zs., Farkas T.
Hegyi, Cerny, Galló, Kiss G., Kiss Á.
2
Papp Sz., Bíró O., Salonen, Heffernan, Bíró G.
Lencsés, Lévai, Németh, Pál Z., Papp Cs.
3
Salló, Gecse, Molnár Z., Mihály, Tranca
Géczi, Revák, Hardi, Farkas L. S., Mach
4
Geréb, Bíró M., Rokaly
Szakács Ferenc, Orbán György
E
Dreberg Christer, Gál Sándor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:57 FTC Novák Guren
1-1 21:36 SCC Bíró G. Heffernan Papp Sz.
1-2 25:01 SCC Heffernan Bíró G. Bíró O.
2-2 26:49 FTC Moravec Novák
2-3 29:02 SCC Spady Sátek Farkas T.
3-3 30:02 FTC Moravec Novák Dubek
4-3 39:13 FTC SH Kiss Á. Guren
4-4 53:06 SCC Mihály Tranca
5-4 65:00 FTC GWS Kiss Á.
38 Kapura lövések száma 35
18 Kiállításpercek 4

Az FTC–HSC képei

   

Az FTC–HSC góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum