A HSC légiósai Lengyelországba igazolhatnak

 

Vb-ellenfelünknél elkezdődött a bajnokság középszakasza. Spady már meg is egyezett a Cracoviával.

Befejeződött a 36 fordulós alapszakasz Lengyelországban, innentől 2 csoportra osztva folytatja a 10 csapatos mezőny. Az első négy klub szoros csatát vívott egymással, végül a Tychy végzett az élen, 82 ponttal. Őket a címvédő Sanok követte 80 ponttal, 3. helyezett lett a JKH Jastzebie 78, 4. pedig a Cracovia 75 ponttal. Kissé leszakadva 63 ponttal végzett a Nowy Targ, utolsóként lett felsőházi tag az Unia Oswiecim 54 ponttal. Az alsóház legjobbja az 50 pontos Orlik Opole lett, 42 ponttal a Naprzód Janów következik, a 13 pontos Polonia Bytom és a végül 3 pontot összeszedő GKS Katowice előtt. Utóbbiak a szezon végére kicsit összekapták magukat, Robert Spisák lecserélte a légiósokat, néha már akár 3 teljes sorral tudott kiállni, és ennek a 30. fordulóra lett meg az eredménye, amikor az utolsó előtti Polonia ellen sikerült 5-2-re nyerni.

A középszakaszban az első hat helyezett egy oda-vissza kört játszik még egymással, az utolsó 4 pedig 2 oda-vissza kört. A végén nyolcan kerülnek a rájátszásba, a legjobb hat mellett az alsóház két legjobbja. Mivel a pontokat mindenki viszi magával, így gyakorlatilag már megvan a playoff mezőnye, bár az alsóház első meccsnapján nagyon szoros eredmények születtek. A viszonlyag erős alapszakaszt futó Orlik ugyanis csak 4-3-ra verte a Katowicét, a Naprzód pedig hosszabbításban 6-5-re a Polonia Bytomot.

Közben a Cracovia erősítések után nézett, és ez a MOL Liga szurkolókat is érdekelheti, ugyanis a hokej.net híre szerint a piros-fehér klub megegyezett Erik Spadyval, a HSC Csíkszereda védőjével, és ugyancsak érdeklődik Pasi Salonen iránt. Spady és Salonen esetleges távozása alaposan átrendezheti az esélyeket a MOL Ligában, hiszen a HSC-nek még 5 meccse van hátra, köztük 2 a playoffért élet-halál harcban álló Ferencvárossal. Remélhetőleg az átigazolásokra csak a MOL Liga alapszakasz lezárultával kerül sor, és a HSC teljes csapattal, becsülettel játssza le a hátralevő 5 meccset.

Cimkék: , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 LHLIKO 
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 SCCFHA 
EL 17:30 SCCFHA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FTCDEB 
EL 18:30 FTCDEB 
ICEHL 19:15 KACAVS 
ICEHL 19:15 KACAVS 
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB