Vas János két góljával ismét nyert a Slavia

   

A magyar center vezérletével a Liberec otthonában győzött a prágai csapat. Vas Jánost választották a mérkőzés legjobbjának.

A cseh Extraligában a Slavia a nyolcadik helyen álló Liberec otthonába látogatott. Vas János legutóbb arról beszélt, hogy az előző fordulóban aratott győzelem mennyire fontos volt, hiszen az állandó vereségek nyomott hangulatot eredményeztek a csapaton belül. Nos, a hangulat fokozásáról most a magyar válogatott csatára gondoskodott, ugyanis a 9. percben megszerezte a vezetést a Slaviának. Ezt ugyan a középső játékrészben kiegyenlítették a hazaiak, de az 54. percben ismét érkezett Vas János és mérkőzést eldöntő gólt szerzett. A 3-1-es végeredmény az 58. percben alakult ki, amikor harmadik góljukat is meglőtték a prágaiak. Vas ismét közel 20 percet játszott, két gólja mellett 25-ből 15 bulit hozott el, nem meglepő tehát, hogy a meccs legjobbjának is megválasztották a hatezer helyi szurkoló legnagyobb bánatára. Vas a második edzőnél is 20 perces alapember a második sorban, már 12 pontnál jár a cseh élvonalban.

HC Bílí Tygři Liberec vs HC Slavia Praha

Annak érdekében, hogy lássuk e diadal igazi értékét, érdemes egy pillantást vetni a Liberec keretére. Vas a világbajnok Lasaknak lőtt két gólt, aki mellett a szintén világbajnok Vampola is játszott, vagy a szlovák válogatott stabil tagjának számító Radivojevic. Vas ebben a mezőnyben lett a legjobb játékos. Győzelmével a Slavia továbbra is utolsó, de közvetlen riválisai kikaptak, hátránya ugyan tetemes, de legalább csökkent. Az alábbi linken található egy beszámoló a forduló meccseiről, a sort Vasék győzelme indítja, amelynek végén megnézhetik a mérkőzés góljait.

Vas Slavia Liberec 2

Nem sikerült ugyanez a bravúr Vas Mártonéknak, akik a DEL2-ben a második helyezett Kassel csapatát fogadták. A mérkőzés egyetlen gólja a hatodik percben esett, amikor a vendégek emberelőnyben találtak be. Hiába nyerte a Löwen 24-11-re a kapura lövéseket, egyszerűen semmi nem ment be, így 1-0-ra nyert a Kassel. Veresége ellenére a Löwen negyedik a tabellán.

Fekete Dánielék viszont megnyerték hétvégi meccsüket a Jesenice ellen, a magyar csatár ebben is kulcsszerepet játszott. A nyolcadik percben ugyanis az ő gólpasszának is köszönhetően szerzett vezetést a Feldkirch, majd 2-1-es állásnál az 54. percben ő maga talált be, eldöntve ezzel a találkozót, melyen 3-1-re nyertek a házigazdák. A Feldkirch negyedik a tabellán, az állás nagyon szoros, három csapat is egyenlő pontszámmal áll.

Láday Tamásék közvetlen riválisukat, a Seattle Thunderbirds csapatát fogadták a WHL-ben. A vendégek már 9 perc elteltével megszerezték a vezetést, a Spokane pedig képtelen volt egyenlíteni, alárendelt szerepet játszott, összesen 20 kaput eltaláló lövése volt. A végeredmény négy perccel a vége előtt alakult ki, amikor a Seattle emberelőnyben is betalált és így 2-0-ra nyert. Láday hosszú idő után újra az első sorban kezdett, kapott gólnál nem volt jégen. A mérkőzést követően a két csapat helyet cserélt a nyugati konferencia amerikai divíziójában, a Spokane a negyedik helyen áll.

Hosszabbításban szerezték meg a győzelmet Keresztury Erikék a Köln ellen a német juniorbajnokságban. A vendégek szereztek vezetést, amit a Düsseldorf a 25. percben egyenlített ki. Az eredmény a hátralévő időben nem változott, így jöhetett a hosszabbítás, amely azonban nem tartott sokáig, 71 másodperc elteltével betaláltak a hazaiak és 2-1-re nyertek. Keresztury pontot nem szerzett, a Düsseldorf ötödik a tabellán, de mindössze tíz meccset játszottak, míg a mezőnyben van, aki már 15-nél jár.

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 21 9 11 20
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 12. 39 5 11 16
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 4. 36 0 3 3
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 5. 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 5. 19 4 10 14
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 5. 34 7 18 25
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 11. 38 7 7 14
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 7. 22 0 2 2
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 40 6 6 12
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 4. 40 6 21 27

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI ÉLŐ
AL 19:30 FTCVAS 
AL 19:30 ÓHADBF 
AL 20:00 LHLIKO 
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 18:30 DEBFTC 
Partnerünk
Archívum