

Sila bemutatkozhat az UTE-ben
A rájátszásba jutás szempontjából létfontosságú mérkőzésre kerül sor Újpesten. Az újonc és jelenleg a lilákkal szemben 11 pontos előnnyel az ötödik helyen álló Debrecen érkezik a Megyeri útra.
Eddig háromszor találkozott egymással a két csapat és meglepő módon eddig teljes az újonc Debrecen fölénye. Ugyanis mindhárom alkalommal a DHK nyerte a meccset. Az első két találkozón nagyon nagy volt az újonc fölénye, harmadik nekifutásra viszont végletekig kiélezett csatát vívott a két csapat, amelyben újfent a hajdúságiak nyertek.
Van tehát miért visszavágniuk az újpestieknek, akiket ebben a törekvésükben minden bizonnyal segíthet már Ales Sila, a frissen igazolt szlovén válogatott kapus. A szezonban Ljubljanában kevés lehetőséget kapó hálóőrnek nem lesz sok ideje felvenni a tempót. Mivel érkezésével a mezőnyjátékosok közül kell valakinek civilben maradnia, ezért a minimális elvárás az vele szemben, hogy érezhetően jobb teljesítményt nyújtson és biztosabb támogatást adjon a csapatnak, mint a lilák két fiatal magyar kapusa. Az UTE számára ebben az évben a Dab.Docler, a Miskolc és a Debrecen jelentett eddig megoldhatatlan feladatot. A legutóbbi összecsapásokon már mindhárom csapat ellen sikerült szorossá tenni a meccset, a következő lépcsőfok nem lehet más, mint a győzelem. Mikor máskor sikerülhetne ez, ha nem a trió legkönnyebben legyőzhetőnek tartott tagja ellen, hazai pályán?
Fotó: Rózsa Zoltán
A Debrecen kisebb hullámvölgybe került újév előtt, ennek két súlyos idegenbeli vereség lett a vége. Dunaújvárosban 6-0, Érsekújváron 8-0 lett az eredmény, ezt követően viszont szoros meccsen sikerült legyőzni a Ferencvárost. Az újra megtalált tartást jelezte, hogy bár a góllövés továbbra sem megy túl jól, de a Brassó és a Dunaújváros mégis csak 2-1-re nyert a DHK legutóbbi két mérkőzésén. Hogy miként lehet ilyenkor készülni, és mik a céljai a csapatnak, arról a csapatkapitány, Ladányi Balázs és Jevgenyij Muhin vezetőedző beszélt a csapathonlapnak.
Az utóbbi szakasz vereségei mellett a riválisok gyengélkedése együttesen mindenesetre azt eredményezte, hogy a Debrecennek minden esélye megvan arra, hogy a rájátszásba jusson, az 5. vagy a 6. helyen. A legjobb négy közé nehéz lesz odakerülniük, hiszen a 4. helyezett Brassó előnye jelenleg már 20 pont, azaz 7 nyert meccs, miközben összesen 10 fellépés van hátra az alapszakaszból. A másik irányban a 7. helyezett Ferencváros 15 pontos lemaradása a Debrecennek kedvező egymás elleni eredményekkel szinte behozhatatlan előnyt jelent. Persze ez azért nem ennyire egyszerű, nem dőlhetnek hátra Ladányiék sem, ha valóban a rájátszásba akarnak kerülni, akkor közvetlen vetélytársaik ellen minél több pontot kell szerezniük. Hiszen a jégkorongban éppen azt szeretjük, hogy rövid időn belül óriási fordulatok történhetnek.
“A playoff szempontjából fontos mérkőzés következik – mondta Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője. – Kedden a csapat hozzáállása és a sok hiba bosszantott, remélhetőleg most ilyen problémáink nem lesznek és akkor tudunk játszani egy jó meccset, nyerhetünk. A legutóbbi debreceni mérkőzésen az utolsó előtti percben vesztettünk pontokat saját hibánkból, pedig uraltuk a találkozót. Nagyon fontos, hogy nyerjünk, ehhez a jó játék mellett 60 percnyi teljes koncentráció szükséges.”
“Három pontért utazunk a fővárosba, az UTE elleni, pénteki mérkőzésre, mindenképpen nyerni szeretnénk – nyilatkozta Jevgenyij Muhin, a Debrecen orosz mestere. – A keddi meccsen üres kapura is hagytunk ki helyzeteket, nem csoda, hogy mindez a végén visszaütött és nyerni tudott a Dab. Docler. Remélem, hogy péntek este nem fogjuk megismételni a történteket, mert nagy szükségünk van a 3 pontra.”
UTE–Debrecen 5-2
Az újpestiek kapujában 37 védéssel, gólpasszal és győzelemmel debütált Ales Sila. A debrecenieknél Borogyin rossz napot fogott ki.
Az UTE kapujában Ales Sila kezdett, a szlovén kapust megdolgoztatták az első percekben a debreceniek. Az újpestiek fokozatosan lendültek bele a játékba, a harmad közepén mindkét csapat remekül játszott. A 9. percben Durák büntetése nyomán emberelőnybe került a Debrecen, majd Hegyi Ádám Zoltán kiállításával 41 másodperc kettős előny várt a vendégekre. Mire visszatért Durák, Csányi kiütötte a korongot a jégről a plexi fölött, így megint 5 a 3 ellen játszhatott a DHK. A hosszú debreceni emberelőny eredményre vezetett, Kaszkov betört az újpesti harmadba, kicselezett egy védőt, majd Silát is (0-1). A lila-fehérek hajtottak az egyenlítésért, a harmad utolsó előtti percében Hegyi akasztotta Kaszkovot, így újra emberelőnyben játszhatott a Debrecen.
A második harmad elejére áthúzódott 41 másodpercnyi DHK-emberelőny, de nem hozott gólt. Az UTE nyomott, a 24. percben Csányi révén egyenlített, váratlan lövését Kaszkov bevédte, a gólnál Sila gólpasszt jegyzett (1-1). 38 másodperc múlva pedig már vezetett, a Voronov szabálytalansága nyomán kapott emberelőnyt Durák használta ki egy kipattanó utáni kemény lövéssel (2-1). Nem sokkal később Tóth Gergő ült ki a büntetőpadra, majd amikor visszatért, Vaszjunin ment ki vendégrészről. A második emberelőnyét is kihasználták a lila-fehérek, Elomo bombázott Borogyin kapujába (3-1). A harmad hajrájában Sommer és Sijka páros büntetést kapott, így 2 percig 4 a 4 ellen játszottak a felek. 40 másodperccel a játékrész vége előtt Hári Nobertet küldték ki bottal akasztásért.
A záró húsz percre 80 másodpercnyi UTE-előny húzódott át, ám a harmadik lila-fehér lehetőség kimaradt. Hári visszatérése után nyomott a Debrecen, a 44. percben Kuriljuk cselezett az újpesti kapu előtt, majd Kaszkov belőtte a korongot (3-2). Másfél perccel később Csányi visszaállította a kétgólos különbséget, az alapvonalnál korcsolyázva éles szögből belőtte a korongot Borogyin válla fölött a kapuba (4-2). A harmad közepén Garbaczot állították ki, 41 másodperccel később viszont Szagyikov is kiült, majd Mihalík büntetésével került emberelőnybe a Debrecen, de nem használta ki. A véghajrában Borogyin lekorcsolyázott, Lindgrent kiállították, Muhin időt kért. A 6 a 4 elleni játék során a vendégek ügyetlenkedtek, Tapio korongot szerzett, Elomo pedig betalált az üres kapuba (5-2).
Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): ”Az első harmadban nem játszottunk jól, a Debrecen ellen taktikailag egy kicsit más módon kell játszani, mint mi szoktunk, és a csapat nem tartotta be megbeszélteket. A második játékrész elejétől már a terveink szerint haladt meccs, szép gólokat lőttünk, a vezetés tudatában is kevés hibával játszottunk. A 35. perctől kezdve fizikálisan is a Debrecen fölé nőttünk. Az új kapusunk, Sila végig nagy támaszt adott főleg az elején tartotta a csapatot, szükségünk van a jó kapus teljesítményre.”
Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debreceni HK): ”Nagyon sok hibával játszottunk, így nem lehet nyerni, mást nem tudok hozzáfűzni.”
Erste Liga, Megyeri út, 302 néző. Játékvezetők: Rencz, Németh, Pálkövi, Váczi. |
Sila: 94,9% (Pleszkán) | K |
Borogyin: 87,1% (Tőke) |
Hegyi, Durák, Mihálik, Tapio, Elomo | 1 |
Csíki, Voronov, Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin |
Zalavári, Kiss, Tóth, Turbucz, Csányi | 2 |
Jemeljanov, Szagyikov, Ladányi, Kuriljuk, Kaszkov |
Garbacz, Sommer, Dömötör, Virág Cs., Gágyor | 3 |
Prakab, Tőkési, Hári, Könczei, Barabás |
Lindgren, Reiter, Pichler | 4 |
Okos, Wéber, Sijka |
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt | E |
Muhin Jevgenyij, Razov Igor |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 12:29 | DHK | PP | Kaszkov | Sijka | Berta |
1-1 | 23:28 | UTE | Csányi | Lindgren | Sila | |
2-1 | 24:16 | UTE | PP | Durák | Elomo | Kiss |
3-1 | 28:11 | UTE | PP | Elomo | Durák | Tapio |
3-2 | 43:54 | DHK | Kaszkov | Hári | Kuriljuk | |
4-2 | 45:02 | UTE | Csányi | Kiss | ||
5-2 | 58:32 | UTE | EN | Elomo | Tapio |
32 | Kapura lövések száma | 39 |
18 | Kiállításpercek | 12 |
Az UTE–Debrecen képes összefoglalója
Az UTE–Debrecen góljai
További cikkek
- Corona Brasov–Dunaújvárosi Acélbikák 3-2
- Erdélyi túrára indulnak az Acélbikák
- Kontroll a buborékban és azon kívül
- Csak azért ne csináld, mert egész életedben ezt csináltad
- Itthon is bevezetik a nyakvédőt
- Repültek a macik Újpesten
- Kozma nem volt egy súlycsoportban Nagy Gergővel
- Turcotte lövése Mingazov korcsolyájáról került a kapuba
- Blasko emberhátrányban villant korábbi csapata ellen