Revansot venne a Vienna

   

Lendületet vesztett a Fehérvár az utóbbi mérkőzéseken, és vasárnap egyik legnagyobb ellenfele otthonában próbálhat javítani.

A Fehérvár legközelebbi ellenfele otthonában mindig jó hangulatú mérkőzéseket játszik, ahol sok magyar drukker is támogatja. Most sem lesz ez másként, a téli szünet tökéletesen alkalmas egy bécsi kirándulásra, hokimeccsel megkoronázva.

A nemzetközi szünet nagyon rosszat tett a bécsieknek, az azóta lejátszott 14 mérkőzésükből 10 alkalommal szenvedtek vereséget, és ezeken a meccseken 18 pontot buktak. Nincsenek ehhez szokva a császárvárosban. Ugyanakkor karácsonyra némi reménysugár csillant meg, december 23-án Innsbruckban, majd karácsony második napján hazai jégen a Znojmo ellen sikerült magabiztos győzelmet aratni. Így jelenleg a borzasztó sorozat ellenére is harmadik a csapat, viszonylagos biztonságban, már ami a felsőházi helyezést illeti.

Ami a Fehérvárt illeti, ott is elérkezett a szokásos nehezebb időszak, és ennek leküzdésében a sorsolás sem segített eddig, hiszen sorozatban jönnek az élcsapatok elleni meccsek. A jelenlegi hárommeccses vereségsorozat ellenére ötödik a Fehérvár, három pont előnnyel a hetedik helyezett előtt. A közvetlen riválisok közül a Villach a Graz-cal játszik, a Znojmo pedig a KAC-cal, ez is segíthet a jó pozíció megtartásában. Ám a mieinknek elsősorban saját magukban kell bízniuk, más csapatok szívességére számítani az esetek többségében nem kifizetődő.

avfvieSAE_6952

“Nem változtattunk semmin sem – idézi fel a legutóbbi két győztes meccset Jonathan Ferland. a bécsiek csatára – , csak most bemennek a lövéseink. Ugyanazt akarjuk folytatni, amit eddig csináltunk, mindenképpen vissza akarunk vágni a magyaroknak a legutóbbi, fehérvári vereségért.”

“A bécsiek nagyon rossz formában voltak az elmúlt idősakban – latolgatta az esélyeket Rob Pallin – , ám sorozatban két győzelemmel érkeznek, talán elkezdtek kilábalni a gödörből, újra az igazi arcukat mutatták. Mindig nehéz Bécsben játszanunk, de meg kell találnunk az utat a győzelemhez. Jó pozícióban vagyunk, előre kell néznünk, nem pedig vissza.”

A Capitals soraiból biztosan hiányozni fog a sérült Schlacher, Naglich és Hartl, továbbá az új fiú Dechamps, aki valószínűleg 30-án a KAC ellen debütálhat. A Fehérvárnál nagy változások nem várhatók a legutóbbi csapathoz képest.

Vienna Capitals–Fehérvár 1-0

   

Gyors iramú mérkőzésen végig méltó ellenfél volt a sokkal többet kísérletező Fehérvár, de a meccs egyetlen góljával a bécsiek nyertek.

Nagyon pörgősen kezdett mindkét csapat, folyamatos ide-oda játékot láthatott a szép számú publikum. Az első helyzet a bécsiek előtt adódott, de hamar követte ezt az első fehérvári lehetőség is. Mindkét oldalon a kapusok biztosan védtek. Az első emberelőnyös lehetőség a fehérváriak előtt adódott az első harmad felénél. Jól játszotta meg az előnyt a Fehérvár, de hiába ért bele Boivin lövésébe LoVecchio, a korong a kapuvas mellett az alapvonal mögé csúszott. Az első szünet előtt nem sokkal aztán az első fehérvári kiállítás is megérkezett, de az áthúzódó előnnyel nem tudtak mit kezdeni a hazaiak.

Folytatódott a gyors játék, és örömteli volt látni, hogy a fehérváriak legalább annyi gondot okoztak a bécsieknek, mint fordítva. Ami pedig a kapusok dolgát illeti, Zabának egyenesen több dolga volt, mint Engstrandnak. Másodszor is a Fehérvár került előbb emberelőnybe, de a bécsiek kiválóan hatástalanították a fehérvári kísérleteket. A 37. percben azonban elég volt egy pillanatnyi kihagyás a Fehérvár védelmében. Engstrand tisztázott veszélyes helyzetben, de a korong a kapu előtt álló Klimbacherhez került, aki fonákkal nem hibázott. Kicsivel később ismét egy biztosan megölt fehérvári emberelőny következett, bécsi vezetéssel mentek másodszor is pihenőre a csapatok.

A harmadik harmad fehérvári emberhátránnyal kezdődött, ezt nemsokára követte egy hazai kiállítás, de vasárnap este mindkét csapat remekül kezelte az emberhátrányos helyzeteket. A harmad közepe felé két fehérvári lehetőséget követően kicsit rápihentek a játékosok a közelgő hajrára. Ez egy rossz csere miatt újabb fehérvári kiállítással kezdődött, de ahogy a többi is, úgy ez a lehetőség sem hozott gólt. Ahogy szerencsére nem hozott újabb gólt a Rotter, Sylvester duó kontrája sem az 58. percben. Megmaradt az esély a pontszerzésre az utolsó pillanatokig is, ám hiába hozta le Enggstrandot Rob Pallin, csak nem sikerült begyötörni a korongot Zaba hálójába. A lefújáskor még egy kisebb matekozás kezdődött, ezzel ért véget a meccs. Örök igazság, hogy lőtt gól nélkül nem lehet meccset nyerni. Mivel ma a fehérvári játékosok be voltak oltva gólszerzés ellen, nem is lehetett más az eredmény, mint vereség, nagyon tisztességes játékkal.

EBEL, 5700 néző. Játékvezetők: Gamper, Nagy, Pardatscher.
Zaba: 100% (Kickert)
K
Engstrand: 95,8% (Rajna)
Iberer, Lakos, Ferland, MacArthur, Foucault
1
Boivin, Ejdepalm, LoVecchio, Sarauer, Kóger
Carson, Peter, Sylvester, Watkins, Rotter
2
Szirányi, Wehrs, Kovács, Bartalis, Marino
Klimbacher, Hackl, Nödl, Schiechl, Grosslercher
3
Tokaji, Orbán, Benk, Sikorcin, Magosi
Fraser, Bauer, Fischer, Puschnik
4
Reiter, Hetényi P., Németh, Erdély, Vincze
Pokel Tom, Horsky Phil
E
Pallin Rob, Sille Tamas
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 36:33 VIC Klimbacher Iberer Sylvester
24 Kapura lövések száma 43
10 Kiállításpercek 8

Az egy szem bécsi gól

   

A Vienna Capitals és a Fehérvár vasárnap 1-0-s meccset játszott. A gól és a helyzetek videón.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum