

Kiskarácsony Fehérváron
Az EBEL-csapat a karácsonyi, újévi időszakban jóval saját tudása alatt teljesít. Immár 8 éve. Nem is kevéssel, megírjuk pontosan, mennyivel.
A Volán-szurkolók évről évre tartanak a december 18-20. és január 10-12. közötti időszaktól, joggal. Ekkor rendszerint folyamatosan heti 3 mérkőzést játszanak a csapatok, ez a nagyjából 10 meccses időszak alapvetően meghatározza az alapszakasz végeredményét.
Kiértékeltük, a 2007-es EBEL-indulás óta miként alakul a Fehérvár év végi, év eleji szériája. Az alábbi táblázatban piros színnel jelöltük a magyar együttes által az adott szezonban megszerzett pontok és az összes megszerezhető pont hányadosát, magyarul a csapat teljesítményét százalékban kifejezve. Csak az EBEL-alapszakaszt vettük figyelembe. Kékkel a karácsonyi, újévi időszak 10 meccse látható, ugyanígy százalékban kifejezve.
Így könnyen összemérhető a produktum, ráadásul a Fehérvár saját teljesítményével vetettük össze, amelyet ugyanabban a szezonban nyújtott. Megállapítható, hogy 8 év alatt 6-szor jóval az egész évi átlagteljesítménye alatt maradt a Volán ebben az időszakban, míg egyszer százalékra ugyanolyan, egyszer pedig 1%-kal magasabb teljesítményt nyújtott. Úgy is fogalmazhatunk tehát, hogy soha nem tudja magát felülmúlni csapatunk ebben a periódusban.
A Fehérvár alapszakaszbeli és évfordulós teljesítménye (%):
Még durvább lehet a megfogalmazás, ha a 8 szezont összevonjuk. 2007 óta 357 alapszakasz-mérkőzést játszott a Volán az osztrák bázisú ligában. Ezeken 330 pontot szerzett, ami a megszerezhető pontok 46 százaléka. Ha csak a december végi, január eleji 10 mérkőzést nézzük, akkor 69 találkozónál tartunk (2007/08-ban hamarabb kezdődött a középszakasz, ezért csak 6 meccs tartozott az alapszakaszhoz, idén pedig még csak 3 mérkőzés telt el a vizsgált időszakból) 47 a megszerzett pontok összege, ami sovány 34%. Ez azt jelenti, hogy a Volán karácsony és újév táján 31%-kal ? praktikusan kifejezve egyharmaddal ? kevesebb pontot szerez, mint az évad egyéb időszakaiban.
A grafikonból az is látható, hogy még sosem teljesített ilyen jól az alapszakaszban a székesfehérvári gárda. Igaz, még nem ért véget a verseny, 13 meccs hátra van, de eddig a megszerezhető pontok 56%-a van a zsákban. Azt nem tudjuk megjósolni, Rob Pallinéknak hány pontra van még szükségük a legjobb hat közé kerüléshez, de azt le merjük írni, hogy további legalább 14 pont behúzása esetén a leghatékonyabb Volán-alapszakaszt produkálják Bartalis Istvánék ? ehhez tehát 49 pont kell. Ez a 49 pont tavaly a 6. helyet jelentette volna (a Volán 43-at szerzett), de 2012/13-ban 52 ponttal zárt a 7. helyezett (Fehérvár: 45 pont), mert akkor két csapat nagyon lemaradt, így a mostaninál kiegyenlítetlenebb volt a tabella.
Egy biztos: mihamarabb véget kell vetni a hárommeccses vereségszériának, mert ez a 14 pont minden bizonnyal kelleni fog a biztos rájátszásba kerüléshez, még az is lehet, több is, mert ne feledjük, ez még csak az eddigi legjobb alapszakasz-teljesítményt garantálná, a playoffot nem. Igaz, lehet olyan szerencsénk is, hogy a kevesebb is elég, de ebben nem bízhatunk, csak magunkban.
Fotó: Tuba Zoltán (jegkorongblog.hu)
További cikkek
- Pazar harmadik harmaddal nyert a Volán
- Éreztem, hogy ezt már nem engedjük ki a kezünkből
- Hydro Fehérvár AV19–Innsbruck 5-3
- Hullámvasutazó Innsbruck látogat a Raktár utcába
- Hat hátvéddel nagyot mentünk mint csapat
- Bombagólokkal fordított a Fehérvár
- Hydro Fehérvár AV19–Villach 3-2
- Ünnepi AI-mezben fogadja a Fehérvár a Villachot
- Marcel Rodman a Villach vezetőedzője