A Brassó ellen muszáj lesz győzni

   

Győzelmi kényszerben játszik az UTE a Brassó ellen hétfő este. Ha mégis bukik és a Ferencváros megnyeri a HSC elleni mérkőzését, akkor a zöld-fehérek befogják Szilassy Zoltán csapatát.

Nagyon fontos mérkőzésen szenvedett vereséget az UTE vasárnap, amikor ismét az utolsó 5 percben bukta el az Érsekújvár elleni meccset. Most az ellen a Brassó ellen javíthat Szilassy Zoltán csapata, amelyik szombaton a Ferencvárost verte magabiztosan. Bár az újpestieknek egy nappal kevesebb álllt rendelkezésükre pihenni, ez nem lehet kifogás, győzni kell, ha az üldöző Ferencvárost továbbra is maguk mögött szeretnék tartani.

2014.10.13. ute-brasov 3-4-7987

A legnagyobb gond Újpesten talán az, hogy rengeteg gólt kap a csapat. Hiába a légiós sor, hiába, hogy Pleszkán és Ágoston személyében két nagyon tehetséges kapusa van a csapatnak, toronymagasan vezetik a kapott gólok rangsorát. 25 meccsen 114 gól borzasztóan sok, meccsenként átlagban 4,6, nem csoda, ha egyelőre a rájátszásért kell küzdenie a csapatnak. Érdekesség, hogy az UTE rendes játékidőben mindössze 3 csapat ellen tudott nyerni, a Ferencváros és a HSC mellett a Brassó ellen.

A Brassónak valahogy sosem megy igazán a lilák ellen. Évek óta szoros mérkőzéseket játszik egymással a két klub, idén pedig az UTE már meg is tudta tréfálni Mihály Árpádékat a brassói csarnokban. Egyelőre nem kell aggódniuk a kék-sárga híveknek, kedvenceik helye biztosnak tűnik a rájátszásban, de nem mindegy, ki hogy kezdi a rájátszást, ezért az ő részükről sem fér bele lazítás.

A mérkőzést a Digi Sport 2 élőben közvetíti.

UTE–Brassó 5-3

   

4-0-ról csak 4-3-ra tudott felzárkózni a Brassó, megérdemelten nyert az UTE.

Amilyen szerencsétlenül alakult a mérkőzés vasárnap az UTE számára, annyira jól hétfőn. Az első harmad jellemzően pontatlan, közepes tempójú játékot hozott, talán a vendégek álltak közelebb az első gólhoz, de Lindgren szép átlövésével az UTE szerzett vezetést. Az előnyt egy perc múlva Elomo duplázta meg, a lila-fehér légióssor lenullázta a brassói védelmet, edzésgyakorlatnak látszó gólt lőtt.

A második harmadból 14 másodperc telt el, amikor Tapio már háromgólosra növelte csapata előnyét, a Brassó nem találta magát, meglepte a lilák aktivitása, ennek eredményeként még emberelőnyben is gólt kapott. Elomo tökéletesen várta meg elöl sortársait, Kiss Dániel hátvédposztról ért fel elsőként, és szépen lőtt el Polc mellett. A 30. percben 4-0-ra állt a meccs, de a rutinos UTE-fanok tudták, még semmi nem dőlt el. A 37. percben már a Brassót szolgálta a fór, Fodor Csanád megszerezte csapata első gólját. Bár közel járt a 4-2-höz a Jerry Andersson csapata, a második találatra egészen a 49. percig kellett várnia.

Amikor Virág Csanád is a kapuba talált egy újabb előnyből, még tíz perc volt hátra és már 4-3 állt a táblán. Sokat tett az egyenlítésért a sárga-kék gárda, de nem volt szerencséje. Az UTE kivárt, zárt védekezésre törekedett. Szilassy Zoltán számítása bejött, játékosai megoldották a nem könnyű feladatot, és a vendégek kapuslehozatala alatt meglőtték az ötödik gólt is, a lefújás előtti másodpercben, Mihálik révén.

Látszott a csapatokon, hogy sorozatban játsszák a meccseket, nem tudtak nagy tempóban hokizni, de legalább izgalmasan alakult a meccs. Az UTE Brassó után a Megyeri úton is legyőzte a Coronát.

Erste Liga, Megyeri út, 157 néző. Játékvezetők: Babic, Wolf, Abonyi, Bedő.
Pleszkán: 93,2% (Ágoston)
K
Polc: 89,2% (Fülöp)
Hegyi, Durák, Mihálik, Tapio, Elomo
1
Filip, Obsut, Péter R., Saluga, Klouda
Lindgren, Kiss, Virág Csaba, Coleman, Gágyor
2
Piszarenko, Hietamaki, Molnár, Mihály, Virág Csanád
Garbacz, Sommer, Dömötör, Tóth, Pichler
3
Imecs, Nagy, Fodor, Antal, Petres
Reiter, Egyed
4
János, Bálint, Péter Zs., Márton
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Jerry Bjorn Andersson, Hakan Nygren
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 16:04 UTE PP Lindgren Coleman Hegyi
2-0 17:25 UTE Elomo Tapio Mihálik
3-0 20:14 UTE Tapio Mihálik Elomo
4-0 29:11 UTE SH Kiss Elomo Tapio
4-1 36:08 BRA PP Fodor Petres
4-2 48:03 BRA Saluga
4-3 49:46 BRA PP Virág Csanád Mihály Nagy
5-3 59:59 UTE EN Mihálik Elomo Tapio
38 Kapura lövések száma 44
14 Kiállításpercek 28

Az UTE–Brassó képei

   

Az UTE–Brassó góljai

   

Az UTE 2., 3. és 4. gólja minden ligában kiemelt lenne. Ha mást nem, a másodikat tényleg nézzék meg.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 5-6 BVÉGE
U20 20:00 UTEPEF 2-0VÉGE
október 18., szerda
MK 16:00 KMHFTC 1-6VÉGE
U18 17:35 SCCGEP ÉLŐ
MK 18:00 DABUTE ÉLŐ
MK 19:30 MACTIT ÉLŐ
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 
U18 16:00 PEFMIS 
U18 17:00 AVSSCC 
U18 17:05 GEPVAS 
U20 17:20 ETOAVS 
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE 
U18 19:00 SZDETO 
U20 19:00 UTEVAS 
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
   H I R D E T É S
Partnerünk