Egy játékossal máris szűkült a vb-keret

   

Kedden edzőmeccs. A juniorválogatott 28 fővel készül a világbajnokságra, Felföldy Philipp térdsérülés miatt hiányzik.

Ahogy jeleztük, kedden 17 órakor az UTE-vel játszik edzőmérkőzést az U20-as válogatott a Jégpalotában. Ebben az időpontban más válogatott nem vállalta az utazást, a vb-ellenfelekkel pedig már nem akartunk játszani. A lila-fehérek viszont a nemzeti csapat rendelkezésére álltak, a MOL ligás csapat nem a legerősebb keretével áll ki, a tervek szerint többen is pihennek majd és lehetőséget kapnak olyanok is, akik eddig keveset játszottak vagy a juniorcsapatnál dolgoztak.

“Mint azt Nagy Attila csapatvezető elmondta az icehockey.hu-nak, a mérkőzés teljesen felkészülés jellegű lesz – áll az MJSZ honlapján. – Ennek értelmében tehát nem feltétlenül a legélesebb vb-keret áll majd ki a lila-fehérek ellen, a szakmai stáb jó eséllyel még a megfelelő sorok kialakításán fog dolgozni, illetve a kiesők-bennmaradók kérdésében is segítheti az edzők munkáját ez a találkozó.”

Csak hét végén lesz végleges szűkítés, a tervek szerint csak a vasárnapi rajt előtti utolsó edzést követően, tehát szombat délután hirdeti ki 22-es keretét Rich Chernomaz. Egyelőre egy fővel fogyatkozott az előzetesen 29 fős játékoskeret, Felföldy Philipp térdsérülés miatt hiányzik az összetartásról és a világbajnokságról. A tengerentúli légiósok közül Garát Zsombor már megérkezett Bostonból, Láday Tamás szerdán reggel csatlakozik a kerethez, míg a svéd juniorbajnokság tabellavezető csapatánál első soros szélső Galló Vilmos csütörtökön.

“Kedden és csütörtökön ebéd után dr. Tóth László sportpszichológussal dolgozhat a keret, szerdán pedig csapatépítő program lesz a délutáni edzés helyett.”

A junior-világbajnokság menetrendje (Dunaújváros):

2014. december 14., 16.30 Magyarország–Lengyelország
2014. december 15., 16.30 Magyarország–Franciaország
2014. december 17., 16.30 Magyarország–Ukrajna
2014. december 18., 16.30 Magyarország–Kazahsztán
2014. december 20., 16.30 Magyarország–Japán

A juniorválogatott bő vb-kerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Arany Gergely 1996 MAC
Kornakker Dániel 1996 Fehérvár
Lajcs János 1995 Dab.Docler
Védők:
Garát Zsombor 1997 Boston Bandits (EHL)
Herner Olivér 1996 MAC
Herszényi András 1996 MAC
Hruby Gellért 1995 Dab.Docler
Jászai Dávid 1996 MAC
Kovács Attila 1996 MAC
Láday Tamás 1996 Spokane Chiefs (WHL)
Stipsicz Bence 1997 MAC
Szaller Márk 1996 Fehérvár
Vokla Roland 1996 Fehérvár
Támadók:
Erdély Csanád 1996 Fehérvár
Erőss Zoltán 1995 Wilkes-Barre Miners (NA3EHL)
Galló Vilmos 1996 Linköping (SWE)
Hamvai Szilárd 1995 Fehérvár
Keresztury Erik 1996 Düsseldorf (GER)
Kiss Zsombor 1997 SC Bern (SUI)
Kocsis Ferenc 1995 Fehérvár
Mazzag Dániel 1996 Fehérvár
Reisz Áron 1995 Fehérvár
Schmál Kristóf 1995 MAC
Szabó Dániel 1995 Fehérvár
Szabó Krisztián 1996 Fehérvár
Terbócs István 1996 MAC
Tóth Richárd 1995 MAC
Vincze Péter 1995 Fehérvár

A magyar U20-as stáb, 2014/15:

Szövetségi edző: Rich Chernomaz.
Edzők: Sille Tamás, Szilassy Zoltán.
Kapusedző: Gary Clark.
Erőnléti edző: Puskás Sándor.
Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor.
Fizioterapeuta: Bagonya Imre.
Csapatvezető: Nagy Attila.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 19., vasárnap
U18 17:10 AVSMAC 4-2VÉGE
március 20., hétfő
MOL 18:00 MACMIS 3-4VÉGE
    • M4 SPORT
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF INFO
KHL 17:30 SZKLOK 
    • SPORT 2
március 24., péntek
NHL 00:05 WSHCBJ 
    • SPÍLER TV
NHL 03:30 LAKWPG 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAKB 
    • SPORT 2
U16 18:40 MACAVS 
március 25., szombat
U20   DHKAVS 
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20* 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18   UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk