11 gólos meccset nyert a Plzen

 

A 2013-as bajnok hosszabbításban gyűrte le a Litvínovot.

Csehországban izgalmas mérkőzést vívott egymással a Skoda Plzen és a Verva Litvínov. A 2. percben a vendégek szereztek vezetést, ám az első harmad végén már 4-1-re vezettek a hazaiak. A második játékrészben egy-egy gól esett, a harmadik húsz percben pedig hosszabbításra mentette a mérkőzést a Litvínov. A ráadásban emberelőnybe került a Plzen, a 43. másodpercben pedig Ján Sykora megszerezte önmaga 3., csapata 6. gólját, így a hazaiak 6-5-re legyőzték a 2. helyen álló ellenfelüket.

Finnországban egyetlen találkozót rendeztek a hétvégén. A Lukko 2-1-re legyőzte az Ilvest, a raumaiak így feljöttek a Liiga 2. helyére és megközelítették 1 pontra az első helyen álló JYP-öt. A tampereiek a 7. helyen maradtak.

A DEL-t vezető Red Bull München 7-2-re elverte az utolsó helyen álló Straubing Tigerst. A münchenieknél Daniel Sparre volt a legjobb játékos, a 30 éves szélső 2 gólt lőtt és 3 gólpasszt adott.

Svájcban kikapott az első helyen álló HC Davos. A kék-sárgák a Kloten Flyershez látogatottak, ahol 5-1-es vereséget szenvedtek. A hazaiaknál Peter Guggisberg 1+3 ponttal zárt, míg az olimpián női MVP-nek választott Florence Schelling bátyja, Philippe Schelling 1 gólt lőtt és 1 gólpasszt adott.

Az SHL-ben az utolsó helyezett idegenben nyert. A Leksand 5-1-es győzelmet aratott a Vaxjö Lakers otthonában, Fabian Brunnström 2 gólt szerzett, Oscar Alsenfelt 40 lövésből 39-et védett.

A besztercebányaiak 6 gólt lőttek Pöstyénben. Az HC 05 Banská Bystrica 6-2-re verte a SHK 37 Piestanyt, Lukas Handlovsky 2+1 pontot jegyzett, Patrick White 2 gólt lőtt, Miika Wiikman 27 védéssel járult hozzá a sikerhez.

Extraliga (Csehország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Liiga (Finnország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

DEL (Németország)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

NLA (Svájc)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

SHL (Svédország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Extraliga (Szlovákia)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 19., vasárnap
U18 17:10 AVSMAC 4-2VÉGE
március 20., hétfő
MOL 18:00 MACMIS 3-4VÉGE
    • M4 SPORT
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
KHL 17:30 SZKLOK 5-4 HVÉGE
    • SPORT 2
március 24., péntek
NHL 00:05 WSHCBJ 
    • SPÍLER TV
NHL 03:30 LAKWPG 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAKB 
    • SPORT 2
U16 18:40 MACAVS 
március 25., szombat
U20   DHKAVS 
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20* 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18   UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk