Vas Jánosék egyre jobb formában

   

A Slavia Praha az utolsó hat meccséből ötöt megnyert. Háriék és Sofronék hazai pályán kaptak ki élmezőnyhöz tartozó ellenfelüktől.

A sírból hozta vissza a meccset Hári János csapata a negyedik helyen álló Vaxjö ellen, azonban a végén mégis a vendégek örülhettek. Az történt, hogy a meccs feléig a Modo háromgólos hátrányba került, innen kezdték meg a felzárkózást Háriék. A 47. perc legelejére össze is jött az egyenlítés, de a végjáték a vendégeknek sikerült jobban, akik az 54. és az 59. percben is betaláltak és 5-3-ra nyertek. Hári nem szerzett pontot, csapata az utolsó előtti, vagyis a 11. helyet foglalja el a tabellán.

Igen jó formát fut Vas János cseh extraligás csapata, a Slavia Praha. Kedden közvetlen riválisa volt az ellenfél, hazai pályán fogadták a Karlovy Varyt. A vendégek az első harmadban emberelőnyből, a másodikban büntetőből voltak eredményesek, ám a Slavia a harmadik játékrészben bevert két emberelőnyt és egyenlített. Már-már úgy tűnt, a hosszabbítás után jöhet a szétlövés, ám 21 másodperccel annak letelte előtt emberelőnybe kerültek a hazaiak, amit három másodperccel a dudaszó előtt sikerült értékesíteni, így nyertek 3-2-re. Vas János 19 percet volt jégen, pontot nem szerzett, a Slavia az elmúlt hat meccséből ötöt megnyert és kilencedik helyen áll a bajnokságban.

Vereséget szenvedtek Sofron Istvánék a német első osztályban. A Krefeld vendége a Mannheimmel a ligaelsőségért éles küzdelmet folytató Red Bull München volt. Az első nyolc percben három gólt is láthattak a nézők, amelyekből kettőt a vendégek szereztek, de Sofronék még az első szünet előtt egyenlítettek. Az eredmény ezután sokáig nem változott, az 56. percben azonban a München emberelőnyös gólt lőtt, amivel eldöntötte a meccset. A végén a Krefeld lehozta a kapust, így nőtt kettőre a hátrány és alakult ki a 2-4-es végeredmény. Sofron pontot nem szerzett, a Krefeld veresége ellenére továbbra is a hetedik.

Nagy Gergőt ismét nem nevezte csapata, egy emberelőnyös, egy emberhátrányos és egy üres kapus góllal idegenben szenvedtek 3-0-s vereséget az Adirondack Flamestől.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 3. 5 2 3 5
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 11. 21 4 10 14
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 7. 16 0 1 1
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 4. 5 0 2 2
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 3. 13 3 10 13
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 7. 19 4 3 7
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 10. 9 0 1 1
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 7 0 1 1
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 9. 20 2 5 7
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 4. 18 2 13 15

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC INFO
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 
március 29., szerda
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
március 31., péntek
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
ROC 13:10 MISRIT 
április 3., hétfő
VÁL 19:00 HUNSWE 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk