Szlovénia is legyőzte Fehéroroszországot

   

Mivel Ausztria pénteken nyert a fehéroroszok ellen, a házigazda az osztrákokkal játszik a tornagyőzelemért.

A ljubljanai torna délutáni mérkőzésén Juja Jamada góljával vezetett húsz perc után Japán, ám hiába lőtt többet kapura, az osztrákoknál David Madlener összesen 34 védést mutatott be, míg a másik oldalon Michikazu Hata 25 lövésből 5 gólt kapott, így Ausztria 5-1-re nyert. Az esti mérkőzésen is a kevesebb volt a több, a szlovének 21 lövéséből Igor Brikun csak 18-at védett, míg a másik oldalon Robert Kristan 46 védéssel ért el shutoutot, így járult hozzá Szlovénia 3-0-s sikeréhez. Két mérkőzés után Szlovénia és Ausztria 6-6 ponttal áll, míg Fehéroroszország és Japán két vereségének köszönhetően szombaton a harmadik helyért csap össze.

Norvégiában egyoldalú mérkőzéseket játszottak. A házigazda két harmad után többek között a rutinos Mats Trygg duplájának köszönhetően négy góllal vezetett Lettország ellen, ám végül szépítettek a vendégek, így 4-1-re nyertek a norvégok. Franciaország 34 percig tette szorossá a Dánia elleni mérkőzését, aztán négy gólt kapott, a skandinávoknál a 19 éves George Sörensen 21 védéssel és shutouttal debütált a válogatottban. A tornát Norvégia vezeti 6 ponttal, Dánia és Lettország 3-3 pontos, míg Lettország pont nélküli.

Pénteken kezdetét vette a Deutschland Cup. A főként DEL-es kanadaiakból álló Team Canada a KHL-esek nélkül felálló Szlovákiával találkozott, a mérkőzést 4-1-re északi szomszédunk nyerte, a MOL ligás Érsekújvár cserepadján is megfordult Branislav Konrád remekül védett. Németország Svájccal csapott össze. A találkozó hőse Patrick Reimer, aki két gólt lőtt, így nagyban hozzájárult a házigazda 3-1-es sikeréhez.

Mindeközben egy minket is érintő U20-as felkészülési mérkőzésen Lengyelország Ukrajnát fogadta. A mérkőzés első két harmadában háromszor szereztek vezetést az ukránok, de a lengyelek rendre egyenlítettek. A záró húsz percben fordult a kocka, a hazaiak kétszer szereztek vezetést, de a vendégek csak egyszer tudtak egalizálni. Lengyelország 5-4-re nyert, a két csapat szombaton újra találkozik.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 4-3VÉGE
U18 12:40 ZASETO 0-10VÉGE
EWHL 15:00 KMHHVI 8-0VÉGE
U18 16:00 EHLAVS 4-9VÉGE
U18 16:00 KACVAS 7-0VÉGE
U18 16:00 RBSMIS 13-1VÉGE
U18 18:00 VICUTE 6-0VÉGE
U18 18:55 OHWKMH 4-2VÉGE
EBEL 19:15 HCIAVS 4-2VÉGE
szeptember 24., vasárnap
U18 09:15 VSVAVS 8-2VÉGE
U18 09:15 ZASMIS 0-3VÉGE
EWHL 09:50 HVIKMH 1-5VÉGE
U20 12:10 KMHVAS 1-5VÉGE
U18 12:20 EHLMAC 0-8VÉGE
U18 12:20 RBSETO 11-2VÉGE
U20 12:40 ZNOUTE 7-1VÉGE
U20 14:40 MACETO 5-2VÉGE
EL 17:00 DABVC2 7-2VÉGE
EL 17:30 TITMIS 3-4 BVÉGE
U20 17:30 DHKAVS 7-5VÉGE
EBEL 18:00 HCBAVS 7-2VÉGE
EL 18:00 FTCBRA 5-4VÉGE
EL 18:30 UTESCC 4-2VÉGE
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC INFO
EL 20:00 MACBRA INFO
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
MK 18:55 KMHVAS 
szeptember 28., csütörtök
U18 17:15 ETOVAS 
U18 17:40 AVSMAC 
U18 18:00 ZEGPEF 
U18 19:00 DHKSZD 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
EBEL 18:45 AVSRBS 
    • M4 SPORT
U20 19:10 DHKEHL 
szeptember 30., szombat
NŐI 12:00 HUNPOL 
U20 12:40 AVSVIC 
U20 12:40 MACOHC 
U18 13:00 MISUTE 
U20 13:10 DHKHCI 
U20 15:00 UTERBS 
U18 15:40 KMHZNO 
GÁLA 16:00 HUNFIN 
U20 16:10 KMHG99 
U20 16:40 VASEHL 
ROM 17:30 SCCGAL 
ROM 17:30 SSTPRO 
VÁL 19:00 HUNPOL 
október 1., vasárnap
U20 09:40 DHKRBS 
U20 10:10 UTEEHL 
ROM 10:30 SSTPRO 
U20 13:10 MACG99 
U20 13:40 KMHOHC 
U20 13:40 VASHCI 
U20 15:30 ETOVSV 
U20 15:40 AVSHDJ 
EBEL 17:30 EHLAVS 
ROM 17:30 SCCGAL 
október 2., hétfő
ROM 17:30 STEBRA 
   H I R D E T É S
Partnerünk