Vas Jánosék nyerték a prágai rangadót

 

Nyertek Vas Mártonék is, akik már a harmadikok a német másodosztályban, Sofronék viszont kikaptak. Galló Vilmos és Keresztury Erik továbbra is kiemelkedően teljesít a svéd és a német juniorbajnokságban.

Közel tízezer néző előtt játszották a cseh extraliga prágai rangadóját a Tipsport Arénában. A bajnoki álmokat szövögető és pályaválasztó Sparta kétszer annyit lőtt kapura, különösen a második harmad lehetett nyomasztó, amikor Vas Jánosék mindössze kétszer találták el a világbajnok Stana kapuját. De a helyzetek nem mentek be, a Slavia kapusa, Furch összesen 31 próbálkozást hárított. Ráadásul a Slavia kevés helyzetéből is kiválóan időzítve gazdálkodott, a mérkőzés egyetlen gólját a rendes játékidő letelte előtt 41 másodperccel szerezve 1-0-ra nyert.

vas slavia 2

Vas megint elképesztő mennyiséget töltött a jégen, összesen majdnem 20 perc játékidő jutott neki. Nagyon fontos három pontjának köszönhetően a Slavia már 9. helyen áll a tabellán és a hatodik helyezett Brno is mindössze egyetlen pontra van tőlük.

vas slaviaNyertek Vas Mártonék is, az ellenfél a Lausitzer Füchse csapata volt, amely hazai pályán fogadta a Löwen Frankfurtot. Az első hat percben lőtt két gól, amelyek közül a második ráadásul emberhátrányban született, megadta az alaphangot a mérkőzésre, melyet végig Tim Kehler csapata dominált. A meccs felénél már 4-1-re is vezettek és ugyan a harmad végére 4-3-ra feljött az ellenfél, az utolsó harmadban csak a Löwen lőtt gólt, kettőt is, beállítva a 6-3-as végeredményt. Vas Márton a nagyon fontos ötödik gólnál adott gólpasszt, csapata már harmadik a tabellán.

Sofron Istvánék viszont simán kikaptak hazai pályán az Iserlohn Roosters csapatától. Az egyébként sportszerű mérkőzésen, melyen összesen négy kiállítást osztottak ki a játékvezetők, végig többet támadtak a vendégek. A meccs fordulópontja talán éppen az lehetett, amikor a második harmad derekán, 1-1-es állásnál az Iserlohn emberhátrányból vette vissza a vezetést. Majd a harmadik játékrész elején kettőre növelték előnyüket, még távolabbra tolva az egyenlítés reményét. A végeredmény a 49. percben alakult ki, ekkor is a vendégek voltak eredményesek és 4-1-re győztek. Sofron pontot nem szerzett, sem lőtt, sem kapott gólnál nem volt a jégen. A Krefeld 8. helyen áll a bajnokságban.

Galló Vilmosék a héten két meccset játszottak a svéd juniorbajnokságban. Szombaton az utolsó, vagyis 10. helyen álló Malmö volt az ellenfél, melyet 3-2 arányban vert hazai pályán a Linköping, vasárnap pedig a második helyezett Rögle látogatott Gallóékhoz. Ezen a találkozón gólgazdag 60 perc ellenére sem tudtak dűlőre jutni a csapatok, 5-5-ös döntetlen után következett a hosszabbítás, melyben a vendégek a második perc végén megszerezték a bónuszpontot. Galló mindkét meccsen az első sorban kapott helyet, szombaton egy asszisztot adott, vasárnap nem szerzett pontot. A Linköping továbbra is vezeti a bajnokságot, de vesztett pontok tekintetében a Rögle már előtte van.

Keresztury Erikéknek két viszonylag könnyebb mérkőzés jutott a hétvégére a német juniorok között, hiszen az utolsó helyezett HSV Young Freezerst látták vendégül. Szombaton 7-1-re nyertek, de csak az utolsó harmadban sikerült gólokban is megmutatni a két csapat közötti különbséget, ekkor ugyanis négyszer köszöntek be ellenfelüknek. Vasárnap ennek megfelelően erősebben kezdtek, és a 28. percben már 5-0-ra, a 40. perc végére 7-1-re vezettek. Mivel az utolsó harmad 2-2-es döntetlent hozott, így a második meccsen is hatgólos különbség született, 9-3-ra nyert a Düsseldorf. Keresztury az első meccsen nem szerzett pontot, a másodikon viszont lőtt egy gólt és adott két gólpasszt. A Düsseldorf harmadik az északi csoportban, nagy versenyben és pontegyenlőséggel a második helyen álló Berlinnel.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 2. 4 2 3 5
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 9. 18 3 8 11
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 4. 13 0 0 0
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 5. 3 0 1 1
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. 12 3 9 12
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 8. 16 4 3 7
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 11. 8 0 1 1
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 7 0 1 1
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 9. 17 2 4 6
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 3. 16 1 12 13

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 18., csütörtök
U20 14:15 OHCKMH 5-4 HVÉGE
U18 15:30 PEFGEP 15-2VÉGE
U20 17:40 VASSLL 5-0VÉGE
U20 17:45 ZNOMAC 4-6VÉGE
U20 18:45 UTEDHK 4-1VÉGE
január 19., péntek
ROM 17:30 BRAGAL 7-0VÉGE
ROM 17:30 STESCC 5-8VÉGE
január 20., szombat
EWHL 11:25 SAVKMH 3-2VÉGE
U18 11:30 GEPZEG 3-7VÉGE
U18 14:30 KMHMIS 4-5VÉGE
U18 16:15 KACAVS 5-2VÉGE
MK 17:15 MISUTE 4-0VÉGE
    • M4 SPORT
U20 17:15 RBSAVS 5-4VÉGE
ROM 17:30 BRAGAL 10-3VÉGE
ROM 17:30 SCCSST 15-0VÉGE
DEBL 17:45 MARGEP 2-5VÉGE
U18 18:15 UTEOKW 1-0VÉGE
U18 19:10 VASETO 5-6 HVÉGE
EBEL 19:15 RBSAVS 2-0VÉGE
U18 20:00 ZNOMAC 2-1 HVÉGE
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 0-24VÉGE
U20 14:15 ZNOAVS 3-6VÉGE
U18 14:20 MISOKW 4-5 HVÉGE
U18 14:30 RBSAVS 8-3VÉGE
U20 15:10 VASHCI 8-1VÉGE
U18 16:00 ETOVSV 2-4VÉGE
EBEL 17:30 DECAVS 2-2ÉLŐ
U20 18:00 RBSMAC ÉLŐ
U20 18:40 KMHUTE ÉLŐ
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 
EL 20:00 TITFTC 
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   UTEVAS 
U18   ZEGPEF 
U20   UTEOHC 
U20 17:40 VASG99 
január 26., péntek
ROM 17:30 PROSTE 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:00 MACUTE 
EL 18:30 MISDAB 
Partnerünk