Kudarc-e a harmadik hely?

És ha igen, mekkora? Mindenkit megnyugtatunk: a dunaújvárosi jégkorong Irapuatója még messze van. Hiányérzet azért van a brassói torna után.

Az elmúlt öt évben negyedik alkalommal vett részt a Dab.Docler a Kontinentális Kupa második körében, ebből kétszer továbbjutott. Ezek alapján ? és mivel a DAB a korábbi évek hasonló időszakánál meggyőzőbb formát mutatott a MOL Ligában ? már szinte elvárás volt, hogy ismét sikerrel vegye az akadályokat. Utólag a KH Sanok cseh vezetőedzője, Miroslav Frycer is elárulta, a magyar csapatot tartotta a torna favoritjának. A DAB terve nem vált valóra, de megírjuk, a helyszínen megélve a dolgokat, hogy láttuk ezt a három napot.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

A harmadik hely nyilván kudarcnak tekinthető, hiszen a cél a továbbjutás volt. Azt mondhatjuk, hogy ez a helyezés semmilyen értelemben nem tekinthető kínos bukásnak. A magyar jégkorong jelenlegi szintjén ha nem is realitás a harmadik hely, de benne van a pakliban, hogy egy hétvégén, amikor három nap alatt három mérkőzést kell lejátszani, nem mindig sikerülnek úgy a dolgok, ahogyan azt eltervezték. Itt kell megemlíteni azt a körülményt, hogy amikor a DAB a korábbi években továbbjutott, akkor mindig hazai pályán játszott, ennek tehát lehet némi szerepe a sikerekben, illetve az idei kudarcban. Vendégként ugyanis speciális körülményekkel kell szembesülni.

Melyek ezek? A Kontinentális Kupában a rendezőnek vannak bizonyos előjogai, amelyek a torna lehető legsikeresebb megrendezését, így a nézőszám maximalizálását hivatottak szolgálni. Ezért van az, hogy mindig a rendező határozza meg, milyen sorrendben szeretne az ellenfelekkel játszani és mindig övé az esti mérkőzés. Ez teljesen természetes és jól is van így. Ebből azonban az következett, hogy a DAB-nak pénteken fél kettőtől, szombaton 17:40-től, vasárnap délután egy órától kellett játszani. Ezek nyilvánvalóan nem ideális időpontok, ehhez kellett igazítani a délelőtti jeges edzéseket, az étkezéseket, melyek időzítése ma már külön tudomány a jégkorongban. Természetesen nem állítható, hogy ezen múlt, de az előző két alkalomhoz képest ez egy plusz nehezítő körülmény volt. Az is igaz, hogy a dunaújvárosiak a lettekhez és a lengyelekhez képest nyilvánvalóan előnyben voltak, hiszen ismerték a pályát, a körülményeket és legalább egy ellenfelet.

Nézőként igazi hullámvasút volt ez a hétvége. Az első meccs első harmada a Sanok ellen tökéletes volt. Ezt követte egy érthetetlen leeresztés, amit bár egészen jól megúszott a csapat, hiszen 3-2-vel fordulhatott a záró harmadra, egy áthúzódó emberelőnyből szerzett lengyel találat megint csak érthetetlen módon elsüllyesztette a csapatot, újabb két meglehetősen könnyű gólt szerezve 6-2-re nyertek a lengyelek. Ezzel alaposan túlnyerték a két azonos képességű csapat meccsét.

Nem sok idő maradt keseregni, hiszen másnap kora délután a rigaiak elképesztő teljesítményt nyújtva legyőzték a lengyeleket, visszahozva a reményt a magyar csapat és szurkolói számára. A DAB a Brassó ellen azonban ismét nem a saját játékát játszotta, a meccs legnagyobb részében az történt, amit a házigazdák akartak. A 48. percben Pavuk gólja visszahozta ugyan az egyenlítés reményét, de a brassóiak egyszerre okos és hősies játékkal, védekezéssel ezt megakadályozták. Ezzel elszálltak a továbbjutásról szőtt álmok, a harmadik meccsre így teher nélkül korcsolyázhatott ki MacLean mester együttese.

És azon az egy módon verte meg a rigai csapatot, ahogyan az csak lehetséges volt: roppant koncentrált és fegyelmezett játék párosult príma helyzetkihasználással. A rigaiak játéka több szempontból is igen élvezetes volt, annak ellenére, hogy feltehetően a bértömeg ebben a csapatban a legalacsonyabb. Ezzel együtt három nap három meccsén három különböző arcukat mutatták ők is. Az, hogy a DAB nyerni tudott ellenük és ilyen simán, egyáltalán nem lebecsülendő eredmény. Az más kérdés, hogy ezen a mérkőzésen is csak egy harmadot játszottak a Bikák, 4-0 után a hátralévő negyven percben már nem szakadtak meg, a végén pedig elrontották Sevela shutoutját. Úgy tűnt, sem ez, sem a második hely elérése nem motiválta már igazán a csapatot.

Összességében akadt jó néhány erős kérdőjel a DAB játékával kapcsolatban. A speciális egységek nem működtek megfelelően: az emberelőnyök kihasználásában harmadik helyen zárt a csapat, az emberhátrányok kivédekezésében negyedik lett, mindkét mutatóban jelentősen lemaradva az első kettőtől. Ez persze nem véletlen, szoros összefüggésben áll a csapatok eltérő szemléletével a játékospolitikát illetően. A rigaiaknál az orosz csapatkapitány, Lobacsev kivételével csak és kizárólag lett nemzetiségű játékosok játszottak, a DAB-ban 4 ? ebből csatár mindössze 1 ?, a Brassóban 6, a Sanokban 11 légiós játszott. Tulajdonképpen a torna végső sorrendje meg is felel ennek a felsorolásnak.

Még feltűnőbb volt azonban a különbség e légiósok minőségét tekintve. A Brassóban Polc, Obsut, Saluga, Klouda, Filip túlnyomórészt meghatározó szerepet játszott, még akkor is, ha Saluga magához képest halvány produkcióra volt képes ezúttal. Nem beszélve a Sanokról, aki a DAB ellen a második harmadban gond nélkül átállt kétsoros játékra, a cseh és a kanadai légiósok mellett lengyel játékos elvétve mehetett fel a jégre.

Ezzel szemben Dunaújvárosban évek óta gond a megfelelő légiósok kiválasztása. Az egyetlen poszt, amelyre ez nem igaz, a kapusoké. Az azért elgondolkodtató, hogy mi értelme egy olyan légiós alkalmazásának, aki egy nemzetközi tornán 180 perc alatt egyetlen pontot sem képes összehozni. A gondok a védelemben tűntek igazán súlyosnak. Míg tehát az ellenfeleknél a légiósok húzták a csapatot, a DAB-ban jobb esetben észrevétlenek maradtak, néha kimondottan terhet jelentettek.

A légiósok közötti mennyiségi és minőségi különbség tudatos választás a klub részéről. Az idei évben a vezetés a magyar játékosok számára kíván lehetőséget adni a bizonyításra. Egyetlen hétvégéből persze nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de a kupaszereplés csalódást jelent a magyar mag teljesítményére nézve is. Azt mondhatjuk, a Dab.Docler nem tudott túl sok jó percet szerezni annak a 30 szurkolónak, aki a végsőkig kitart a csapat mellett.

Az új játékrendszer megtanulása időigényes folyamat. Donald MacLean a meccseket követő sajtótájékoztatókon igyekezett védeni csapatát, de a metakommunikációján látszott, hogy rettenetesen csalódott, keveset kapott vissza az általa elképzeltekből.

Ezzel együtt számunkra Mestyán István és Pavuk Attila játéka jelentette az üdítő kivételt, Azari Zsolt öt pontja pedig önmagáért beszél, és a két kapusra sem lehetett panasz. Voltak még aktív társak és láthattunk igencsak gyenge produkciókat. Máskor majd mások fogják húzni a csapatot, de egy ilyen erős tornáról csak úgy lehet továbbjutni, ha egyszerre legalább két sor hozza azt, amit tud. Az is igaz, hogy a tornán belül is tetten érhető volt némi fejlődés, a lengyelek elleni parádés első harmadot követő összeomlás után a Brassó ellen már valamivel jobban ment a csapatnak, a lettek elleni első harmad szintén nagyon jó volt. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy egyetlen meccsen sem sikerült egynél több igazán jó harmadot produkálni.

Azt is figyelembe kell venni, hogy az elmúlt négy alkalommal, amikor a DAB a második körben szerepelt, csak tavaly tudott kiemelkedő játékot nyújtani, bár a HSC kis híján akkor is alaposan megtréfálta a csapatot. Most nem sikerült a továbbjutás, de összességében nincs ok az aggodalomra. Az persze sajnálatos, hogy nem sikerült kiharcolni az angers-i részvételt, hiszen az elmúlt években láthattuk, játszhatott akárhogy a DAB, a harmadik körös ellenfelek ellen eddig mindig sikerült kimagaslót nyújtani, ettől alapvetően nem sokban különböző játékosállománnyal. Ez most nem jött össze, pedig a tornán részt vevő négy csapat MOL Liga-színvonalat képviselt.

A Brassóval terjedelmi okok miatt nem foglalkoztunk most, a gratuláció azonban jár a csapatnak. A házigazdák még a torna zárómeccsén az utolsó percében is megtartották esélyüket a továbbjutásra, ami mindenképpen megsüvegelendő. Személyes véleményünk alapján az új edzőpárossal nagyot húztak a Cenk alján, Jerry Andersson és Hakan Nygren vezetésével ismét akár MOL Liga-döntőre is esélyes csapat alakulhat Brassóban, amely egyelőre a masszív védekezésből építkezik, elég eredményesen. A támadóharmadban a kék vonalról pedig talán a legjobb tüzéregység áll rendelkezésre.

A DAB-nak pedig mennie kell tovább a megkezdett úton, elemezni kell a kudarc okait és a tapasztalatok alapján tovább javítani a teljesítményt. Év végére valóban ki fog derülni, hogy a hazai játékosok alkalmazására épülő stratégia mennyire lehet versenyképes.