Magyarországi rangadó a MOL Ligában

   

A szezon eddigi részében legalábbis a Miskolc és az őt fogadó Dab.Docler mutatta a legjobb formát.

Két olyan csapat méri össze erejét kedden Dunaújvárosban, amelyek rendes játékidőben még nem kaptak ki idén. A házigazdák 9 mérkőzésből hétszer nyert 60 perc alatt, egyszer hosszabbításban, míg eddigi egyetlen vereségét szintén hosszabbításban szenvedte el. A Miskolc öt alkalommal szerzett hárompontos győzelmet és négyszer dőlt el büntetőkkel a bónuszpont sorsa, amiből kétszer került ki győztesen és kétszer vesztesen Majoross Gergely csapata. Kitűnő a Jegesmedvék idegenbeli mérlege, hiszen négyszer győztek és mind az öt meccsükön szereztek legalább egy pontot. Ennél is fontosabb, hogy legutóbb ugyan hazai pályán büntetőkkel kaptak ki a Brassótól, de a meccs után Majoross Gergely vezetőedző több mint elégedetten nyilatkozott. Szavaiból kitűnt, hogy a csapat október második hetére tulajdonképpen elérte azt a játékot, amit a szezon előtt megálmodott és ami elég lehet az alapszakasz megnyerésére.

A játékkal Donald MacLean is egyre elégedettebb, bár előtte hosszabb út áll, mint a ligát, a magyar játékosokat és ezen belül saját csapatát már játékosként is megismerő Majoross előtt. A Dab.Docler még nem kapott ki idén hazai pályán. A Brassó ellen csak hosszabbításban győztek és a nagy gólarányú győzelmek is elkerülték eddig őket, de ha kissé küzdelmesen is minden meccsüket behúzták eddig. A csapaton nagyot lendített a cseh Hrdel leigazolása, aki eddigi négy mérkőzésén 3 pontot szerzett, de talán nem is ez a legfontosabb. A center érkezésével Galanisz lekerült a harmadik sorba, ami új dinamikát adott a csatár játékának, aki azóta minden meccsen szerzett legalább egy pontot és talán megközelítheti két évvel ezelőtti teljesítményét, amikor az alapszakasz legeredményesebb magyar játékosa lett.

Mindkét csapatban bőséggel találunk bombaformában lévő játékosokat, a Miskolcban Becze, Dansereau, Metcalfe, Cohen és Dudas érte el a pont per meccs átlagot, míg a dunaújvárosiaknál a Szappanos, Azari, Gröschl, Galanisz, Somogyi, Kiss Ákos hatos, de a mindig megbízható teljesítményt nyújtó Peterdinek is 8 pontja van kilenc meccs után. A Miskolcnál éppen ezért érzékeny veszteség lehet a második végleges fegyelmi büntetését begyűjtő, így a rangadót automatikusan kihagyó Dudas nélkülözése. A hazaiaknál apróbb sérülés miatt legutóbb hiányzott Pavuk Attila, azonban a Miskolc ellen minden bizonnyal jégre lép már.

0101misdab04sml

Fotó: Bán Olivér

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Sokat mondtam az elmúlt hetekben, de ez azért van, mert tényleg így gondolom: meccsről meccsre jobban játszanak a srácok, egyre inkább azt látom a jégen, amit augusztus elsejétől kérek tőlük. A Csíkszereda elleni találkozón ugyan nem sikerült annyira felpörögni, de fontos volt az a három pont. A Miskolc a liga egyik legjobb csapata, remek légiósaik vannak, s a magyar mag is adott egy jó szerepléshez. Kemény hokit játszanak, és ahogy az eddig eltelt időből leszűrhető, eredményesek is. Ellenük nincs lehetőségünk hibákra, mert mindent könyörtelenül kihasználnak. Ettől függetlenül azonban nem aggódom, sőt, egy kicsit örülök is, hogy egy ilyen szorosnak ígérkező meccsel hangolódhatunk a Kontinentális Kupa brassói fordulójára!

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): Egyértelműen azt szeretném viszontlátni, amit szombaton este a Brassó ellen, csak egy kicsit javított változatban. Ez a mérkőzés volt az, ahol a csapat megvalósította azokat a dolgokat, amelyeket hónapok óta gyakorolunk, és mutatta azt a mentalitást, amelyet én elvárok tőlük. Persze nem volt hibátlan produkció, hiszen például az emberelőnyös játékunkon, illetve a helyzetkihasználáson van mit csiszolni, ám az irány, amely felé haladunk, kifejezetten biztató. Még nagyon a szezon elején vagyunk, ki lehet javítani a kisebb-nagyobb hiányosságokat, ám az alap, amelyre tudunk építkezni, már meg van. Természetesen minden csapatból felkészülünk, így a DAB több mérkőzését is megnéztem. Azt kell mondanom, a hét ligaellenfél közül ők a legszervezettebbek, náluk látszik, hogy a különböző helyzetekben mit akarnak játszani. Úgy gondolom, ezen a téren teljesen felvesszük a versenyt, így inkább az apróságok fognak majd dönteni. Ki mennyire akarja a győzelmet, ki tud higgadtabb maradni egy-egy éles helyzetben, ezeken múlik majd a három pont sorsa.

Dab.Docler–Miskolc 4-1

   

A Miskolc hibázott többet, így a MOL Liga keddi rangadóján vereséget szenvedett a tabellaelsőtől. A DAB ezúttal többet tett a győzelemért.

Két nagy helyzettel kezdődött a találkozó, előbb Peterdi vétett kapu közeli helyzetből, majd Cohen lépett ki gyönyörűen Hüffner és Pozsgai között, ám ő sem járt több szerencsével szólóban. Ezzel együtt a DAB dominálta az első perceket, amelyek nem nélkülözték a fizikai kontaktust sem. Ezek egyike után Popovics maradt lent, Hrdel meg is kapta a kétperces büntetését, de kisvártatva Metcalfe is kiült a büntetőpadra, így tartós létszámfölény egyik oldalon sem alakult ki. A hazaiak azonban továbbra is veszélyesebbnek tűntek és a hatodik perc végén Azari a saját harmadából léptette ki Hrdelt, aki Kiss Ákossal 2-1-ben vezethette Bálizs kapujára a korongot, végül a cseh centerre maradt a befejezés, s nem is hibázta el, vezetett a Dab.Docler. Nem sokkal később Galanisz etette meg Sagertöt, aki csak szabálytalanság árán tudta megakadályozni ellenfelét a gólszerzésben. A kiállítás alatt maga Galanisz használt ki egy középtávoli lövési lehetőségét, Bálizs tehetetlen volt, 2-0-ra vezetett a DAB.

Galanisz DABMIS

Fotó: dabdocler.hu

A második játékrész újabb komoly fizikai kontakttal kezdődött, ezúttal Hajós volt a szenvedő fél, Martine ült ki letölteni 2+2 perces büntetését, amiért elkésett az ütközéssel és a botja felszaladt. Az első előnyt rögtön ki is használta a Miskolc, Sagert lőtt távolról nagy gólt. A második két percet fegyelmezett játékkal kivédekezte a hazai csapat, majd Galanisz a 26. percben indult meg Martine passzából szólóban, és amit Cohen, illetve Dansereau kihagyott a túloldalon, azt ő belőtte. Kimondottan élvezetes, nagy iramú játékot láthattak a szurkolók, mindkét csapat nagy kedvvel játszott, és az első negyven perc tükrözte Majoross Gergely előzetes jóslatát, amennyiben a kevesebbet hibázó csapat vezetett.

Az utolsó harmad arról szólt, hogy melyik csapat szerez újabb gólt. Ez a dunaújvárosiaknak sikerült, Becze kiállítását 5 másodpercen belül használta ki Hüffner. A góllal gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés, támadásban maradt a Dab.Docler, míg a vendégeken nem látszott, hogy hatékonyan támadhatnák a kiválóan védő Kalnins kapuját. A meccs vége egyértelmű lett, a DAB az egyik legsimább végjátékú meccsét játszotta a szezonban. Bár meccs közben többször megfordíthatta volna az állást, a végére eszköz nélkül maradt a Miskolc. Ezen az estén kétség sem fért hozzá, melyik csapat szolgált rá jobban a győzelemre.

MacLeannek nem kellett motiválnia

   

Majoross Gergely a nagy neveket bírálta csapatában.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): A nagy mérkőzéseken hozzák ki magukból a legjobbat a játékosaink, ez sokadszorra is bebizonyosodott. Száz százalékot adott mind a huszonkét játékosunk hatvan percen keresztül. Tökéletesen játszottunk strukturálisan, megvolt a kellő akarat, a technikai és taktikai utasításokat betartották a fiúk. Őszintén szólva nem kellett motiválni, ők döntötték el, hogy koncentráltan, maximális fókusz mellett játszanak. Szerettük volna látni, hogyan állunk a legnagyobb riválisok ellen, jól sikerült az erőfelmérő. Felfogható ez a Kontinentális Kupa főpróbájának, de nem szabad ennyire előretekintenünk. Három győzelemért utazunk majd a hétvégén, de hogy sikerül-e megszereznünk, arra a kérdésre csak vasárnap kapjuk meg a választ.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): Nem csapatként játszottunk, hanem egyénenként, sokan a saját játékukat helyezték a csapat elé. Talán azt gondoltuk, hogy a jó rajt azt is jelenti, hogy nem kell ezek után minden mérkőzésen megküzdeni. A nagy neveknek is a munka és a küzdelem oldaláról kéne megközelíteniük a meccseket.

MOL Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 550 néző. Játékvezetők: Kincses, Varjú, Abonyi, Muzsik.
Kalnins: 97,5% (Sevela)
K
Bálizs: 90,5% (Duschek)
Martine, Hüffner, Hrdel, Azari, Kiss Á.
1
Gőz, Sagert, Metcalfe, Nagy K., Becze
Martinka, Pozsgai, Somogyi, Gröschl, Szappanos
2
Boyle, Dósa, Hajós, Popovics, Tóth
Nagy R., Mestyán, Pavuk, Peterdi, Galanisz
3
Láda P., Vojtkó, Cohen, Dansereau, Fliszár
Léránt, Kovács, Papp, Magosi
4
Ritó, Budai, Roczanov, Szilágyi, Miskolczi
Donald MacLean, David Leger
E
Majoross Gergely, Mart Eerme
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:56 DAB Hrdel Kiss Á. Azari
2-0 09:30 DAB PP Galanisz Mestyán Hrdel
2-1 21:37 MIS PP Sagert Gőz Nagy K.
3-1 25:47 DAB Galanisz Martine Martinka
4-1 46:45 DAB PP Hüffner Gröschl Szappanos
42 Kapura lövések száma 40
12 Kiállításpercek 26

A DAB–Miskolc képei

 

Videó-összefoglaló

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 22., vasárnap
EBYSL 12:00 RBSMAC 5-0VÉGE
MOL 12:30 FTCBRA 6-2VÉGE
EBJL 15:30 RBSETO 5-1VÉGE
EBYSL 15:40 VASTRK 0-1VÉGE
EBYSL 15:40 ZNOHKB 8-4VÉGE
EBYSL 17:30 SLLAVS 2-0VÉGE
MOL 18:00 BEOTIT 2-0VÉGE
MOL 18:00 MACUTE 4-0VÉGE
EBEL 18:15 AVSVSV 6-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., hétfő
ECHC 17:00 ZLNMAC 3-7VÉGE
MOL 18:00 BEODAB 1-4VÉGE
MOL 18:00 DHKSCC 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 12-1VÉGE
január 24., kedd
ROM 17:30 BRASTE 13-3VÉGE
U20 18:40 AVSKMH 11-4VÉGE
január 25., szerda
NHL 01:05 PITSTL 
    • SPÍLER TV
MK 18:30 MISDAB 
U20 18:40 KMHVAS 
MK 19:00 MACDHK 
U20 19:15 DHKMAC 
január 26., csütörtök
U18   KMHMIS 
NHL 02:00 NYRPHI 
    • SPÍLER TV
U18 14:30 PEFAVS 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
U18 17:40 VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
EBJL 18:40 UTEMAC 
U18 19:30 DHKTVS 
január 27., péntek
NHL 01:00 NJDWSH 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 SJSEDM 
    • SPÍLER TV
U20 15:00 MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 13:50 TVSMIS 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
    • M4 SPORT
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
január 29., vasárnap
EBYSL   HCIHKB 
NHL 01:00 AllStar
    • SPÍLER TV
EBJL 13:10 AVSZAS 
EBYSL 13:10 DMJOHC 
EBYSL 13:40 MACZNO 
EBEL 17:30 DECAVS 
EBYSL 17:30 MZAVAS 
EBJL 18:00 UTEDMJ 
NHL 22:00 AllStar
    • SPÍLER TV
január 30., hétfő
EBJL 16:40 VASETO 
MOL 17:30 BRABEO 
MOL 18:00 DABFTC 
    • M4 SPORT
MOL 18:00 DHKUTE 
MOL 18:30 TITBRA 
január 31., kedd
U18 18:30 DHKMIS 
KHL 19:30 SBALOK 
    • SPORT 2
február 1., szerda
U20   3.6. 
U20   4.5. 
KHL 15:00 SZJSZK 
    • SPORT 2
MOL 18:00 DABMIS 
EBJL 18:40 AVSVAS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk