Sofron és Vas Márton is asszisztos

 

A Krefeld rendes játékidőben, a Löwen Frankfurt hosszabbításban nyert. Vas Jánosék kikaptak az éllovastól.

Hatodik győzelmét aratta a Krefeld a DEL 10. fordulójában, így 16 ponttal feljött a hetedik helyre. A gólgyártást Sofron Istvánék kezdték, Supis éppen 11 perc elteltével talált a Thomas Sabo Ice Tigers hálójába, a gólnál a magyar csatár adta az egyik asszisztot. Ez megadta az alaphangot a meccshez, a csapattársak újabb két gólt szereztek, így 3-0-val kezdődött a harmadik játékrész. Amelyben sokáig nem történt semmi érdemleges, ám az 54. és az 56. perc között három gólt lőtt az Ice Tigers és kiegyenlítette az állást. A Krefeld azonban meg tudott újulni, az 59. percben visszavette a vezetést, majd 10 másodperccel a rendes játékidő letelte előtt emberhátrányból növelték kettőre az előnyt, beállítva az 5-3-as végeredményt. Sofron +1-gyel zárta a találkozót. A gólösszefoglalót itt tekinthetik meg.

Vas Jánosék négygólos vereséget szenvedtek az Extraligát vezető Trinec otthonában. Az első harmadban nem esett gól, a másodikban érkezett Daniel Rákos, aki két gólt ütve megnyugtató előnyhöz juttatta a hazaiakat. A harmadik húsz perc is az ő asszisztjával indult, a 4-0-s végeredmény az 53. percben alakult ki. Vas Kimondottan sokat játszott, hiszen 23 perc jégidőt kapott, pontot azonban nem szerzett, mínusz eggyel zárt. A Slavia 10 meccs után a 8. helyen áll.

Az emberelőnyös játék, illetve a fegyelmezettség döntött a Löwen Frankfurt kasseli vendégjátékán a DEL2-ben. A kilátogató ötezer nézőnek 47 percet kellett várnia az első gólig, melyet a hazaiak szereztek emberelőnyből. Vas Mártonék 97 másodperccel a rendes játékidő letelte előtt egyenlítettek, szintén emberelőnyből, Vas a gólnál asszisztos volt. A Kassel emberhátrányban kezdte a hosszabbítást, a Löwen pedig élt a lehetőséggel és annak letelte előtt eldöntötte a meccset, 2-1-re nyert. Tíz forduló után a Frankfurt a 13. a tabellán, de nagyon szoros az állás, a harmadik Ravensburgtól mindössze hat pontja választja el Tim Kehler fiait.

Nagy Gergőt az első két meccsen nem nevezte edzője. Az AHL-szezont jól kezdte a Chicago Wolves, de a második mérkőzést hosszabbításban elvesztette 2-1-re.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 2. 4 2 3 5
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 10. 10 2 4 6
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 8. 6 0 0 0
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL - - - - -
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 8. 3 1 1 2
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 7. 10 3 2 5
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 10. 5 0 0 0
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) 4. 5 0 1 1
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 8. 10 1 2 3
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 13. 10 0 7 7

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk