Nagy Gergő harmadik meccsén is asszisztos

 

Elképesztő formában játszik a magyar csatár az AHL előszezonjában, ahol három mérkőzés után három pont szerepel a neve mellett. Fekete két gólt lőtt, Vas Márton három asszisztot adott.

Az ellenfél ezúttal a Milwaukee Admirals volt, amely ellen a Chicago kétgólos vezetésre tett szert, Nagy Gergő az elsőnél adott óriási passzt John McCarthynak, aki öt éve játszik rendszeresen az NHL-ben, tavaly például 36 meccse volt, összesen 87-nél tart. A vendégek két emberelőnyös találattal egyenlítettek a második és harmadik harmadban, de a hosszabbítás a Wolvesnak sikerült jobban, amely így 3-2-re megnyerte a mérkőzést. Ez volt az utolsó felkészülési mérkőzése a Chicagónak az október 11-i bajnoki rajt előtt.

Nem sikerült ilyen jól Láday visszatérése egymeccses eltiltását követően, ugyanis a Spokane Chiefs hazai pályán szenvedett 6-2-es vereséget a Prince George Cougarstól. A vendégek a harmadik harmad elején már 4-0-ra vezettek, még emberhátrányból is betaláltak, ráadásul az utolsó játékrészben a szépítés sem sikerült, hiszen két hazai találatra a vendégek kettővel válaszoltak. Jelenleg a Spokane hetedik Nyugaton, de mindenki másnál kevesebb meccset játszott.

Súlyos vereséget szenvedett Hári János csapata, a Modo a svéd elitligában. Góltalan első húsz perc után a vendégek háromszor köszöntek be Ullmark kapusnak, majd a harmadik játékrészben még kétszer, így az ötezer néző 5-0-s bukást láthatott. Hári a harmadik sor centereként kezdett, egyetlen gólnál sem volt jégen, nyolc forduló után a Modo már csak 9.

Fekete Dániel viszont jó napot fogott ki az INL-ben, ahol a Feldkirch a HK Triglav Kranj otthonába látogatott. Az ötvenedik percig kétszer szereztek vezetést a vendégek, kétszer egyenlített a Kranj, az utolsó tíz percre azonban csak egy csapat maradt a pályán. Fekete az 51. percben győztes találatot szerzett, majd az 54. percben az ő góljával állította be csapata a 2-5-ös végeredményt. Három forduló után a Feldkirch öt ponttal a negyedik, Feketének két gólja és egy asszisztja van.

Vas Mártonék gólgazdag mérkőzésen kaptak a Dresdner Eislöwen ellen. Pedig minden nagyon jól indult, a negyedik percben már 2-0-ra vezetett a Frankfurt, Vas Márton mindkétszer gólpasszt adott. A mérkőzés felére azonban egyenlítettek a drezdaiak, de jött egy hazai kettős előny, egy újabb Vas-passz és ismét Tim Kehler csapatánál volt az előny. A játékrész végét azonban nagyon elrontották, az utolsó két percben két gólt is kaptak, ráadásul a harmadik periódus közepe felé jött a vendégek előnyös találata, amivel a meccs is elúszott, a vége 6-4 lett a vendégnek. A Löwen nyolc forduló alatt szerzett ugyanennyi pontjával egyelőre a 11. helyen áll, Vas Mártonnak ez volt a hatodik asszisztja.

Szélig Viktorék kikaptak Gőz Balázs korábbi csapatától, a HCMAG-tól a francia bajnokságban. Mindkét csapat lőtt gólt kettős előnyben, de a hazaiak a meccs elején egyenlő létszám mellett is betaláltak, és végül 2-1-re nyertek. A Briancon négy forduló után jelenleg a 13. helyen áll.

dfgdf

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 3 2 1 3
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 9. 8 2 4 6
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 7. 3 0 0 0
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL - - - - -
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. - - - -
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 9. 7 2 1 3
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 13. 4 0 0 0
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) 4. 5 0 1 1
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 8. 7 0 2 2
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 11. 8 0 6 6

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 18., szerda
MK 16:00 KMHFTC 1-6VÉGE
U18 17:35 GEPSCC 1-40VÉGE
MK 18:00 DABUTE 3-5VÉGE
MK 19:30 MACTIT 3-0VÉGE
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 2-3 BVÉGE
U18 16:00 PEFMIS 4-2VÉGE
U18 17:05 GEPVAS 0-15VÉGE
U20 17:20 ETOAVS 5-7VÉGE
U18 17:40 AVSSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGUTE 1-5VÉGE
U18 19:00 SZDETO 0-12VÉGE
U20 19:00 UTEVAS 1-2VÉGE
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH ÉLŐ
KK 17:30 BRACZB ÉLŐ
EL 18:00 DABMAC 0-1ÉLŐ
EL 18:00 UTEVC2 0-0ÉLŐ
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC INFO
U20 20:00 HDJMAC 
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 
U20 12:40 VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
U20 14:45 G99DHK 
U20 15:50 SLLMAC 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 
U18 12:45 VSVKMH 
U20 12:50 HDJKMH 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
U20 18:00 VICVAS 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U18   SZDGEP 
U20   UTEAVS 
U20   ZNOMAC 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk