Vas Jánosék újabb győzelmet arattak

   

A cseh Extraligában vitézkedő Slavia hazai pályán verte a Bajnokok Ligájában is érdekelt Vítkovicét. Széligék viszont kikaptak a francia ligakupa halálcsoportjában.

Vas Jánosék fontos győzelmet hoztak össze az utolsó percben a cseh extraligában, hazai pályán verték nem mindennapi körülmények között az ötödik helyen álló Vítkovice Steelt. Pedig a vendégek szereztek vezetést a második harmad első percében, amit a meccs felénél egalizált a Slavia, majd két perc múlva a vezetést is átvette. A harmadik játékrész ismét a Vítkovicének sikerült jobban, a 44. percben kihasználtak egy emberelőnyt, amivel 2-2-re módosították az állást. Sokáig úgy tűnt, hogy pontosztozkodás lesz, azonban 46 másodperccel a vége előtt harmadik gólját is megszerezte a Slavia. A meccsnek még korántsem volt vége, hiszen az utolsó 20 másodpercre Vas János kiállítása miatt négy emberrel védekeztek a hazaiak. Végül két másodperccel a játék vége előtt hátrányból is gólt ütöttek, így alakult ki a 4-2-es végeredmény. Győzelmével a Slavia két helyet előrelépve már 8. a tabellán. A magyar center a klub második legtöbbet foglalkoztatott csatára, átlagban 16 perc 20 másodperc jégidőt kap meccsenként.

Vas Slavia

Nem várt egyszerű feladat Szélig Viktorékra sem a francia ligakupa selejtezőiben. A mezőnyt négy négycsapatos csoportra osztották, itt rendeznek egy teljes oda-vissza kört, amelyből az első két helyezett jut tovább a negyeddöntőbe. A Briancon címvédőként a halálcsoportnak is nevezett D jelű kvartettbe került a 2009 után újabb bajnoki címre aspiráló Grenoble-lal, a ligába frissen feljutott, ám legnagyobb francia jégkorongos városként a többiekével potenciálisan összehasonlíthatatlanul jobb anyagi helyzetben lévő Lyonnal, és a Basilével, valamint a bajnokságot nyert Briancon keretének felével megerősített Gappal. Keddig három fordulón voltak túl a csapatok, Széligék egy győzelemmel a csoport utolsó helyéről várták a Gap elleni idegenbeli összecsapást.

A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően nagyon szorosan alakult, az első két harmadban 1-1-re végeztek a felek. Érezhető volt, hogy aki a harmadik harmadban az első gólt lövi, nagy lélektani előnyre tesz szert. Ez pedig a Gap volt, mely már 28 másodperc elteltével betalált. Maradt még idő bőven az egyenlítésre, de a lőlap tanulsága szerint Basile csapata nem engedte, hogy a Briancon átvegye az irányítást, 14-7-re nyerték a kapura lövéseket a hazaiak ebben a harmadban, a meccset pedig 3-2-re.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 8. 2 0 1 1
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 5. 6 2 4 6
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 4. 2 0 0 0
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL - - - - -
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. - - - -
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 10. 6 2 1 3
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 12. 3 0 0 0
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) 4. 4 0 0 0
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 8. 7 0 2 2
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 11. 6 0 2 2

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 6-4VÉGE
U18 17:20 ETOUTE 6-3VÉGE
ROM 17:30 STESCC 1-8VÉGE
EL 18:30 MISMAC 2-0VÉGE
U18 18:40 VASMIS 3-2VÉGE
EBEL 19:15 MZAAVS 2-3 HVÉGE
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 3-5VÉGE
EL 17:50 VC2MAC 1-5VÉGE
MK 18:00 DABVAS 9-3VÉGE
U18 18:00 SZDDHK 0-13VÉGE
U18 19:00 ZNOUTE 6-2VÉGE
december 14., csütörtök
U18 16:00 PEFZEG 4-1VÉGE
U18 17:40 AVSKMH 11-1VÉGE
MK 18:00 UTEMIS 2-5VÉGE
U18 18:00 MISMAC 2-3VÉGE
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 7-2VÉGE
NU18 16:00 HUNSVK 1-2VÉGE
EL 18:00 FTCSCC 3-4 HVÉGE
EL 18:30 TITBRA 3-4VÉGE
december 16., szombat
U18 13:40 AVSMIS 8-0VÉGE
NU18 16:00 HUNCZE 0-4VÉGE
VB20 16:00 AUTHUN 5-2VÉGE
U18 16:30 DHKGEP 24-1VÉGE
EBEL 17:45 AVSHCB 4-5VÉGE
EL 18:00 DABSCC 3-1VÉGE
EL 18:30 UTEBRA 4-1VÉGE
U18 18:30 MACETO 10-2VÉGE
december 17., vasárnap
NU18 16:00 HUNPOL 
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EBEL 19:15 HCIAVS 
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
december 19., kedd
DEBL 19:15 GEPMAC 
EBEL 19:45 HCBAVS 
december 20., szerda
U18   MISKMH 
U20   PEFMIS 
EL 18:30 MISDAB 
MK 18:30 TITKMH 
MK 19:00 MACFTC 
december 21., csütörtök
U20   ZNOETO 
U20 15:40 AVSDHK 
KHL 17:30 CSZMMG 
    • SPORT 2
EBEL 18:45 AVSHCI 
EL 20:00 MACUTE 
    • M4 SPORT
december 22., péntek
U18 17:40 VASKMH 
EL 18:00 DABTIT 
EL 18:00 FTCMIS 
december 23., szombat
U20 12:10 VASMAC 
Partnerünk