Debrecenben javíthat a Brassó

   

Két mérkőzés után 50%-os teljesítménnyel, pozitív gólkülönbséggel áll az újonc a MOL Ligában. Hétfő este újabb komoly feladat vár Ladányiékra, az ezüstérmes és a szezont két túlórás vereséggel kezdő Brassót fogadják.

Álomrajtot vett a Debrecen péntek este a MOL Ligában, négygólos győzelmet aratott az Újpest ellen. Vasárnap Dunaújvárosban aztán a Dab.Docler sima győzelmet aratott ellene, de mint mindent, ezt a ritmust is szoknia kell a csapat jó részének. A DHK rosszul állt az újvárosi meccsbe, a buszban maradt, mi sem jellemzi jobban az első perceket, hogy az Újpest ellen és a felkészülési meccseken remeklő Gyatlovot néhány perc után le kellett cserélni. A nagyon elrontott első harmadot követően Muhin edző ráncba szedte csapatát, de ez csak tisztes vereségre volt elegendő. Debrecenben Vaszjunyin Artyom kezének állapota adhat okot aggodalomra, a volt válogatott csatár ártatlan helyzetben sérült meg Dunaújvárosban, este derül ki, vállalja-e a játékot. A hazaiak mellett van a sokat emlegetett kis pálya, amely a szabványos keretek között a lehető legkisebb méretű, 56×26 méteres.

DHKUTE

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A Brassó minden bizonnyal nem ilyen kezdésre számított. Két mérkőzést követően két túlórában elszenvedett vereség áll a csapat neve mellett. A nyáron kiválóan igazoló csapat előbb Kontinentális Kupa-ellenfelétől kapott ki Dunaújvárosban, majd a Ferencváros győzte le büntetőkkel. Ráadásul a zöld-fehérek a rendes játékidőben is sokkal többet tettek a győzelemért, a Brassó Polc kapusnak köszönhette a pontszerzést. Mindezek mellett a tavalyi menetelésben kulcsszereplő Zsók Levente elvesztése is aggaszthatja Ihnacak edzőt. A kiváló csatár súlyos lábsérülést szenvedett a Ferencváros ellen, és biztos, hogy Debrecenben nem léphet jégre. A kihagyás mértéke esetében a részletes orvosi vizsgálat után derül ki. A Brassó dolgát nehezíti, hogy egyfolytában úton van, miközben négy nap alatt a harmadik meccsét játssza, igaz, ez utóbbi a Debrecennél sincs másként.

Debrecen–Brassó 4-5

   

Alaposan megszenvedett a ligaújonc otthonában az ezüstérmes, de végül nagy izgalmak közepette megszerezte idei első győzelmét. Ladányi és Saluga két gólt lőtt, Artur Kuriljuk, a hazaiak hetedik orosz légiósa első MOL ligás mérkőzésén betalált.

Az első harmadot enyhe brassói nyomás jellemezte. A vendégek igyekeztek minél nagyobb forgalmat teremteni a hazaiak kapuja előtt, miközben sokat lőttek kapura. A debreceniek ezzel szemben főként megugrásokkal okoztak zavart a brassói védelemben. Itt is, ott is kialakultak veszélyes helyzetek, de az eredmény ekkor még nem változott. A második harmadra azonban jobban jött ki az öltözőből a DHK, Ladányi korán a gólvonal mögé juttatta a korongot, ám ezt a találatot a játékvezetők nem adták meg rúgó mozdulat miatt. A 27. percben azután sikerült szabályos körülmények között is gólt szerezniük a hazaiaknak, Ladányi volt eredményes. Nem tartott sokáig a debreceni előny, Kuriljuk ült ki a büntetőpadra a 28. percben, amiből a 29-ben Saluga egyenlített.

A 31. percben nehéz helyzetbe került a Brassó, előbb Molnár Zsolt szabálytalankodott, majd hátrányban Mihály lökte palánkra Bertát, aki kisebb ápolás után folytatni tudta a játékot, következett 1:40 kettős előny. Nem is játszották rosszul az előnyt Ladányiék, azonban gólt nem sikerült szerezni, majd feltehetően a rutintalanságból is adódóan 5-3 ellen ütöttek egy tilost. Ez kicsit megzavarta a hazaiakat, amit a büntetőpadról visszatérő Molnár használt ki, szimpla hátrányból szerezve meg a vezetést csapatának. A hajdúságiak gondjait tetézte, hogy a 35. percben Obsut góljával már 3-1-re vezetett a Brassó.

A harmadik játékrészt ismét a Debrecen kezdte jobban, amely másfél percig ismét kettős előnyben támadhatott. Sikerült is nyomás alá helyezni a vendégek kapuját, Polc elképesztő bravúrokkal őrizte kapuját a góltól. Ameddig őrizhette, a 43. percben ugyanis az első MOL ligás meccsén pályára lépő Kuriljuk lövésénél ő is tehetetlen volt, egyenlő létszám mellett zárkózott egy gólra a Debrecen. Amely továbbra is nyomás alatt tartotta ellenfelét, amelynek újabb előnyöket hoztak a konyhára, érett az újabb gól, amelyet ezúttal is a csapatkapitány, Ladányi Balázs szerzett, közel a “Godó-szöghöz”, emberelőnyből. Nem egészen hat perc alatt tehát kiegyenlített a Debrecen, amely azonban hamar emberhátrányba került egy rossz cserét követően. Most a Brassón volt a sor, hogy nyomás alá helyezze ellenfelét, de jól védekeztek a hazaiak. A nyomás az előny letelte után is megmaradt, ekkor volt talán a legnagyobb a különbség a két csapat között, de Gyatlov is szenzációs napot fogott ki a kapuban, így az eredmény nem változott. Egészen az 54. percig, amikor Saluga is megszerezte önmaga második, csapata negyedik gólját.

A vezetés után a vendégek kontroll alatt tartották a meccset, csak Gyatlovon múlt, hogy nem lett nagyobb a különbség. Egészen az 58. percig, amikor egy kontratámadás után Filipet állították ki a játékvezetők. A Debrecen hat mezőnyjátékossal állt fel a bulihoz, vagyis Gyatlov ekkor már a kispadon volt, a húzás azonban nem jött be, a palánk mellett korongot szerzett Mihály, aki távolról is magabiztosan emelte az üres kapuba a korongot. A hazaiak azonban nem adták fel, tovább rohamoztak, aminek újabb kiállítás lett az eredménye, Antal Zsombor ülhetett ki a büntetőpadra 25 másodperccel a rendes játékidő letelte előtt. Hogy a vége szoros legyen, arról Berta Ákos gondoskodott, aki három másodperc alatt vágta be a kettős előnyt, egy gólra felhozva csapatát. Az utolsó 22 másodpercre újra lehozta kapusát a Debrecen, de az egyenlítés már nem sikerült, 5-4-re nyert a Brassó, amely ezzel megszerezte idei első győzelmét.

Jevgenyij Muhin (Debrecen, vezetőedző): Úgy érzem, két hasonló tudású csapat mérkőzött ma, de az ellenfél jött ki jobban a párharcból. Viszont igazán meg vagyok elégedve a csapatommal. Ma 120%-ot hoztak ki magukból. Valójában ezúttal is az általunk elkövetett hibákat büntette az ellenfél. Ezeknek a hibáknak a kijavításán fogunk dolgozni. De a játékosok hozzáállásával teljesen elégedett vagyok. A mérkőzés végén feszült volt a játék. 3-4-es állásnál, amikor emberelőnyben gólt kaptunk, ott engedtük el a meccset. Nagyon szerettünk volna nyerni.

Miroslav Ihnacak (Brassó, vezetőedző): Jó tempójú mérkőzés volt.  Számunkra az volt a legfontosabb, hogy értékesíteni tudjuk a helyzeteinket. Két idegenbeli vereség után léptünk pályára, csapatom lelki egyensúlyának helyreállításhoz feltétlen győzelemre volt szükség, ami nagy küzdelem után hálistennek sikerült. Kemény csapatot győztünk le, a debreceniek jól korcsolyáznak, nehéz ellenfelei lesznek a többieknek is.

MOL Liga, Debreceni Jégcsarnok, 210 néző. Játékvezetők: Haszonits, Németh, Soós, Sipos.
Gyatlov: 88,6% (Tőke)
K
Polc: 87,5% (Béres)
Jemeljanov, Csíki, Ladányi, Könczei, Berta
1
Filip, Hietamaki, Saluga, Mihály, Klouda
Voronov, Orosz, Kaszkov, Szicsov, Kuriljuk
2
Obsut, Nagy, Molnár, Antal, Virág
Wéber, Tőkési, Dancsfalvi, Okos, Barabás
3
Piszarenko, János, Fodor, Péter R., Imecs
Odnoga
4
Dumitru, Péter Zs., Bálint, Petres
Jevgenyij Muhin, Igor Razov
E
Miroslav Ihnacak, Kovács László
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 26:20 DHK Ladányi Berta
1-1 28:53 BRA PP Saluga Klouda Mihály
1-2 32:38 BRA SH Molnár Saluga Nagy
1-3 34:27 BRA PP Obsut Saluga Klouda
2-3 42:20 DHK Kuriljuk Szicsov
3-3 45:41 DHK PP Ladányi Berta Könczei
3-4 53:37 BRA Saluga Klouda Filip
3-5 57:49 BRA EN Mihály Nagy
4-5 59:38 DHK PP2 Berta Könczei
32 Kapura lövések száma 36
12 Kiállításpercek 42

A Debrecen–Brassó képei

   

Videó-összefoglaló

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
EBJL 12:40 HKBVIC 3-4VÉGE
EBYSL 14:30 RBSHKB 6-2VÉGE
EBJL 15:00 UTEEHL 4-1VÉGE
SVK3 15:30 HKBTRB 4-5 HVÉGE
EBJL 16:10 MACOHC 5-1VÉGE
EBYSL 17:00 DMJOLL 10-7VÉGE
EBYSL 17:10 VASMZA 7-2VÉGE
EBYSL 18:00 EHLMAC 2-4VÉGE
EBJL 18:30 MRBDMJ 0-4VÉGE
EBJL 18:55 VSVAVS 3-4 HVÉGE
MOL 19:00 MACGAL 15-2VÉGE
MOL 19:00 MISSCC 7-2VÉGE
január 22., vasárnap
EBYSL 12:00 RBSMAC 5-0VÉGE
MOL 12:30 FTCBRA 6-2VÉGE
EBJL 15:30 RBSETO 5-1VÉGE
EBYSL 15:40 VASTRK 0-1VÉGE
EBYSL 15:40 ZNOHKB 8-4VÉGE
EBYSL 17:30 SLLAVS 2-0VÉGE
MOL 18:00 BEOTIT 2-0VÉGE
MOL 18:00 MACUTE 4-0VÉGE
EBEL 18:15 AVSVSV 6-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB INFO
MOL 18:00 DHKSCC INFO
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL INFO
január 24., kedd
KHL 14:00 AllStar
    • SPORT 1 (felv.)
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK 18:30 MISDAB 
U20 18:40 KMHVAS 
MK 19:00 MACDHK 
U20 19:15 DHKMAC 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   KMHMIS 
U18 14:30 PEFAVS 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
U18 17:40 VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
U18 19:30 DHKTVS 
január 27., péntek
U20 15:00 MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 13:50 TVSMIS 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
január 29., vasárnap
EBYSL   DMJOHC 
EBYSL   HCIHKB 
EBYSL   MACZNO 
EBYSL   MZAVAS 
EBJL 13:10 AVSZAS 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 30., hétfő
MOL 17:30 BRABEO 
MOL 18:00 DABFTC 
    • M4 SPORT
MOL 18:00 DHKUTE 
MOL 18:30 TITBRA 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk