Selanne mindennek elmondta Boudreau-t

Finnországban frissen megjelent könyvében nem bánik kesztyűs kézzel utolsó NHL-es edzőjével, őszinteségével gyakorlatilag megalázza a szakembert.

A 320 oldalas könyv, mely a fantáziadús Teemu címet viseli, a napokban jelent meg a könyvesboltok polcain. Az önéletrajz tulajdonképpen remekül visszaadja Selanne karakterét: egy többnyire joviális és elbűvölő személyiségét, akiből azonban időnként hihetetlen intenzitással tör elő a szakmai büszkeség. Az egyetlen probléma, hogy ennek a hevületnek többnyire egyetlen célpontja van, Selanne utolsó edzője, az Anaheim szakmai irányítója, Bruce Boudreau. A játékos nem kíméli egykori főnökét, lényegében egy felkészületlen mamlasz képét festi elénk, aki egy személyben okolható azért, hogy a finn legenda úgy döntött, befejezi pályafutását.

Íme néhány részlet a könyv Boudreau-ról szóló részeiből:
“Igazságtalan lett volna, ha egy olyan edzővel Stanley Kupát tudunk nyerni, mint ő.”
“Egy játékos annyira tud jó lenni, amennyire az edzője akarja, hogy jó legyen. Ha bárki más lett volna az edzőnk, még mindig játszanék.”

Boudreau-val annyira megromlott a viszonya, hogy már 2013-ban komolyan fontolóra vette annak lehetőségét, hogy eligazol a Los Angeles Kingshez, vagy visszamegy oda, ahol NHL-es karrierjét kezdte, a Winnipeg Jetshez. De végül Boudreau 15 perc átlagos jégidőt és emberelőnyös lehetőséget is ígért neki, valamint azt mondta, szeretné, ha átlépné a 700 gólos határt. A szezon elején így is volt, azonban a jégidő is hamar elkezdett csökkenni és előnyben sem volt sokat fent, úgyhogy minden visszaállt az egy évvel korábbi kerékvágásba.

Selannének saját bevallása szerint annyira elege lett, hogy a Kings elleni konferencia-elődöntő szünetében a következő sms-t küldte a családjának: “Egy kibaszott vicc, amit játszunk”. Egész évben ment a vita a két ember között, ígéretekről és jégidőről. Voltak jobb periódusok is, például amikor Selanne visszatért Szocsiból, a következő négy meccsre felkerült Getzlaf mellé, ez alatt lőtt két gólt, adott két asszisztot, de ez sem volt elég, négy meccsnél nem kapott többet.

Selanne többször ordibált Boudreau-val, hogy miért nem kap elég esélyt, mire állítólag egyszer a szakember azzal védekezett, hogy a sorok összerakása kollektív döntés. Selanne ordítva válaszolt: “Wow, micsoda nagy edző vagy, ha még a sorokat sem te rakod össze. Ha valamit is akarsz nyerni a rájátszásban, rám van szükséged, mert senki nem akarja úgy a győzelmet, mint én.”

Soha nem tudjuk meg, hogy ez Selanne exhibicionista énje volt-e, vagy tényleg igaza volt. A 2011/12-es szezonban ő lett a csapat pontkirálya a rájátszásban 28 ponttal. Ennek ellenére a következő szezonban meccsenkénti átlagos jégideje több mint két perccel volt kevesebb, mint addig, emberelőnyben pedig 40%-kal kevesebbet volt a jégen. A másik oldalról is érthető a reakció, Selanne az utolsó évében tényleg úgy nézett ki, mint egy igazi, 42 éves játékos. Feltehetően egymást kölcsönösen gerjesztő folyamatok indultak be, és a finn akkor tette volna a legjobban, ha 2013-ban eligazol.

Bár ki tudja, akkor biztosan nem robbant ekkorát az olimpián. Az aggasztóbb kérdés megválaszolása az anaheimi menedzsmentre vár: vajon ez csak egy kivételes legenda túlnőtt egója volt edzőjével szemben, aki félt neki megmondani, hogy már nem tartja olyan jó játékosnak, vagy a tisztelet totális hiánya, amelyről ezek a sztorik árulkodnak, az egész csapatra jellemzőek edzőjükkel szemben.