Vas Márton góllal búcsúzott a felkészüléstől

 

Már nemcsak a Löwen Frankfurt egyik meghatározó védője, de támadójátékban is a húzóembere. Nem véletlenül kapott A betűt a mezére.

Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését Vas Márton csapata, az első DEL2-ess szezonjára készülő Löwen Frankfurt. Az ellenfél a szintén DEL2-es EC Bad Nauheim volt. A paprikás hangulatú találkozó bunyóval kezdődött és végződött, viszont közben játszottak is a fiúk. Elsőként éppen Vas Márton villant, akinek életerős kapáslövése már a 10. percben vezetéshez juttatta a hazaiakat.

A Löwen végig jobb csapat benyomását keltette, ami az első harmad végén és a harmadik elején újabb gólokban nyilvánult meg. Az 53. percben szépítettek a vendégek, akik a végén még a kapust is lehozták, de ebből is a frankfurtiak értek el találatot, kialakítva a 4-1-es végeredményt.

A bajnoki küzdelmek pénteken kezdődnek, amikor Vasék hazai pályán játszanak a tavaly rájátszásba jutó SC Riessersee ellen.

Magyar játékosok külföldön 2014/15:

Fekete Dániel (VEU Feldkirch, AUT-2.)
augusztus 24. VEU Feldkirch–Bad Nauheim (DEL2) 5-4 büntetőkkel
augusztus 29. VEU Feldkirch–Uhr EHC Seewen (SUI-3.) 5-2
augusztus 31. VEU Feldkirch–ERC Sonthofen (GER-3.) 3-1
szeptember 5.: VEU Feldkirch–Uhr HC Neumarkt (ITA-1.) (Lustenau-torna) 3-2
szeptember 6.: VEU Feldkirch–Chur (SUI3) (Lustenau-torna) 4-3
szeptember 12. VEU Feldkirch–ESV Buchloe Pirates (GER-4.)

Hári János (Modo Örnsköldsvik, SWE)
augusztus 14.: Modo–Skelleftea 3-1
augusztus 21.: Leksands IF–Modo 3-1
augusztus 22.: Timra IK–Modo 3-2 büntetőkkel
augusztus 26.: Timra IK–Modo 2-4
augusztus 28.: Sundsvall–Modo 2-2
szeptember 1.: Skelleftea–Modo 4-2
szeptember 5.: Brynas IF–Modo 4-2
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 11.

Láday Tamás (Spokane Chiefs, WHL)
augusztus 29.:  Portland–Spokane 7-5
augusztus 30.: Everett–Spokane 1-2
augusztus 31.: Seattle–Spokane 0-1 (nem játszott)
szeptember 4.: Spokane–Seattle 2-3 hosszabbításban (nem játszott)
szeptember 6.: Tri-City–Spokane 5-1
szeptember 11.: Spokane–Tri-City
szeptember 13.: Tri-City–Spokane
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 20.

Nagy Gergő (St. Louis Blues, NHL/Chicago Wolves, AHL)
első felkészülési mérkőzés: 2014. szeptember 21. (NHL), október 1. (AHL)
szeptember 21.: Columbus–St. Louis
szeptember 22.: Dallas–St. Louis
szeptember 25.: St. Louis–Columbus
szeptember 27.: St. Louis–Dallas
szeptember 30.: St. Louis–Carolina
október 2.: St. Louis–Minnesota
október 4.: Minnesota–St. Louis
első ligamérkőzés: 2014. október 9. (NHL), ? (AHL)

Sebők Balázs (Hokki Kajaani, FIN-2.)
augusztus 8.: Hokki–JYP-Akatemia 1-3
augusztus 13.: RoKi–Hokki 1-6
augusztus 15.: Hokki–RoKi 6-1
augusztus 22.: SaPKo–Hokki 2-1 (nem játszott)
augusztus 29.: Asplöven HC–Hokki 4-0 (nem játszott)
szeptember 5.: Hokki–Asplöven HC 5-4 hosszabbításban (nem játszott)
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 10.

Sofron István (Krefeld Pinguine, GER)
augusztus 15.: Krefeld–Duisburg 2-1
augusztus 17.: Wolfsburg–Krefeld 1-3
augusztus 29.: Duisburg–Krefeld 1-3
augusztus 31.: Krefeld–Wolfsburg 2-3
Bajnokok Ligája 1. mérkőzés: 2014. augusztus 21.
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 12.

Szélig Viktor (Briancon, FRA)
augusztus 16.: Briancon–Lions de Lyon 5-3
augusztus 26.: Angers–Briancon (Szuperkupa) 4-1
augusztus 29.: Briancon–Mulhouse 4-2
augusztus 30.: Briancon–Chamonix 7-2
augusztus 31.: Briancon–Nice 4-2
Bajnokok Ligája 1. mérkőzés: 2014. augusztus 21.
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 13.

Vas János (Slavia Praha, CZE)
augusztus 4.: Slavia Praha–Skoda Plzen 4-1
augusztus 5.: Slavia Praha–Bílí Tygri Liberec 1-0 (nem játszott)
augusztus 8.: Slavia Praha–Medvescak Zagreb 5-0
augusztus 12.: Slavia Praha–Admiral Vlagyivosztok 4-2 (nem játszott)
augusztus 14.: Genéve-Servette–Slavia Praha 0-3
augusztus 15.: Fribourg-Gottéron–Slavia Praha 2-4
augusztus 16.: Lada Togliatti–Slavia Praha 2-3 h.u.
augusztus 24.: Slavia Praha–Klagenfurt 3-1 (nem játszott)
augusztus 26.: Skoda Plzen–Slavia Praha 1-0
augusztus 28.: Bílí Tygri Liberec–Slavia Praha 6-3
szeptember 4.: Energie Karlovy Vary–Slavia Praha 0-1
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 12.

Vas Márton (Löwen Frankfurt, GER-2.)
augusztus 15.: Heilbronner Falken–Löwen Frankfurt 4-3
augusztus 17.: Bietigheim Steelers–Löwen Frankfurt 6-5 bü.
augusztus 22.: Kassel Huskies–Löwen Frankfurt 3-6
augusztus 24.: Iserlohn Roosters–Löwen Frankfurt 5-1
augusztus 29.: EC Bad Nauheim–Löwen Frankfurt 4-3
augusztus 30.: Adler Mannheim–Löwen Frankfurt 5-3
szeptember 5.: Löwen Frankfurt–Bietigheim Steelers 4-3
szeptember 7.: Löwen Frankfurt–EC Bad Nauheim 4-1
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 12.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 4-3VÉGE
U18 12:40 ZASETO 0-10VÉGE
EWHL 15:00 KMHHVI 8-0VÉGE
U18 16:00 EHLAVS 4-9VÉGE
U18 16:00 KACVAS 7-0VÉGE
U18 16:00 RBSMIS 13-1VÉGE
U18 18:00 VICUTE 6-0VÉGE
U18 18:55 OHWKMH 4-2VÉGE
EBEL 19:15 HCIAVS 4-2VÉGE
szeptember 24., vasárnap
U18 09:15 VSVAVS 8-2VÉGE
U18 09:15 ZASMIS 0-3VÉGE
EWHL 09:50 HVIKMH 1-5VÉGE
U20 12:10 KMHVAS 1-5VÉGE
U18 12:20 EHLMAC 0-8VÉGE
U18 12:20 RBSETO 11-2VÉGE
U20 12:40 ZNOUTE 7-1VÉGE
U20 14:40 MACETO 5-2VÉGE
EL 17:00 DABVC2 7-2VÉGE
EL 17:30 TITMIS 3-4 BVÉGE
U20 17:30 DHKAVS 7-5VÉGE
EBEL 18:00 HCBAVS 7-2VÉGE
EL 18:00 FTCBRA 5-4VÉGE
EL 18:30 UTESCC 4-2VÉGE
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 1-4VÉGE
EL 20:00 MACBRA 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
U20 16:30 ETOMIS 
U20 17:40 KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
MK 18:55 KMHVAS 
szeptember 28., csütörtök
U18 17:15 ETOVAS 
U18 17:40 AVSMAC 
U18 18:00 ZEGPEF 
U18 19:00 DHKSZD 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
EBEL 18:45 AVSRBS 
    • M4 SPORT
U20 19:10 DHKEHL 
szeptember 30., szombat
NŐI 12:00 HUNPOL 
U20 12:40 AVSVIC 
U20 12:40 MACOHC 
U18 13:00 MISUTE 
U20 13:10 DHKHCI 
U20 15:00 UTERBS 
U18 15:40 KMHZNO 
GÁLA 16:00 HUNFIN 
U20 16:10 KMHG99 
U20 16:40 VASEHL 
ROM 17:30 SCCGAL 
ROM 17:30 SSTPRO 
VÁL 19:00 HUNPOL 
október 1., vasárnap
U20 09:40 DHKRBS 
U20 10:10 UTEEHL 
ROM 10:30 SSTPRO 
U20 13:10 MACG99 
U20 13:40 KMHOHC 
U20 13:40 VASHCI 
U20 15:30 ETOVSV 
U20 15:40 AVSHDJ 
EBEL 17:30 EHLAVS 
ROM 17:30 SCCGAL 
október 2., hétfő
ROM 17:30 STEBRA 
október 3., kedd
ROM 17:30 SCCPRO 
BL 18:30 HVJTRI 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
Partnerünk