Nem lesz olasz csapat az INL-ben

 

Az Appiano, a Gherdeina és a legutóbb visszalépő címvédő Egna után a Caldarónak sem maradt más választása, mint hogy az olasz szövetség tiltása miatt a hazai bajnokság mellett tette le a voksát az osztrák bázisú nemzetközi másodosztállyal szemben.

Ezt a csapat a honlapján jelentette be. A Caldaro közleménye az Elite A-ba nevezés okaként kizárólag az olasz szövetség minden tagjára kötelező érvénnyel vonatkozó FISG határozatot jelölte meg. Ugyanakkor klub közleménye felhívja az olasz szövetség vezetőit, hogy a körülményeket és a következményeket az osztrák szövetséggel tisztázzák, hiszen a tiltás azt követően született meg, hogy a klub már benevezett az INL-be.

Mint a Caldaro írja, a klub költségvetése annak ellenére sem lesz nagyobb, hogy az Elite A-ban indulnak majd, mivel nem akarnak adósságot felhalmozni. A céljuk továbbra is az, hogy saját nevelésű játékosaik számára a megfelelő fejlődési lehetőséget biztosítsák. “Tudjuk, hogy a csapatunk a mezőny gyengébbik feléhez fog tartozni az olasz élvonalban – fogalmaznak –, de ezt a lehetőséget fel akarjuk használni arra, hogy fiatal játékosaink megméressék magukat, és tovább fejlődjenek. Természetesen az anyagi lehetőségek figyelembe vételével pont ugyanúgy, mint az történt volna az INL-indulás esetében is, megteszünk mindent annak érdekében, hogy a csapatot megerősítsük. Reméljük, hogy fiatal játékosaink igyekeznek megfelelni az előttük álló kihívásnak” – zárul a csapat közleménye.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 22., vasárnap
VB 12:30 GBRSLO 3-1VÉGE
VB 16:00 HUNKAZ 0-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 POLITA 1-3VÉGE
április 23., hétfő
VB 16:00 SLOPOL 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAHUN 2-3VÉGE
    • SPORT 1
április 24., kedd
VB 16:00 KAZGBR 6-1VÉGE
    • SPORT 1
április 25., szerda
VB 12:30 ITAKAZ 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 GBRPOL 5-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 SLOHUN 4-1VÉGE
    • SPORT 1
április 26., csütörtök
VB 19:00 POLHUN 2-3VÉGE
    • SPORT 1
április 27., péntek
VB 16:00 KAZSLO 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAGBR 
    • SPORT 1
április 28., szombat
VB 12:30 KAZPOL 
VB 16:00 SLOITA 
VB 19:30 HUNGBR 
    • SPORT 1
Partnerünk