Akik még nem írtak alá

 

A UFA-piac első két napján a nagy nevek többsége már elkelt, de még így is akad néhány játékos, amelyekből egy-egy leigazolása alaposan megerősíthet egy csapatot.

Kapusposzton három nevet kell megemlíteni, Martin Brodeurét, Tomás Vokounét és Tim Thomasét. A trióból egyértelműen Brodeur neve a legveretesebb, aki egyedül is képes becipelni egy csapatot a playoffba. A hírek szerint ha nem tud megegyezni a New Jerseyvel, akkor Torontóban köthet ki, amely kézzel-lábbal édesgeti magához. Vokoun az esetek többségében kezdő lehetne, ám leigazolása rizikót hordoz magában, hiszen sérülése miatt tavaly hónapokat kihagyott. A korábbi Vezina- és Conn Smythe-győztes Thomas már 40 éves, így azon csapatok célpontja lehet, amelyek minőségi második hálóőrt keresnek.

Az elérhető hátvédek között az Anton Volcsenkov, Michael Del ZottoTim Gleason triót kell megemlíteni. Volcsenkovot és Gleasont egyaránt kivásárolta korábbi csapata, előbbit a Devils, utóbbit a Leafs. Az orosz bekk megbízható, jól blokkol, ám sérülékeny. Leginkább ott jöhet szóba, ahol a második párba keresnek embert. Gleason az igazi “hátvéd” olyanoknak, akik a fizikális, kapu előtt takarító játékost keresnek maguknak. Del Zotto tehetsége mindig is megvolt ahhoz, hogy igazi PPQB váljon belőle, ám ehhez a fejében kell rendet rakni, aki leigazolja annak számolni kell ezzel.

A centerek között is találni még néhány minőségi játékost. Ott van például az Arizona által kivásárolt Mike Ribeiro, aki tökéletes megoldás lehet bárkinek a második sorba, akárcsak David Legwand vagy Derek Roy. Előbbi játékos tavaly 51 pontot gyűjtött a Nashville és a Detroit csapatában, míg utóbbi csak 37-et, ám ettől sokkal többre képes, hiszen a Sabres tagjaként volt 81 pontos szezonja is.

A megmaradt jobbszélsők közül magasan kiemelkedik Daniel Alfredsson. A Senators egykori ikonja tavaly a Detroitot választotta a kupagyőzelem reményében, ám éppen csak bejutottak a playoffba. Az idén 42. életévét betöltő svéd egy évnél többre nem fog aláírni és valószínűleg csak bajnokesélyes csapathoz. A még mindig csak 27 éves egykori 1/8-as választott Devin Setoguchi leigazolása lutrinak tűnik, hiszen volt már 30 gólos szezonja is, ám alaposan visszaesett az elmúlt években. A potenciál megvan benne, így lehet olcsón megszerzett alulértékelt szélső vagy akár túlfizetett sztárocska is.

A balszélsők között már nagyobb a választék, elég csak megemlíteni David Booth-ot, Dany Heatleyt vagy Brenden Morrowt. Booth a Vancouver által szintén a kivásárlás sorsára jutott, ám nála nem is a teljesítménye, hanem sérülékenysége volt a döntő érv. Morrow, aki évekig volt a Dallas kapitánya, kiváló vezetőképességekkel megáldott játékos. Igazi ütközni tudó jégkorongozó, aki a harmadik-negyedik sorban nemcsak fizikai fölényével tudna kitűnni, hanem a pontgyártásával is. Végül ott van a még mindig csak 33 éves olimpia- és világbajnok, volt Calder-győztes Dany Heatley, akinek képességeit senkinek sem kell bemutatni, hiszen bármelyik csapatban képes még összehozni 20-25 találatot.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk