Kezdődik az év legfontosabb szériája

   

A Los Angeles a New York ellen játszik, azaz Coast to Coast döntőre kerül sor, ahogy az amerikai média felvezeti az NHL-finálét, utalva arra, hogy a két város az USA ellentétes partján fekszik.  Csütörtökön 2 órakor dobják be először a korongot.

A Kings és a Rangers a története során harmadszor találkozik a playoffban, a számok a Rangers sikerét ígérik, de ez semmit sem jelent. A két együttes 1979-ben és 1981-ben randevúzott egymással, amelyből mindkétszer a Nagy Alma csapata ment tovább. 1979-ben 2-0-val, míg két évvel később 3-1-es összesítéssel. Az alapszakaszban eddig 131 alkalommal játszottak, valamivel több mint a meccsek felét a Rangers nyerte, összesen 70-et, emellett volt 45 Kings-siker és 16 döntetlen is. A közelmúlt azonban teljesen más képet mutat, 2000-től kezdődően teljesen kiegyenlített a küzdelem, 7-7 győzelem mindkét oldalon és egyetlen döntetlen. Az idei szezon is döntetlenre végződött, hiszen a Staples Centerben a Rangers győzött 3-1-re, amelyen a szezon egyik legnagyobb potyája született Quick jóvoltából, míg a visszavágón a Gardenben a Kings diadalmaskodott 1-0-ra.

Csatárok

A Kings négy triójára nem lehet panasz, hiszen egy olyan csapatról beszélünk, amely négy sorral képes rohamozni és a negyedik sorban is egy Mike Richards játszik centert. A legveszélyesebb legkiemelkedőbb természetesen az első sor, hiszen a BrownKopitarGáborík triónál nem volt kiemelkedőbb az idei playoffban. Kopitar magasan vezeti a rájátszás pontlistáját, míg a cserestop előtt érkező Gáborík jelenleg a góllövőlista élén tanyázik. A szlovák csatárt nyilván fűti a bizonyítási vágy egykori csapata ellen, ám ez visszafelé is elsülhet, hiszen nagyon jól ismerik minden trükkjét, erősségét és gyengeségeit. A második sor motorja a center Jeff Carter, aki már kilenc gólt szerzett, őt két oldalon a két fiatal Toffoli és Pearson ritkábban Williams segíti. Williams igaz nyerőember, hiszen minden idők legeredményesebb játékosa a hetedik meccseket figyelembe véve. A harmadik sor kulcsembere Jarret Stoll, akire a buliknál hárul majd nagy felelősség, hiszen a bedobások 57%-át hozta el eddig.

A Rangersnél nincs kifejezetten első számú center és első sor, ezzel szemben nagyon kiegyensúlyozottak a sorok és csapat szinten kiválóan működik az egész támadóegység. Gyakorlatilag bármelyik mérkőzésen bármelyik sor képes előrukkolni olyan teljesítménnyel, ami döntő lehet, így ezen a poszton a Kingsnek nehéz dolga lesz, mert úgymond nem tudja kihúzni az ellenfél méregfogát. Az első három sor 34, 33 és 28 pontot termelt ami mutatja, hogy megvan a balansz a Rangersben. Az egyetlen homokszem továbbra is Rick Nash, aki tíz pontja mellett csak három gólt lőtt, ellenben a mezőnyben remek munkát végez és két embert mindig képes elvonni a figyelmével. A negyedik sorban a Moore, Boyle párosra hárul majd fontos szerep, mindkettő remekül védekezik és remekül bulizik, sőt előbbi kiváló csatár is, hiszen ezt bebizonyította, amikor gond nélkül pótolta a sérülés miatt hiányzó Brassardot vagy Stepant.

LAKNYR

Hátvédek

A Los Angeles védelme Drew Doughty köré épül, aki nemcsak hátul, de elől is kifogástalan munkát végez. A Kings történetének legeredményesebb hátvédje az egész rájátszás alatt dominált, majdnem 28 percet volt jégen meccsenként, miközben 16 pontot szorgoskodott össze. A Kings védelmének a gyenge pontja a Vjacseszlav VojnovAlec Martinez páros lehet, melyből előbbi többször került hullámvölgybe, míg utóbbi sokszor el-eltűnt a mérkőzéseken. A fekete-fehér csapat szurkolói így nem véletlenül várják Robyn Regehr visszatérését, akivel jelentős megerősödne a hátsó alakzat.

Ami a Los Angelesben Doughty, az a New Yorkban Ryan McDonagh. Montrealban még most is fogják a fejüket a szurkolók, amiért odaadták a Rangersnek a Gomez-ügyletben, hiszen McDonagh tíz pontot termelt ellenük a párharcban. Ezen kívül 13 pontjával holtversenyben a legeredményesebb a Rangersben és 40 blokkolt lövéssel a harmadik. A Kingsszel ellentétben a Rangers hátsó alakzatában nincs lyuk vagy hullámvölgy, hiszen a StaalStralman páros akár első bekkpárnak is elférne. Gondot még az eltiltott, leghamarabb a széria második meccsén jégre lépő John Moore sem okozhat, hiszen pótlását Diaz hibátlanul megoldotta.

Kapusok

A Kings kapusa, Jonathan Quick egyelőre messze élete formájától, a két évvel ezelőtti playoff MVP-címtől, de ez is elég volt az üdvösséghez, mert a csapat eddig követi a “többet lövünk mint amennyit kapunk” elvet. Érdemes megnézni Quick idei és 2012-es mutatóit, most 2,86 gólt kap meccsenként és 90,6%-kal, véd míg a kupagyőztes évben ugyanezen statisztikák 1,41 és 94,6% voltak. Amennyiben Quick nem szedi össze magát, akkor nagyon nehéz dolga lesz a Los Angelesnek, hiszen a másik oldalon Henrik Lundqvist bombaformában van.

A Rangers kapusa egyetlen megingást leszámítva végig remekül védett a playoffban. Nagyságát mutatja, hogy a Canadiens elleni lecserélését követő mérkőzésen hibátlan teljesítményt húzott elő a kalapból és döntőbe vezette a csapatát. Lényegesen jobb mutatókkal rendelkezik, mint kollégája, közel 93%-kal véd és alig több mint két gólt kap meccsenként. A legnagyobb félelme Gáborík lehet, akivel közel négy évig kergette együtt a pakkot és ismerik egymást elég rendesen.

New York Rangers v Los Angeles Kings

Speciális egységek

A Kings emberelőnyben fényévekkel jár a Rangers előtt az idei rájátszásban. Amíg a Los Angeles minden negyedik emberelőnyben gólra váltja, addig a Rangers csak 13,6%-ban értékesíti a létszámfölényes helyzeteket. A Kings legeredményesebbje előnyben a Carter, Gáborík páros, előbbi hét, utóbbi hat ponttal. A New York-i csapat rossz statisztikájába alaposan belerondít az első két kör borzalmas mutatója, amikor zsinórban 35 előnyt hagytak kihasználatlanul. A Montreal ellen azonban minden visszaállt a régi kerékvágásba, hiszen már az első meccsen három gólt szereztek öt a négy elleni szituációban. A Rangersnél a legeredményesebb ebben a speciális egységben Ryan McDonagh, aki hat pontot szerzett.

Az emberhátrányos játék ezzel szemben már sokkal jobban fekszik a Rangersnek, hiszen tőle jobban csak az a Flyers áll, akit még az első körben búcsúztatott. A New York 85,1%-kal védekezte ki a hátrányokat köszönhetően a Boyle, Moore vezette párosnak, amely az egyik legjobb a ligában. A másik oldalon a Kings átlagban minden ötödik büntetése után kapott gólt, ami jelentős hátrány a döntőbeli ellenfélhez képest.

Konklúzió

A Kings támadói a Rangers védelme ellen. Röviden így lehetne összefoglalni a párharcot. A Los Angeles papíron erősebb csatársorral rendelkezik, ami nemcsak a pontokban mutatkozik meg, de a fizikális testi méretekben. Emellett az óriási tartását és küzdeni tudását is bebizonyította a csapat, hiszen az első körben 0-3-ról jutott tovább és mindhárom körben megnyerte a hetedik meccset idegenben. A védelem meg sem közelíti a két évvel ezelőttit, sok esetben egyszerűen átjáróháznak bizonyult, így a csatároknak óriási erőfeszítésbe tellett a hátsó alakzat hibáit kijavítania. Nem véletlen, hogy idén sok meccset emiatt vesztettek el és csak a maximum mérkőzésszámmal (21) jutottak el a fináléig, addig 2012-ben mindössze 20 meccset játszott az LA a playoffban mire megnyerte a Stanleyt.

Amennyiben Quick elkapja a fonalat és feljavul akkor a nem lesz hosszú a párharc. A Rangers abszolút ereje a hátsó alakzatban, illetve a mozgékonyságban és a gyorsaságban rejlik. Simán, gond nélkül levettek olyan játékosokat a jégről mint Crosby, Malkin vagy Subban és ha ezt megteszik Kopitarral vagy Gáboríkkal, akkor nyert ügyük lehet. Nagy kérdés,hogy az alapszakasz legjobb idegenbeli mutatójával rendelkező New York a legfontosabb pillanatban tud-e meccset lopni a Staples Centerből. A védelem mellett óriási szerep hárul majd a kisemberekre, Hagelinre, St. Louisra és Zuccarellóra, akik gyorsaságban és korcsolyatudásban bármikor képesek megverni a lassú, nehézkes Kings-védőket. Küzdeni tudásban a Rangers oldalán sem lesz hiány, hiszen ők is felálltak 1-3-ról a Pens ellen és ne feledkezzünk meg a St. Louis sújtó sajnálatos tragédiáról sem, amely alaposan összekovácsolta a csapatot.

Jósolni lehetetlen és teljesen felesleges, hiszen egy hétmeccses párharcra van kilátás, ahol nüansznyi dolgok döntenek. Start csütörtökön hajnalban kettőkor.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 2-3 BVÉGE
U18 16:00 PEFMIS 4-2VÉGE
U18 17:05 GEPVAS 0-15VÉGE
U20 17:20 ETOAVS 5-7VÉGE
U18 17:40 AVSSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGUTE 1-5VÉGE
U18 19:00 SZDETO 0-12VÉGE
U20 19:00 UTEVAS 1-2VÉGE
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 2-7VÉGE
U20 12:40 VSVKMH 5-0VÉGE
KK 13:30 MISCZB 4-1VÉGE
U20 14:45 G99DHK 1-3VÉGE
U20 15:50 SLLMAC ÉLŐ
EWHL 17:30 SKPKMH ÉLŐ
KK 17:30 BRATXU ÉLŐ
U18 18:00 ETOKMH INFO
U18 18:30 MACMIS INFO
U18 19:00 UTEVAS INFO
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 
U18 12:45 VSVKMH 
U20 12:50 HDJKMH 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
U20 18:00 VICVAS 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U20   ZNOMAC 
EBEL 16:00 RBSAVS 
U18 17:30 SZDGEP 
U20 19:00 UTEAVS 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
EBEL 19:15 DECAVS 
október 28., szombat
U18 12:40 AVSZNO 
U18 13:10 KMHKAC 
U18 14:00 MACVIC 
U18 16:10 UTEOKR 
U18 16:40 VASOKW 
EWHL 19:00 BOZKMH 
   H I R D E T É S
Partnerünk