Csapatonként tucatnyi légiós az EIHL-ben

   

A britek minél több játékost honosítanának a válogatott számára.

A brit elit liga, az EIHL bejelentette az első fontos változást a következő szezonra. Ennek értelmében az eddigi 11 helyett 12 nem Nagy-Britanniában nevelt játékos játszhat egy-egy csapatban, és ezt további 1-1 játékossal fogják növelni a rá következő két idényben, azaz 2016/17-re már 14 légióst alkalmazhatnak csapatonként.

Ugyanakkor a légiósok között csak 11 lehet olyan, akinek munkavállalási engedély kell, ebben nem változik az engedélyezett létszám. A liga elnöke a megfelelő képességű brit játékosok hiányával indokolta a döntést, és azt várja, ez a lépés segít abban, hogy több olyan kettős állampolgár kerüljön a ligába, aki később aztán jogosult lehet a válogatottbeli játékra is.

Nagy-Britannia az utóbbi évtizedben rendre 3-5 kanadaival állt fel, tavaly Budapesten már csak Tait játszott honosítottként, a britek kiestek. Idén is csak Tait volt ott, a divízió 1/B csoport 4. helyén végeztek, azok után, hogy 2011-ben percek választották el őket az A csoportba jutástól.

Ezen a döntésen is lemérhető, az IIHF honosítást akadályozó törekvései mennyire kontraproduktívak.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk