A MAC az OB III. bajnoka

   

Szombaton rendezték meg az OB III. helyosztóit. Az újonnan kiírt bajnokság első győztese a MAC-MHC csapata lett.

A tizennégy fordulós alapszakasz végén a két legjobb játszotta a döntőt, a következő két csapat a bronzmeccset, az utánuk következő kettő pedig az ötödik helyért játszott. A hetedik helyezett az ESMTK-Pingvinek lett, megelőzve a Ferencváros-Jégveled csapatát. Az ötödik helyért a Fehérvári Jegesmedvék és a Jászberény játszott. Az alapszakasz utolsó fordulójában a jászberényiek legyőzték a fehérváriakat, de az akkori jó teljesítményüket most nem tudták megismételni, a fehérváriak 11-2-re nyertek.

Jóval szorosabban alakult a bronzmérkőzés az UTE Amatőr és az SBE Jégsólymok között. Az UTE hamar vezetést szerzett, de a Jégsólymok hamar egyenlített. A mérkőzés legfontosabb találata a 30. percben esett, Mezőcsáti emberhátrányban talált be. Ezzel a góllal sikerült először kétgólos előnyt szereznie a liláknak, akik egy gólt meg is tartottak a végéig. Az utolsó másfél percben kapus nélkül, hat mezőnyjátékossal támadott a Jégsólymok, de ez sem hozta meg az egyenlítést, mi több, az UTE hibázott el két üres kapus kísérletet. A vége 4-3 az UTE Amatőr javára, az UTE 2000 kölyök bronzérme mellett ez az UTE egyetlen érme jégkorongban a 2013/14-es szezonban.

A döntőben érdekes, színvonalas méeccset játszott egymással a MAC-MHC és a Hargitai Farkasok I-es csapata. Az első két harmadban egy-egy MAC-os gólt láthatott a szép számú közönség, a kék-sárgák egy komolyabb kiállítás-sorozatot is sikerrel túléltek. Spiller István shutoutját az 52. percben rontották el a Farkasok, de a MAC rövid időn belül két újabb góllal válaszolt. A bajnokság legsikeresebb csatártriója, a Szongoth Gergellyel kiegészült Nagy Attila-Somos Balázs páros a döntőben is két gólt termelt. A végeredmény 4-1 lett, ezzel a MAC az OB III. bajnoka. A döntőt követően került sor a díjkiosztásra, a bronzot az UTE Amatőr, az ezüstöt a Hargitai Farkasok, az aranyérmet és a győztesnek járó kupát a MAC-MHC vehette át. A bajnokság legeredményesebb játékosa Nagy Attila, a MAC-MHC csatára lett.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 2-7VÉGE
U20 12:40 VSVKMH 5-0VÉGE
KK 13:30 MISCZB 4-1VÉGE
U20 14:45 G99DHK 1-3VÉGE
U20 15:50 SLLMAC 1-3VÉGE
EWHL 17:30 SKPKMH 0-4VÉGE
KK 17:30 BRATXU 4-1VÉGE
U18 18:00 ETOKMH 7-1VÉGE
U18 18:30 MACMIS 5-0VÉGE
U18 19:00 UTEVAS 3-2VÉGE
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 4-2VÉGE
U18 12:45 VSVKMH 11-0VÉGE
U20 12:50 HDJKMH 4-5VÉGE
EWHL 13:00 KMHNEH 7-0VÉGE
KK 13:30 CZBTXU 2-3 HVÉGE
KK 17:30 MISBRA 3-0VÉGE
EBEL 17:45 AVSEHL 1-4VÉGE
EL 17:50 VC2DAB 0-3VÉGE
EL 18:00 FTCMAC 4-3VÉGE
U20 18:00 VICVAS 0-3VÉGE
EL 18:30 UTETIT 5-2VÉGE
október 24., kedd
U18 18:40 AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U20   ZNOMAC 
EBEL 16:00 RBSAVS 
U18 16:00 PEFDHK 
U18 17:30 SZDGEP 
U20 19:00 UTEAVS 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
EBEL 19:15 DECAVS 
október 28., szombat
U18 12:40 AVSZNO 
U18 13:10 KMHKAC 
U18 14:00 MACVIC 
U18 16:10 UTEOKR 
U18 16:40 VASOKW 
EWHL 19:00 BOZKMH 
október 29., vasárnap
U20   DHKVIC 
U20   OHCVAS 
U18 10:10 UTEOKW 
EWHL 11:30 BOZKMH 
U20 12:40 MACMIS 
U18 13:10 KMHOKR 
U18 13:40 VASVIC 
U20 15:20 UTEG99 
EL 17:00 DABVC2 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
EL 19:00 MACTIT 
október 30., hétfő
EL 18:30 TITBRA 
EL 20:00 MISSCC 
    • M4 SPORT
   H I R D E T É S
Partnerünk